Plakátok : |
|
|
|
VII. Hűség Napi Rock Est - Sopron: Hangár (2013.12.14.) |
|
A hagyományokhoz híven, iIdén is megrendezésre kerül Sopronban a Hűség Napi Rock Est immáron hetedik alkalommal. Helyszín is változatlan, ezúton is a Hangárban lesz! Fellépők: Beatrice, Hungarica, Romonatikus Erőszak és az RPG! Kapunyitás 18:30. Jegyár: 1990,- Ft elővételben, helyszínen: 2490,-Ft!
[Tovább...] |
|
Wasabi Kht - Megjelent az első lemez |
|
A jazz-punk-rock hármas bűvöletében élő, idén három éves formáció, a Wasabi Kht. eddigi termésének legjavából választva elkészítette első lemezét, amihez rögvest egy klip is társul. Tizenhárom remek nóta sorakozik a Wasabi Kht. formáció első, most megjelent hanghordozóján. A zenekar eddigi fennállásának szerzeményeiből válogatott, mint ahogy elmondták: „személyes kedvencek és azok a dalok kerültek a korongra, melyek már koncerteken bizonyítottak.” A lemez készítésénél nagy segítsége volt a zenekarnak Schram Dávid, aki amellett, hogy levezényelte a dobfelvételeket Válik László stúdiójában, masterelte is az anyagot és a keverési munkálatoknál is besegített Nagy Gábornak, a zenekar dalszerző gitárosának. A dalok szövegeinek túlnyomó részét továbbra is Nelli, a zenekar énekesnője jegyzi, a zenei részek megalkotásában pedig mindenki hozzátette a maga dolgát, a két fő dalszerzőn, nagy Gáboron és Hajdu Nellin kívül. Mostantól tehát elérhető a lemez, rajta a Wasabi Kht. eddigi termésének legjava „élő”, már-már koncertet idéző hangzásban. A lemezhez elkészült az első klip is, mely a Hangulat Bisztró című dalból született. A dalfilm egy 70-es évek bábfilmjeit idéző stop motion klip, melyet Rugli Péter fényképezett, és a zenekar basszusgitárosa, Hain Réka vágott. „Jó hangulat-röviden ennyi jellemzi a klipet” – mondják a készítők. A zenekar most egy hétállomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek állomásai Győr, Miskolc, Budapest, Paks, Szeged, Kecskemét és ismét Budapest lesz.
http://www.youtube.com/watch?v=SGqkDnPiU7o
http://www.youtube.com/watch?v=AnvqHQyCmmY |
|
Okkult varázslat - Yuk (2013.11.21) |
|
November 21-én egészen különleges koncert lesz a Kék Yukban: őszi Európa-turnéjának egyik állomásaként Budapestre érkezik a pszichedelikus, okkult ősrockot játszó svéd YEAR OF THE GOAT. Olyan neveket is gyakran szokás emlegetni velük kapcsolatban mint például a Pentagram a Black Sabbath vagy a Wishbone Ash. A csapat 2012 végén jelentette meg debütáló nagylemezét az “Angel’s Necropolis -t, amely szakmai és közönségi fogadtatása alapján azonnal az okkult rock és extrém metal élvonalába emelte őket. A Német Metal Hammer nemrég megtartott éves íjkiosztóján a lemez az Év debütáló albuma címet nyerte el. A hazai oldalt a szintén nagyon erősen okkult töltetű Svoid erősíti. Semmiképpen nem javasolt kihagyni az év talán legkülönlegesebb hangulatú szeánsznak is beillő koncertélményét! 2013.Nov 21. Bp – YUK 1032.Bp.Fényes Adolf utca 28. Belépő kizárólag a helyszínen kapható 3500HUF
https://www.facebook.com/events/210658042441732/?fref=ts
|
|
Rocközön - BackStage (2013.11.21) |
|
November 21-én, csütörtökön este 19 órától igazi rocközön szakad a Városliget-fasori klub közönségére a HH Booking jóvoltából. A Hajnal Gábor és Hartmann Zoltán által jegyzett koncertszervező, manager és média- promoter cég árasztja el a klubot a rock különböző stílusait képviselő előadókkal. A WÉGSŐ CSAPÁS 2oo7 óta létezik, azóta kiadtak egy remek lemezt a Warner Magneotonnál " Tánc a lét szélén" címmel és sok-sok emlékezetes bulin játszották táncolós, dallamos, lendületes punk-rock dalaikat, amelyeknek egyik erőssége a hallatlanul igényes, szinte költészet értékű szövegvilág.
[Tovább...] |
|
Children of Bodom - Halo of Blood lemezbemutató (2013.11.22) |
|
Halo Of Blood című új lemezét hozza november 22-én Budapestre a Children of Bodom. A lassan két évtizede működő finn extrém metal csapat ezúttal is a Petőfi Csarnokban játszik, ahol a lengyel Decapitated és a finn Medeia is szerepel ezen az estén.Néhány suhanc mulatságaként indult a kilencvenes évek elején az a zenekar, mely 1997-ben egy csapásra tört be a legismertebb metal csapatok közé. A sikerhez sok tényező járult hozzá a Children of Bodom esetében: a jól eltalált névválasztás (egy máig megoldatlan finnországi gyilkossági esetre utal a Bodom gyermekei kifejezés), és a következetes, azóta megtartott arculat is ezek között van: a minden lemezborítón szereplő kaszás alakja már annyira hozzátartozik a csapathoz, mint az Iron Maidenhez Eddie figurája.
[Tovább...] |
|
Depresszió, Subscribe, Leander Rising, Ektomorf, Bloody Roots, Sunset - Közös koncert a Pecsában (2013.11.23) |
|
A tavalyi év rendkívül sikeres Depresszió / Road / Alvin és a mókusok együttműködése és két teltházas Petőfi Csarnok koncertje után idén még nagyobb szabású rendezvénnyel jelentkezik a Hammer Concerts stábja november 23-án a a Petőfi Rendezvényközpont névre átkeresztelt városligeti csarnokban. A tavalyi háromután idén öt kiemelt fellépő fogott össze, hogy erre az estére modern metal arénává változtatssák a legendás koncerthelyszínt. A Depresszió az októberi HammerWorld magazin mellékleteként megjelentetett “Csak A Zene” speciális albummal járja az országot. A CD-n 14 dalból összeállított alapos koncert válogatás, a zenekar mai, frissebb hangzású megszólalásával valamint 2 teljesen új dal is található. A címadó dal rendhagyó klipje mellett folymatosan kerülnek fel a dalok a zenekar hivatalos csatornájára így hamarosan a teljes album hozzáférhető lesz a videómegosztón és kedvező áron CD-n továbbra is beszerezhető a koncerteken.
[Tovább...] |
|
Soilwork - Lemezbemutató koncert a Club202-ben (2013.11.21) |
|
A modern svéd metal zászlóshajója, a Soilwork tér vissza november 21-én Budapestre, hogy bemutassa legújabb, The Living Infinite című dupla albumát. A svédeket a nemrég átalakult felállást elnyerő norvég zenekar, a Keep Of Kalessin kíséri el a budapesti Club 202-be. A Soilwork új magasságokba emelte a kortárs metal zenét - ezt így gondolja a legendás Rob Halford is a Judas Priestből, aki egy interjúban az új évezred figyelmet érdemlő bandái közé sorolta őket. A Soilwork remek példa arra, hogy igenis van fejlődés a metal műfajon belül: a dallamos és a progresszív metal stílusjegyeit keverő egyedi hangzásukkal hatalmas rajongótábort tudtak összegyűjteni, s így az amúgy igen népes svéd metal szcéna egyik legismertebb képviselőjévé váltak.
[Tovább...] |
|
25/4 - Egy alternatív jubileum (2013.11.29) |
|
November végén 25/4 elnevezéssel „alternatív születésnapot” tartanak a budapesti ShowBarlangban. A különleges underground zenei eseményen az 1990-es évektől különböző formációkban együttmuzsikáló zenészbaráti társaság „lépteti a lelkeket a lajtorján”. Jubileumi, múltba tekintő, de egyben aktuális koncertre kerül sor 2013. november 29-én (pénteken) 20 órától a fővárosi ShowBarlangban (1095 Budapest, IX. kerület, Soroksári út 58.). A 25/4 nevű különleges zenei rendezvény az 1988-tól, azaz huszonöt esztendeje többféle felállásban közösen muzsikáló zenészek összegző előadása, mi is történt az eltelt negyedszázad alatt.
[Tovább...] |
|
Aurora lemezbemutató és CAFB - Punkmulatság a Budakalászi Rockházban |
|
30. jubileumát ünnepli a a jól ismert győri punkegyüttes. Az Aurora kerek évfordulójára tervezett turné egyik állomása a frissen nyitott budakalászi KKMH Rockház-beli punkmulatság lesz, az ugyancsak nagy múltra visszatekintő CAFB zenekar társaságában november 16-án. A közös buli egyúttal a három évtizedes Aurora lemezbemutató koncertje is lesz. A november 16-i eseménynek helyet adó Rockház amúgy egy teljesen új kezdeményezés a budakalászi művelődési házban. A havonta egyszeri alkalomként szervezett koncertsorozat a szervezők régi vágya volt, már befutott és feltörekvő zenekarokkal visszahozni a hangos rockkoncerteket a mindennapokba. Ahogy elmondták, a fiatalok kulturált szórakozása a cél. Ehhez a célhoz járul hozzá jövő szombaton az Aurora és CAFB párosa, valamint december 14-én a Hollywood Rose zenekar és a Tankcsapda egykori előzenekara, a Rocken Dogs csapata is.
[Tovább...] |
|
Junkies - Új klipp, szünet előtti nagy buli (2013.12.13) |
|
A Junkies focis videóklipet forgatott legutóbbi albuma egyik dalához. A Frizura klipjében a zenekar megalázó vereséget szenved egy ismert emberekből álló csapattól. A vicces, fricskázó stílusú dalt élőben is lehet hallani a vidéki klubkoncerteken, illetve a féléves szünet előtt Budapesten utoljára december 13-án a Barba Negra Klubban. Elkészült a negyedik videóklip a Junkies legutóbbi, Mi van veled? Semmi? című nagylemezéhez, amit idén „Az év hazai hard rock vagy heavy metal albuma” kategóriában Fonogram-díjjal jutalmaztak. A zenekar választása ezúttal a Frizura című dalra esett, amely vicces szövegével és dinamikus zenéjével hamar a rajongók egyik kedvence lett.
[Tovább...] |
|
Régebbi híreink |
|
|
|
Üdvözöllek, vendég |
|
|
Hirdetés: |
|
|
Partnerek : |
|
|
Keresés |
|
|
Tagok kedvenc együttesei |
|
|
|