Gravestalkers logo
Gravestalkers énekes/gitáros : Raven Lynx
ex-gitáros : EvilChild
basszusgitáros : Mad Tom 13
dobos : GraveDani
ex-gitáros : (B)Roki
ex-basszusgitáros : Süni
ex-gitáros : SzuTyok
ex-dobos : Kóma
A Gravestalkers zenekar kb 2006 november körül alakult meg. Amikor is két srác Lynx és SzuTyok voltak még csak benne, és elvállaltak egy koncertet ami ahoz képest 1 hónapra rá következett. Kb 3 nap alatt találtak basszert és dobost - ekkor csatlakozott Süni és Kóma - , ekkor kb 45 percnyi zenét megírtak, és a megalakulástól számított 2 hétre már játszottak is. Ekkor a zenekar neve még Suden Uni volt, ekkor még melodikus metalt játszottak. De meg lett unva és elhajóztak a vérnek tengerén, elõször Black/Grind irányba, majd inkább a eleinte horror punk stílusban, ekkor a zenekarhoz csatlakozott (B)Roki. Ment is rövid ideig a zenekar. De aztán sok koncertel át lettek verve amik nem lettek megrendezve, majd ebbõl elege lett a tagok egy részének, (Kómának ekkor már ott volt a Behind Your Fears, Süni nem tudott rendesen átjárni próbákra a pénzhiány miatt) (B)Roki megunta az állandó taghiányt és szeretett volna számára nagyobb kihívást nyújtó zenét játszani meg egy zenekart ahol megvannak az állandó tagok. Idõvel csatlakozott a zenekarhoz GraveDani mint dobos. SzuTyok személyes okok miatt kilépett a zenekarból. Innentõl kezdve Már csak Lynx és GraveDanni maradtak a zenekarban. Már õk is majdnem feladták, mikor Lynxet megkeresték egy kicsit nagyobb koncertlehetõséggel, és rábeszélték újra az egy hónapos hadmûveletre. Ekkor még egy koncert ereéig csatlakozott vissza Süni nagy örömmel a zenekarba. Ekkor tettek szert az új gitárosra, Evil Child-ra. A koncert faszán sikerült - már Shock Rock elõadásban - , de sajnos Süninek el kellet költöznie messzire a zenekartól. Ekkor találták Mad Tom 13-at aki gyárilag gitárosnak készült, de mégis inkább basszeros lett. Idõ közben a zenekarból Lynx és Evil Child csatlakozott a még anno Mad Tom 13-ék által létrehozott 13/666 nevû filmes arcokhoz. És Amatõr Horror és Sci-fi filmeket kezdtek el készíteni. (Szinpadkép elkészítésében és zenekar külsõ színpadi megjelenését segítik.) Eközben születtek az új dalok, és klippek. A dalok hamarosan rögzítésre kerülnek, és a kocertek is kezdenek beindulni. ---
Most itt tartunk...
A sírrablók visszatértek...
Úgyhogy ásót és csákányt a kézbe és irány az éjj leplébe!!!
hivatalos deadsite:

http://www.myspace.com/gravestalkers

Albumok :

Made In Hell (2009)
Gravestalkers - Made In Hell1.Hol volt, Hol nem [mp3][watch video]
2.Zárjatok Be!!! [mp3]
3.Csillagfény [mp3]
4.Fogcska [watch video]
5.Holtak Földje [watch video]
6.NEM! [mp3]
7.Időtlen Szerelem [mp3]
8.Amíg a Halál... [mp3]
9.Zombik Vagyunk [watch video]
10.Mérges Pókok 
11.Sírrablók [mp3]
12.Törött Maszk [watch video]
13.Mesék [watch video]
14.Vámpír Éjszakája [mp3][watch video]
15.Szar Ez a hely 
16.Öngyilkos segélyvonal [mp3]
17.Gyógyszerezek [mp3]

Kedvencek közé jelölték :
Filth, Kerub, hexigos, AranyÁszokFőpapnő, Raven Lynx, pszichopata goth punk , Bryan Fury, sleep-not92, Rocky CP, LovelesS, OiOiBoy, Danivagyok

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Lomenzo
Lomenzo
2010.08.22. 11:27:25
Csáó! Szeptember 11-én jöttök ti is a Rock Metal őrületre?
 
Darrian_Ashoka
Darrian_Ashoka
2010.07.30. 07:35:09
Jól le lettem csórósozva xD bár ami igaz az igaz :D jólenne valami designer meló dezek a prűd gecik diplomát kérnek arról amiről nem lehet diplomát adni:D
Nah mindegy Zombies Fuck & roll:D
Am megtalltam multkor a Lord of The Stars-t :D tökre hiányoztok bakker.
Ha lesz pénzem és megint nem lakok az utcán akk majd tallunk:D
mert egyszermár kivágtak itthonról xD na az vicces volt de majd elmesélem:D
rákju\m/

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!

Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0051 s
© gravestalkers.rockerek.hu