Pyotr Ilyich Tchaikovsky (Votkinszk, 1840. május 7. [április 25. a régi naptár szerint] – Szentpétervár, 1893. november 6. : Pjotr Iljics Csajkovszkij (oroszul: Пётр Ильич Чайковский)










Pjotr Iljics Csajkovszkij (oroszul: Пётр Ильич Чайковский) (Votkinszk, 1840. május 7. [április 25. a régi naptár szerint] – Szentpétervár, 1893. november 6. [október 25. a régi naptár szerint]) orosz romantikus zeneszerzõ.Mérnök–hivatalnok család gyermekeként született. A család Szentpétervárra költözött, ahol a fiatal Csajkovszkij gondos nevelésben részesült, majd néhány hónapig az igazságügy-minisztériumban dolgozott tisztviselõként. Erre a pályára azonban teljességgel alkalmatlannak bizonyult. Zenével komolyabban csak 23 éves korában kezdett foglalkozni. Mestere Anton Rubinstejn volt. Tehetségének köszönhetõen Anton fivére, Nyikolaj Rubinstejn 1866-ban meghívta az általa alapított moszkvai zenekonzervatóriumba tanárnak. Csajkovszkij homoszexuális volt, és emiatt rejtõzködõ életet élt. Harminchét éves korában a látszat megõrzése érdekében megnõsült, de már egy hónap múltán különköltözött jóval fiatalabb feleségétõl, aki korábban a tanítványa volt. Fordulópontot jelentett életében, hogy megismerkedett a gazdag özveggyel, Nagyezsda von Meckkel, aki anyagilag szinte élete végéig támogatta. E támogatásnak köszönhetõen felhagyott egyre nyomasztóbbnak érzett tanári állásával, és a zeneszerzésnek szentelte életét. Sokat utazott Európában, és mint zeneszerzõt, illetve karmestert hazájában és külföldön egyaránt ünnepelték. Elsõ sikeres mûve a Rómeó és Júlia címû fantázia volt. Hírnevét elsõsorban szimfóniáinak és versenymûveinek köszönhette, de egész estét betöltõ balettjei is nagy sikereket arattak (A hattyúk tava, Csipkerózsika, A diótörõ). Operaírással is próbálkozott, mûvei közül az Anyegin és A pikk dáma bizonyultak idõtállónak. Halálát a hivatalos iratok szerint kolerafertõzés okozta, de ez mai napig vitatott a zenetörténészek körében.[1][2]Munkássága bizonyos fokig ellentétben áll a híres orosz ötökével. Mûvészetében a nemzeti romantika egyes elemei (fõleg dallam- és ritmuskészlete) sokkal szorosabban fonódnak egybe az általános európai, illetve nyugat-európai romantika, fõleg pedig az utóromantika stílusjegyeivel (forma- és harmóniavilága), mint az Ötök esetében.[1][2] 1709. június 27-én,[j 1] hat esztendõvel azután, hogy Nagy Péter cár megalapította Pétervárt, egy Fjodor Afanaszijevics Csajkovszkij nevezetû kozák tiszt is harcolt a svédek ellen a Poltava melletti gyõztes ütközetben. Fia, Pjotr Fjodorovics Csajkovszkij már nem dicsekedhetett ilyen harci sikerekkel: egyszerû nemesemberként élt a kazányi kormányzóságban. 1795-ben született a Csajkovszkij család harmadik – ismert – generációjához tartozó Ilja Petrovics, hatodiknak Pjotr Fjodorovics és Natasa Sztyepanova tizenkét gyermeke közül. 1817-ben a huszonkét esztendõs Ilja Petrovics kitüntetéssel elvégezte a bányászati iskolát, 1827. szeptember 23-án pedig házasságot kötött Marija Karlovna Kajzerrel[3]. 1829-ben megszületett Zinaida nevû leányuk. Egy évvel késõbb felesége meghalt. 1833. október 13-án Ilja Petrovics újból megnõsült. Második felesége, Alekszandra Andrejevna Asszijer[j 2] õsei Franciaországból származtak, a forradalom idején települtek át Poroszországba. Innen André Assière, az apa továbbvándorolt Oroszországba, ahol másodszor is megnõsült. Elsõ házasságából két fia és két leánya született: egyikük, Alekszandra Andrejevna lett Ilja Petrovics második felesége. Házasságukból hét gyermek született, de elsõ leánygyermekük meghalt. 1838. május 21-én itt született elsõ fiúgyermekük, Nyikolaj, a Vjatkai kormányzóságban fekvõ Votkinszk nevû városkában, ahol Ilja Petrovics a Káma-Votkinszki Acélöntõ Üzem vezetõi állását töltötte be.[4][5]Gyermekévei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Csajkovszkij szülõháza Votkinszkban1840. május 7-én, a Csajkovszkij család votkinszki otthonában megszületett a második fiúgyermek: Pjotr Iljics. A világ zajától távoli kis városban, a hatalmas kerttel körülvett tágas otthonban látszólag nyugalmasan teltek Pjotr Iljics korai gyermekévei. A szokásos nevelésben részesült, és bár szüleitõl – különösen a szigorú édesapától – távol állt a zene, az édesanyjától hallott dalokra késõbb is szívesen gondolt vissza. A legmaradandóbb zenei élményt számára egy öreg zenélõ masina jelentette. A szalonban álló orkesztrion a korabeli operaslágereket játszotta: Vincenzo Bellini, Gaetano Donizetti és Gioacchino Rossini áriáit, illetve a gyermek Pjotr Iljics kedvenc Mozart-dalait. Ezek meghallgatása után rendszerint a zongora mellé ült, és õ maga szólaltatta meg a hallott dallamokat. 1843. január 9-én született meg húga, Alekszandra, akivel Pjotr Iljics élete végéig közeli kapcsolatban maradt. Alekszandra feleségül ment Lev Davidovhoz, akinek hét gyermeket szült, köztük Vlagyimir Davidovot (Bob), aki késõbb jelentõs szerepet kapott a zeneszerzõ életében.[6][7]Nyikolaj és Alekszandra mellett még három fiútestvére született: Ippolit, valamint az ikertestvérek, Anatolij és Mogyeszt. A fiútestvérei közül Mogyeszt állt hozzá a legközelebb, õ volt az, aki élete második felében mûveinek szövegkönyveit írta, és elkísérte európai útjaira. 1844 novemberében érkezett Votkinszkba Fanny Dürbach, az elzászi származású francia nevelõnõ. Fannyval a késõbbiekben is tartotta a kapcsolatot. Levelezésüknek köszönhetõen ismertek a fiatal Pjotr Iljics gyermekévei. Apja elsõ házasságából egy féltestvére is volt, Zinaida.[6][7][8]1847-tõl Csajkovszkij versírással is próbálkozott. Legszívesebben történelmi témákhoz nyúlt, mint például Jeanne d’Arc. Verseinek nagy részét Fanny vagy Zinaida születésnapjára írta. 1848 õszén Ilja Petrovics kedvezõbb moszkvai beosztást kapott. Október 21-én érkeztek Moszkvába. A házvezetõnõ nem tartott velük. Ilja Petrovics csakhamar keserû csalódással tapasztalta, hogy az a barátja, akivel még Votkinszkban bizalmasan közölte, milyen remek ajánlatot kapott, e bizalmat kihasználva az Ilja Petrovicsnak felajánlott állást megkaparintotta magának. A család továbbutazott Szentpétervárra, ahol kellemesebb, kiegyensúlyozottabb körülmények közé kerültek. Pjotrt iskolába küldték, ahol meglehetõsen drasztikus módszerekkel tanítottak, és ezzel zárkózottá tették a gyereket. Némi kárpótlást jelentett számára, hogy zongoraleckéket is kapott. Rendszeresen látogatta a színházakat és az operát. Tanulmányai nem haladtak a kívánt eredménnyel, és maga is beismerte nemtörõdömségét. Novemberben újabb nevelõnõt alkalmaztak, Nasztaszja Petrova személyében. A fiatal lány jó hatással volt Pjotrra, akinek jellemében kedvezõ változás állott be. December elején a család Alapajevszkbe költözött, ahol Ilja Petrovics állást kapott a Jakovlev-bányában.[6][9][10]Tanulmányai PéterváronAugusztusban Pjotr elhagyta a szülõi otthont, és visszatért Pétervárra, ahol megkezdte tanulmányait a jogi líceumban. Amíg nem érte el a szükséges életkort, az elõkészítõ osztályba járt. Családjától való elválása, az iskola kemény fegyelme ismét súlyosan megviselte idegzetét. Amikor már elviselhetetlennek érezte a „hivatalnokképzõt”, a zongorához menekült. A jogi líceumban leendõ államhivatalnoki pályájára készült, kevés meggyõzõdéssel és lelkesedéssel, ellenben egyre erõsödött a zene és a zongora iránti vonzódása.[6][11][12]Csajkovszkij homoszexuális volt. Az életrajzírók szívesen fogadták el és fogadják el napjainkban is homoszexuális hajlamainak bizonyítására gyermekkori túlzott vonzódását édesanyjához, ifjúkori énektanára (Piccioli) iránti rajongását, vonzódását kedvelt unokaöccséhez, Bobhoz (Vlagyimir Davidov).[13][14] Alekszandr Poznanszkij neves Csajkovszkij-kutató szerint elsõ homoszexuális kapcsolata Alekszandr Apuhtyinnal volt, amikor a jogi iskolában tanult.[13][14]1854. június 25-én súlyos csapásként érte a családot az édesanya halála. A megrendült Pjotr Iljics ismét a zenében talált megnyugvásra. Nagyszerû zongoratanárra talált Rudolf Kündinger[j 3] személyében, aki késõbb Konsztantyin nagyherceg gyermekeit, majd Marija Fjodorovna cárnét is oktatta. Csajkovszkij rendszeresen járt tanárával hangversenyekre, operába. Ismerkedett az olasz operairodalommal: Gioacchino Rossini, Gaetano Donizetti, Vincenzo Bellini és Giuseppe Verdi zenéjével, de a divatos és népszerû olasz dallamok mellett változatlanul lelkesedett Glinka operáiért, és különösen szívesen hallgatta Mozartot. Saját bevallása szerint a legnagyobb hatással a Don Giovanni volt rá. Ez idõ tájt került kezébe Afanaszij Afanaszjevics Fet, a neves kortárs költõ románca – Géniuszom, angyalom, barátom! –, amelyet azonnal megzenésített. A „muzsikus költõ” (Csajkovszkij nevezte így el) ihlette elsõ dalát, az improvizációk, a kor színvonalán mozgó alkalmi darabok, kottapapíron meg sem õrzött polkák, keringõk mellett legkorábbi fennmaradt alkotását a zeneszerzõ életében száznál több dal követte.[6][15][16]1858-ben Ilja Petrovics ismét áldozatul esett barátai csalásának, s emiatt újból állás után kellett néznie: ezúttal a mûszaki intézet igazgatói beosztását kapta meg. A család anyagi helyzete azonban kedvezõtlenebbre fordult, és meg kellett gondolniuk, hogy fizessék-e tovább Pjotr zongoraleckéit. A józan gondolkodású, fia zenei elhivatottságában kételkedõ apa ekkor megkérdezte Kündingert, hogy érdemes-e fiának a zenei tanulmányokat folytatni. A zongoratanár, megfontolva válaszát és figyelem elõtt tartva a muzsikusok nehéz helyzetét Oroszországban, határozott nemmel válaszolt a kérdésre.[6][17][18]Zenei pályájának kezdeteA tizenéves Csajkovszkij1859. május 25-én Pjotr letette a záróvizsgát a jogászképzõ iskolában. Titkári állást kapott az igazságügy-minisztériumban. Nem lelkesítette túlságosan munkája, szívesebben járt hangversenyekre, operába. Zenével is foglalkozott, dilettáns módjára, anélkül, hogy komolyan gondolt volna mûvészi elhivatottságára.[6][19][20]A szentpétervári zenei élet központi alakja ebben az idõben Anton Grigorjevics Rubinstejn, a világhírû zongoravirtuóz volt, aki az orosz zenei élet megreformálását tûzte ki célul. Neki köszönhetõen alakult meg Péterváron az Orosz Zenei Társaság. Az 1860-as évek kezdetén egyre gyakrabban találkozott Pétervárott néhány zenekedvelõ fiatal. Milij Alekszejevics Balakirev köré csoportosult Cezar Antonovics Kjui, Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij és Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov, akikhez késõbb csatlakozott Alekszandr Porfirjevics Borogyin is. Ezt a csoportosulást a Hatalmasok kis csoportjának nevezték, ismertebb nevükön az Ötöknek.[6][21]Csajkovszkij júliusban egy mérnök tolmácsaként indult európai útra. Elsõ állomásuk Berlin volt, ahol megnézte Offenbach Orfeusz az alvilágban címû operettjét. Berlinbõl Hamburgba utaztak. Brüsszel és Antwerpen nem nyerte meg a tetszését. Oostendében három napig maradtak, onnan pedig Londonba utaztak. Az angol fõvárost érdekesnek találta, de komor benyomást tett rá. Itt hallotta Adelina Pattit, a világhírû koloratúrszopránt. A nagyvárosok közül Párizs tetszett neki a legjobban, az ott töltött hat hét jelentette számára az utazás csúcspontját. Az Opérában látta A trubadúr és A hugenották elõadását. Szeptemberben tért haza Oroszországba, és határozta el, hogy addigi életét alapvetõen megváltoztatja, és zenei pályára lép.[22]Tovább dolgozott az igazságügy-minisztériumban, de beiratkozott az Orosz Zenei Társaság óráira, és szorgalmasan járt Nyikolaj Zaremba zeneelméleti elõadásaira. Közben Anton Rubinstejn kiáltványban összegezte és hozta nyilvánosságra elgondolásait az orosz nemzeti zenemûvészet megreformálására, s ennek alapjául zenekonzervatórium létesítését jelölte meg. A konzervatórium 1862. szeptember 20-án nyitotta meg kapuit, és Csajkovszkij az elsõk között iratkozott be, de hivatali állását továbbra is megtartotta. Közben hangversenyekre járt, melyeken megismerkedett többek közt a Szentpétervárra látogató Richard Wagner mûveivel is. 1863 májusában döntõ lépésre határozta el magát: feladta hivatali állását, hogy csak a zenével foglalkozhasson.[6][23][24]Elsõ kompozícióiAnton Grigorjevics Rubinstejn (Ilja Jefimovics Repin festménye)A nyarat húgánál töltötte. Õsszel, amikor visszatért Pétervárra, úgy érezte, gyökeres átalakuláson ment keresztül. Megváltozott egész életmódja: meglehetõsen nehéz körülmények között, óraadással kereste meg kenyerét (Rubinstejn küldött hozzá magántanítványokat). Szakított az addigi nagyvilági környezettel, hiszen most, hogy elég késõn, 23 éves korában látott hozzá a rendszeres tanulmányokhoz, pótolnia kellett az addig elmulasztottakat, hogy elsajátítsa azt a mûvészetet, amely hivatásává vált. Nagy igyekezettel komponált vonósnégyeseket, dalokat, különbözõ együttesekre írt mûveket. Kamarazenei kísérletei sorába tartozott egy Adagio fúvósoktettre, egy A-dúr Allegro (fuvolával, nagybõgõvel kiegészített vonósnégyes), egy c-moll Allegro zongoraszextettre, egy esz-moll Adagio molto hárfával kibõvített vonósnégyesre.[25]1864-ben a konzervatóriumban feladatul kapta, hogy komponáljon egy nyitányt kedvelt színmûvéhez, Osztrovszkij Viharához. Nyáron megkomponálta a mûvet, amelynek hangszerelése erõs wagneri jegyeket mutatott. Ez erõsen felháborította Rubinstejnt, aki elvetette a német zeneszerzõ által bevezetett újításokat. Ekkor készült el további két mûve: a cisz-moll zongoraszonáta és az F-dúr nyitány, amelyet késõbb nagyzenekarra hangszerelt át.[26]Augusztusban ifj. Johann Strauss hangversenyt adott zenekarával Pavlovszkban, és egy kerti ünnepélyen elvezényelt egy Csajkovszkij-mûvet is, a Szolgálók táncát. Ez volt elsõ nyilvános sikere. Mûvére felfigyelt Pjotr Ivanovics Jürgenson moszkvai zenemûkiadó, aki 1861-ben alapította vállalkozását, és éppen Csajkovszkij mûveinek kiadása révén vált világhíressé.[27][28]Novemberben kezdett hozzá vizsgafeladatának komponálásához. Anton Rubinstejn Schiller Örömódáját ajánlotta szövegül, azt a költeményt, amelyet Beethoven is felhasznált 9. szimfóniájának zárótételében. A vizsgakompozíció írása közben Csajkovszkijt egyre erõteljesebben foglalkoztatta további jövõjének alakulása. Már nem érezte jól magát Pétervárott: Anton Rubinstejn konzervatív, merev és száraz pedagógiai elvei olyan korlátokat állítottak új utakra törõ zeneszerzõi elgondolásai elé, hogy végül örömmel fogadta Nyikolaj Rubinstejnnek Moszkvába szóló meghívását. A fiatalabb Rubinstejn testvér, akit – mint zongoramûvészt – Csajkovszkij igen nagyra becsült, bátyja példáját követve Moszkvában készült egy konzervatórium megnyitására. Bár a zeneelmélet oktatására eredetileg Alekszandr Nyikolajevics Szerovot hívták meg, az nem vállalta a konzervatóriumi tanári állást. Ekkor került szóba Csajkovszkij neve, aki nem sokáig habozott, hogy Pétervárt felcserélje Moszkvával.[29][30]1866. január 12-én a szentpétervári konzervatóriumban bemutatták vizsgakompozícióját. Csajkovszkijt a próbákkal járó izgalmak annyira kimerítették, hogy nem ment el az elõadásra. Ez felbõszítette tanárát, Rubinstejnt, aki csak a megértõbb tanári kar közbenjárására adta ki a diplomát, egy ezüstéremmel együtt. A vizsgakantátáról megjelent kritikák ellentmondóan értékelték a mûvet. Az Ötök csoportjához tartozó Kjui természetesen alaposan elmarasztalta az „ellenpárti”, Rubinstejn-barát Csajkovszkij alkotását. Elismerte ugyan, hogy „Csajkovszkij úr, a konzervatórium most végzett tanítványa elõnytelen körülmények között írta mûvét, megadott témára, kötött határidõre, a valódi tehetség e korlátok ellenére is megmutatkozott volna”.[31]MoszkvaNyikolaj Rubinstejn1866 januárjában Moszkvába költözött, ahová Nyikolaj Rubinstejn hívta meg, hogy zeneelméleti elõadásokat tartson az Orosz Zenei Társaság moszkvai tagozatának osztályaiban. A tanítás mellett komponált is. Zeneszerzõi tevékenységét egy c-moll koncertnyitánnyal kezdte meg. A mû nem nyerte el Rubinstejn tetszését, ezért nem is adták elõ.[j 4] Februárban nagyzenekarra dolgozta át az F-dúr nyitányt, amelyet március 16-án a növendékek zenekara Rubinstejn vezényletével be is mutatott. Márciusban látott hozzá elsõ szimfóniája megkomponálásához. A Ladoga-tó környékén szerzett élményei, a téli táj hangulata ihlették, így a címe Téli ábrándozás lett. Áprilisban Pétervárra utazott, ahol Anton Rubinstejn vezényletével bemutatták az F-dúr nyitányt. Szinte teljesen észrevétlen maradt, az újságok egyetlen sort sem írtak róla.[32][33][34]Augusztus végén tért vissza Moszkvába, ahol szeptember elsõ napjaiban megnyitotta kapuit a konzervatóriumi rangra emelt zeneiskola. Csajkovszkij, a zeneelmélet tanára, több régi és új barátjával együtt látott munkához. A vezetõ hegedûtanár Ferdinand Laub, a cseh származású hegedûmûvész lett, a csellistákat Bernhard Cossmann oktatta. Csajkovszkij baráti köre tovább bõvült. Baráti kapcsolatba került az orosz nemzeti mûvészet képviselõivel, köztük Nyikolaj Dmitrijevics Kaskinnal, valamint Silovszkijjal, az opera intendánsával, akinek két fia, Konsztantyin és Vlagyimir késõbb jelentõs szerepet kapott a zeneszerzõ életében: Konsztantyin lett az Anyegin szövegírója, Vlagyimir pedig tanítványává és úti kísérõjévé vált. Szívesen tartózkodott a korabeli színházi és irodalmi élet mûvésztagjai társaságában is, amelynek központi alakja Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij drámaíró volt. Vihar címû drámájához Csajkovszkij már komponált nyitányt, most felmerült annak a terve, hogy operát készít a drámából. Osztrovszkij szerint azonban inkább a Volgai álom kínálkozott alkalmasnak megzenésítésre. Csajkovszkij õsszel látott munkához, miután megkapta a szerzõtõl a kész librettót.[34][35]A következõ év elején kezdte komponálni Scherzo á la Russe és Impromptu címû mûveit, amelyek népi dallamokra épülnek. Nyáron Finnországban és Észtországban nyaralt, közben operáján dolgozott. A harmadik felvonást decemberben fejezte be, ekkor látott hozzá a hangszereléshez. Decemberben Moszkvában vendégszerepelt Hector Berlioz. Két koncertet vezényelt, amelyeken Csajkovszkij elragadtatással hallgatta a francia mester mûveit. A francia mûvész tiszteletére rendezett fogadáson õ mondta a pohárköszöntõt.[34][36]A következõ év tavaszának legjelentõsebb eseménye az I. szimfónia bemutatása volt Moszkvában. A szimfóniát már egy évvel korábban megírta, és Szentpéterváron szerette volna bemutatni, de a mû nem nyerte el Anton Rubinstejn tetszését. A mûvet az operaírással párhuzamosan átdolgozta. Húsvétkor Pétervárra látogatott. Ekkor találkozott elõször Balakirevvel, Kjuival, Dargomizsszkijjel, Rimszkij-Korszakovval és Sztaszovval. Csajkovszkij nem fogadta el maradéktalanul az „Ötök” mûvészi felfogását, de szívesen követte tanácsaikat. Nyáron Berlinbe és Párizsba utazott, és útközben befejezte A vajda címû operáját.[37][38]Elsõ operájának bemutatója[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Õsszel olasz operatársulat érkezett Moszkvába. Csajkovszkij is lelkesedéssel látogatta az elõadásokat, figyelmét különösen a világhírû francia származású énekesnõ, Désirée Artôt keltette fel. Nem titkolta szenvedélyét az énekesnõ iránt, és néhány nappal késõbb összebarátkoztak. Novemberben írta meg a Románcot, amely tulajdonképpen egy szerelmi vallomás volt Désirée-hez. A tél folyamán még huszonöt orosz népdalt írt át zongorára négy kézre, és hozzálátott egy összhangzattan tankönyv megírásához. Decemberben apja tudomására hozta, hogy eljegyezte Désirée-t.[34][39][40]Közben megkezdõdtek a Moszkvai Nagyszínházban A vajda próbái, s Csajkovszkij is részt vett a betanítás munkájában. Megdöbbenve tapasztalta, milyen nemtörõdömséggel, sértõ lenézéssel foglalkoznak a színház vezetõi a bemutató elõkészítésével. Meg kellett elégednie egy kisebb létszámú zenekarral, kopott és régi díszletekkel. Minden percét a próbák kötötték le, de már egy új opera terve is foglalkoztatta: Vlagyimir Szollogub gróf készített librettót Friedrich de la Motte Fouqué elbeszélésébõl, az Undine-bõl. A zeneszerzõ ezt érdekesebbnek és kidolgozottabbnak találta A vajda szövegénél.[41]A január fájó élményt hozott: Désirée, nem sokkal Moszkvából való elutazása után, Varsóban feleségül ment Mariano Padilla y Ramos spanyol baritonistához. Ezzel kettejük kapcsolata végleg megszakadt.Február 11-én a Nagyszínházban bemutatták elsõ operáját, A vajdát. Már maga is tudta, hogy nagyon gyenge opera, de a bukás mégis elkeserítette, és felindultságában tûzbe dobta az opera kéziratát. Néhány, számára kedves dallamot késõbb felhasznált következõ operájában, A cár katonájában. Márciusban jutott el Moszkvába Berlioz halálának híre. A megemlékezõ hangversenyen Balakirev vezényelte elõször a francia zeneszerzõnek ajánlott Fátum címû szimfonikus költeményt, amelyet Csajkovszkij az elmúlt év õszén komponált. Ez sem aratott nagy sikert, és Csajkovszkij elégedetlensége egyre fokozódott.[42][43]Moszkvai évekAlekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij1870. július végén készült el az Undine partitúrájával, majd befejezte a Huszonöt orosz népdal átdolgozását négykezes zongorára. További ötven orosz népdalt írt át zongorára, majd Szergej Mihajlovics Prokugyin-Gorszkij Hatvanhat orosz népdal címû gyûjteményének szerkesztési munkálataival foglalkozott.Október 7. körül Balakirev tanácsára figyelme Shakespeare drámái felé fordult: a Rómeó és Júlia szerelmi tragédiája ihlette meg elõször. Október folyamán készült el elsõ remekmûve, a Rómeó és Júlia, a szonátaformában írt nyitányfantázia. Ezt március 16-án Nyikolaj Rubinstejn vezényletével ismerte meg a moszkvai közönség. Az udvarias tetszésnyilvánítás nem elégítette ki a zeneszerzõt. A mû csakhamar Európa-szerte ismertté vált, amiben nagy szerep jutott a mûvet megjelentetõ Boté und Bock kiadócégnek. A korra jellemzõ módon a kiadó nem fizetett a zeneszerzõnek, sõt követelte Csajkovszkijtól a 35 tallért kitevõ nyomdaköltség megtérítését.[34][44][45]A következõ év elején kórusjelenetet komponált egy tervezett operához, a Mandragorához, amely végül nem készült el. Január végén kezdett hozzá új, négyfelvonásos operájához, A cár katonájához. Az opera egy Rettenetes Iván-korabeli témára készült, Ivan Ivanovics Lazsecsnyikov színmûvébõl. Úgy tervezte, hogy az Undine-t a következõ évad elején bemutatja, de elutasították kérését. Elkeseredésében ezt a mûvét is megsemmisítette, csupán néhány részlet maradt meg. Nyári európai körútja után visszatért Moszkvába, ahol tovább dolgozott A cár katonáján, amelyet Meyerbeer-féle nagyoperának szánt, hangzatos külsõségekkel, de helyenként felbukkanó népdalokkal.[46]1871 februárjában új mûve született, a D-dúr vonósnégyes. Csajkovszkij maga sem titkolta, hogy zilált anyagi helyzete késztette e mû komponálására. Ebben az idõszakban különösen nehéz napokat élt át, ezért örült Nyikolaj Rubinstejn javaslatának, hogy rendezzen koncertet saját mûveibõl. Egy ilyen mûsorból nem hiányozhatott a vonósnégyes, amelynek komponálása februárban minden idejét lekötötte. Komponálás közben felsejlett benne egy kõmûveslegénytõl hallott népdal: a vonósnégyes andante cantabile tételében ezt dolgozta fel. Március 28-án Moszkvában, a nemesi társaság kistermében tartotta meg elsõ szerzõi estjét, amelyen elõször hangzott fel új mûve.[34][47]Az év végén saját lakást bérelt, elköltözött Rubinstejntõl, aki addig befogadta. Pénzügyi helyzete kissé javult: fizetése a konzervatóriumban emelkedett, mûveiért és az Orosz Zenei Társaságtól is kapott juttatásokat. Zenekritikusi tevékenysége is jövedelmezett, hiszen rendszeresen jelentek meg írásai a Moszkvai Hírlapban.1872 elején megbízást kapott egy kantáta megkomponálására, amelynek szövegét Nagy Péter születésének 200. évfordulója alkalmából Jakov Petrovics Polonszkij írta. Februárban és márciusban a kantátán dolgozott, majd áprilisban újra elõvette A cár katonáját, amelynek partitúráját május közepére fejezte be. Kantátáját június 12-én, Karl Davidov vezényletével mutatták be. Júniusban Moszkvából vidékre, Kamenkába utazott, a Davidov család birtokára. Húga családjának ukrajnai birtokát éveken keresztül látogatta a nyugalomra és családias környezetre vágyó zeneszerzõ.[34][48]Kamenkában II. szimfóniájának megírása kötötte le idejét. Az ukrán népies témákra épülõ mûvet augusztusban fejezte be. Szeptemberben a tanév megkezdésére visszatért Moszkvába. Már kevesebb ideje maradt a komponálásra, hiszen tanári munkája mellett folytatta zenekritikusi tevékenységét is. Ezért a szimfónia hangszerelésével lassabban haladt elõre, de novemberre ezzel a munkával is elkészült.[34][49][50]A II. szimfónia 1873. február 7-én Moszkvában csendült fel elõször, s a közönség kedvezõen fogadta. Ezt követõen Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij meséjéhez, a Hópelyhecskéhez komponált kísérõzenét. A mûvet május 23-án mutatták be a Nagyszínházban. Ezt követõen Sztaszov új mû megkomponálására ösztönözte: egy Shakespeare-mûvet ajánlott, A vihart. A szokásos nyári európai utazások után, augusztusban mindössze két hét alatt vázolta fel új operájának tervét, a hangszereléshez szeptemberben kezdett hozzá. További mûvek is születtek ebben az idõben, amelyek zeneszerzõi munkásságában nagy jelentõségûek: ekkor kezdte megtalálni saját hangját, kompozíciós stílusát. A szimfonikus alkotások, operák mellett több zongoramûve is ekkor készült. A vihar címû zenekari fantázia december 19-i moszkvai bemutatóját az Ötök csoportja Csajkovszkij nagy sikerének könyvelte el.[51][52]1874 januárjában a II. vonósnégyes komponálásával foglalkozott, amelyet Konsztantyin nagyhercegnek ajánlott. Ennek komponálását februárban fejezte be, a bemutatójára március 22-én került sor Moszkvában.[53]Az elsõ közönségsikerCsajkovszkij az 1860-as évek végénÁprilis 24-én került sor A cár katonája címû négyfelvonásos opera bemutatójára Szentpétervárott, a Mariinszkij színházban. A zeneszerzõt tizenötször hívták a függöny elé, ami azt bizonyította, hogy végre igazi közönségsikert aratott. Az újságokban megjelent kritikák azonban ellentmondóak voltak, a zenét és a szövegkönyvet egyaránt érték dicséretek és bírálatok. Az opera sikerét bizonyítja, hogy 1881 márciusáig tizennégyszer adták elõ. Csajkovszkij ezt követõen olaszországi utazásra indult. A nyár elején elhatározta, hogy az Orosz Zenei Társaság pályázatára operát komponál: Gogol vidám története, a Karácsonyéj ihlette meg. Jakov Petrovics Polonszkij librettójára hozzá is látott a komponáláshoz. A hangszereléshez júliusban kezdett hozzá, és augusztus végére készen állt a teljes mû Vakula, a kovács címmel. Szeptemberben benyújtotta a partitúráját a pályázatra. Ekkor derült ki, felesleges volt a nagy sietség, ugyanis elnézte a határidõt.[34][54][55]December 21-én a kijevi operaházban is elõadták A cár katonáját. Az opera nagy sikert aratott, és az egész évadban mûsoron maradt. Januárban komponálta hegedûre és zenekarra Melankolikus szerenád címû mûvét, majd befejezte a b-moll zongoraverseny hangszerelését.[56]Tavasszal konzervatóriumi teendõi, a tanítás egyre jobban idegesítették, a tanítványokkal való veszõdés bosszantotta, ingerelte, végül idegösszeomlást kapott. Áprilisban látott ismét munkához: dalokat komponált, és A cár katonája moszkvai elõadásának elõkészítésével foglalkozott. Az operát május 16-án mutatták be, sikerrel. A Nagyszínház vezetõsége ezt követõen megbízta egy balett zenéjének a megkomponálásával. A hattyúk tava új lehetõségeket nyújtó feladatnak ígérkezett, és ennek Csajkovszkij nagyon örült. A balett szövegkönyvét Vaszilij Gelcer moszkvai balettmester írta Vlagyimir Begicsevvel, a cári színházak fõintendánsával közösen. Az is örömmel töltötte el, hogy operája, a Vakula, a kovács elnyerte az Orosz Zenei Társaság pályadíját. Nyáron megírta III. szimfóniáját. A moszkvai közönség tomboló lelkesedéssel fogadta a mûvet az évad elsõ filharmonikus hangversenyén.[34][57]Az év végét Párizsban töltötte. Januárban itt kezdett hozzá III. (esz-moll) vonósnégyesének komponálásához. Hazatért Oroszországba, ahol január 28-án bemutatták a Melankolikus szerenádot, majd február 6-án Péterváron is bemutatták a III. szimfóniát.[58]Február végén egy újabb mû megírása foglalkoztatta, a Francesca da Rimini. Ez nem rendelésre készült, egyik barátja hívta fel a figyelmét a történetre, amely Dante Poklának 5. énekében a szépséges Francesca és az ifjú Paolo tragikus szerelmét meséli el. Közben, március végén befejezte A hattyúk tava komponálását. Májusban megromlott egészségi állapota miatt az orvos vízkúrát rendelt számára. Vichybe utazott, majd a Montpellier melletti Palavas-les-Flots nevû fürdõhelyre. Visszafelé útja Bayreuthon keresztül vezetett, ahol barátságot kötött Liszt Ferenccel és Richard Wagnerrel, és részt vett az elsõ ünnepi játékokon, a Ring õsbemutatóján.[34][59]Nyáron visszatért Párizsba, ahol felvázolta a Francesca da Riminit. Innen Bécsen át Verbovkába utazott, ahol meglátogatta testvérét, Alekszandrát és családját. A nyár végét mély depresszióban élte át. Októberben befejezte új mûvét, majd novemberben szerb és szlovén népdalok felhasználásával megírta a Szláv indulót. Ezt követõen Pétervárra utazott, hogy részt vegyen a Vakula, a kovács bemutatójának elõkészületein. A próbák egyre több örömet szereztek neki, a siker reménye erõsödött, ennek biztosítéka volt az is, hogy már jóval a bemutató elõtt minden jegy elkelt. A decemberi bemutató azonban nem aratott sikert, az opera megbukott.[60]Ismerkedése MecknévelNagyezsda von MeckA karácsonyi ünnepeket betegen töltötte Moszkvában. Az év vége elõtt felkereste Lev Tolsztoj, akire – saját bevallása szerint – Csajkovszkij zenéje mély hatást gyakorolt. Nem sokkal a találkozás után Tolsztoj elutazott, de csakhamar néhány népdalt küldött Csajkovszkijnak levélben, kérve, hogy zenésítse meg azokat.[61]Nyikolaj Rubinstejn, aki ismerte Csajkovszkij zilált anyagi helyzetét, amely néha a nélkülözésig fokozódott, említést tett errõl egy gazdag mérnök özvegyének, az akkor 46 esztendõs Nagyezsda von Mecknek (született Nagyezsda Filaretovna Frolovszkaja), aki már ismerte Csajkovszkij néhány mûvét. Meckné férje halála után nem ment férjhez ismét, hanem a világtól elvonultan élt nagy családjának, örökölt vállalatának és a zenének. Házasságából született tizenegy gyermeke közül már csak hét élt vele. Idõsebbik fia segítette õt a férjétõl örökölt szerteágazó üzemének vezetésében, legidõsebb leánya pedig a kis testvérek nevelésével törõdött. A nagy gazdagság lehetõvé tette számára a nagyvonalú mûvészetpártolást, amelyet késõbb Csajkovszkij is élvezett. Hogy segítsen az anyagi gondokkal küzdõ zeneszerzõn, egy hegedû-zongora átiratot rendelt nála. Csajkovszkij készségesen tett eleget e megrendelésnek. A Mecknével folytatott intenzív levelezésnek köszönhetõen, amelyben õszintén vallott zeneszerzõi és magánéleti válságairól egyaránt, ismert Csajkovszkij életének számos pillanata. Személyesen soha nem találkoztak.[61][62][63]Mecknével való kapcsolata szinte megmagyarázhatatlan: miképp elégíthette ki az éveken át tartó puszta levelezés, anélkül, hogy egyszer is találkoztak volna? Csajkovszkij gyakran írt leveleiben gyenge, labilis idegrendszerérõl, pszichés kényszerképzeteitõl is kétségtelenül sokat szenvedett. Az sem vitás, hogy voltak életében „sötét pontok”, azonban azt, hogy homoszexualitása milyen eredetû, mértékû és kihatású volt, a levelezésbõl sem lehet megállapítani.[14]1877 januárjában komponálta hegedûre és zenekarra op. 34-es mûvét, a Valse scherzót, amit Oszip Kotyeknek, a fiatal, tehetséges hegedûmûvésznek dedikált. Március 4-én a moszkvai Nagyszínházban bemutatták a Hattyúk tavát. A balett nem hozta meg a várt sikert, de ennek oka a szegényes díszlet és jelmeztár volt, nem pedig Csajkovszkij zenéje. A zenekart egy félig mûkedvelõ karmester, Rjabov dirigálta, aki még soha életében nem került szembe ilyen bonyolult partitúrával, így ez is hozzájárult a kedvezõtlen fogadtatáshoz. Március 9-én mutatták be a Francesca da Riminit, amelyet a nagy sikerre való tekintettel többször is elõadtak. Áprilisban kezdte felvázolni új mûvét, IV. szimfóniáját, Mecknének ajánlva.[61][64][65] A zeneszerzõ és feleségeMájusban meglátogatta Jeizaveta Lavrovszkaját, a híres énekesnõt, a konzervatórium tanárát, aki a beszélgetés közben felvetette Csajkovszkijnak, hogy komponáljon operát Puskin Anyeginjébõl. Az elsõ pillanatban meghökkentõnek tetszõ javaslaton Csajkovszkij hosszan gondolkodott, és csakhamar nem is találta olyan kivitelezhetetlennek az ötletet.[66][67][68]Miközben a IV. szimfónia vázlatain dolgozott, és már érlelõdött benne az Anyegin, felbukkant életében egy nála tíz évvel fiatalabb lány. A konzervatórium növendéke volt, Antonyina Miljukovának hívták. A lány beleszeretett tanárába. Eleinte csak társaságban találkoztak, majd Antonyina leveleivel kezdte ostromolni professzorát. A Puskin-ihlette operai cselekmény és a valóság döbbenetes hasonlósága olyan mély hatással volt Csajkovszkijra, hogy találkozott a lánnyal. Arra azonban nem volt hajlandó, hogy a lányt lakásán is felkeresse. Kijelentette, hogy tõle csak barátságot várhat. Május 27-én közölte Mecknével, hogy véglegesen elhatározta Puskin Anyeginjének megzenésítését. A konzervatóriumi vizsgák után a Moszkva közeli Glebovóba utazott, Silovszkij birtokára (aki új operájának szövegkönyvét írta), ahol hozzákezdett az opera zenéjének felvázolásához. Június 27-re elkészült az elsõ felvonással, és ekkor döntötte el, hogy hajlandó feleségül venni Antonyinát. A döntés oka valószínûleg az volt, hogy ebben az idõben nõsült meg Silovszkij is, aki iránt valószínûleg szexuálisan vonzódott,[69] illetve a társadalmi nyomás, hiszen az õ korában furcsának tûnt a nõtlen férfi. Július elejére elkészült az opera kétharmada. Július 5-én Antonyina újabb sürgetésére bejelentette házasságkötési szándékát családjának. Az esküvõre július 18-án került sor. Két nappal ezután levelet írt Mecknének, amelyben arról számolt be, hogy ugyan boldogtalannak érzi magát, de az új helyzetét teljesen megszokta. Csajkovszkij – levelei szerint – tisztázta kapcsolatát, és tudtára adta feleségének, hogy csakis testvéri szeretetet várhat tõle.[68][70][71]Az augusztust egyedül töltötte Kamenkában, húgánál. Arról panaszkodott leveleiben, hogy képtelen volt dolgozni, és hogy megpróbált harcolni a felesége iránti elhidegülése ellen. Augusztus végén hozzálátott az új szimfónia hangszereléséhez. Szeptemberben Kamenkában, harmincnapos szünet után újból elõvette az Anyegint, és befejezte a komponálást. Szeptember végén visszatért Moszkvába, ahol felesége új lakást szerzett számukra, de annak ellenére, hogy az asszony mindent megtett férje boldoggá tételében, életük egyre elviselhetetlenebbé vált. Végsõ kétségbeesésében, menekülésének egyetlen útjaként a Moszkva folyó jéghideg vizét választotta.[68][72][73]Az öngyilkossági kísérletet túlélte. Testvérei siettek segítségére: Anatolij Pétervárra hívta egy, Napravnyik karmesterrel való megbeszélésre. Csajkovszkij a teljes összeomlás állapotában érkezett meg. Napokig feküdt magas lázzal, önkívületben. Összeroppant idegei gyógyítására az orvosok azt tanácsolták, hogy változtasson eddigi életmódján, utazzon messzire, és feledje el a történteket.[68][74]Október 14-én Anatolij társaságában Berlinbe utazott. Onnan Svájcba folytatták útjukat. Elsõ pihenõhelyükön, a Genfi-tó partján fekvõ Clarens-ben, a Villa Richelieu-ben béreltek szállást. Az új környezetben megmutatkozott állapotának lassú javulása. Alkotókedve is visszatért, újból munkához látott, és folytatta az Anyegint. Két hónapi szünet után visszatért a IV. szimfóniához is, melyet a lelki válság után a „lélek gyónásának” nevezett. Rubinstejn értesítette, hogy a konzervatórium egy éves szabadságot engedélyezett Csajkovszkij számára, Meckné pedig jelentõs pénzösszeggel járult hozzá a zeneszerzõ felépüléséhez.[75]Olaszországba utazott, s onnan jelentette november végén, hogy elkészült az Anyeginnel. Decemberben, Velencében befejezte a IV. szimfóniát. Az újévet Sanremóban köszöntötte. Február 22-én a moszkvai Orosz Zenei Társaság koncertjén Nyikolaj Rubinstejn vezényletében bemutatta új szimfóniáját, de az nem aratott akkora sikert, mint azt remélte. A legtöbb újság hallgatott róla, meg sem említette.[76]Március 17-i levelében említette Mecknének, hogy egy zongoraszonátán (a nagy G-dúr szonátán) és egy hegedûversenyen dolgozik. A hegedûversennyel április végére lett kész. Április 24-én visszatért Oroszországba, Kamenkába. Május 12-én itt fejezte be a Karl Klindworthnak ajánlott C-dúr zongoraszonátát. Ekkor kezdett hozzá a Szent János liturgiája címû négyrészes, vegyeskari egyházi mûvéhez. Május közepén Meckné tanácsára átköltözött Brailovba. Itt dolgozott tovább az Egy kedves hely emléke címû, még Itáliában megkezdett háromrészes hegedû-zongora ciklusán. Ugyanitt fejezte be június elején a liturgiát, és hozzákezdett a Gyermekalbumhoz (huszonnégy kis zongoradarab), amely Vlagyimir Davidovnak íródott, szeretett Bob unokaöccsének.[77][78]Júliusban levél érkezett Antonyinától, amelyben értesítette, hogy hajlandó elválni. Ez Csajkovszkijt végtelen megnyugvással töltötte el.[68][79]Az Anyegin és Az orléans-i szûzCsajkovszkij az 1880-as évekbenAugusztus 27. és szeptember 6. között komponálta I. zenekari szvitjének (d-moll) legnagyobb részét. Szeptember 9-én rendezték meg a párizsi világkiállításon, a Trocaderóban azt a nagyszabású hangversenyt, amelynek programján Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét vezényelte és játszotta Rubinstejn. Az otthon maradt komponista bosszankodva olvasta egy kijevi újságban azt a cikket, amely közönséges támadást tartalmazott a moszkvai konzervatórium ellen. Az újságcikk Csajkovszkijról is említést tett, mindössze annyit, hogy kizárólag zenével foglalkozik, és távol tartja magát a konzervatóriumi pletykáktól. Idõközben egyre ellenszenvesebbnek vélte, hogy Rubinstejn Párizsban a mûveit dicsérte, továbbá egyre nyomasztóbbnak találta a konzervatórium légkörét, mivel úgy tartotta, hogy hátráltatják alkotói munkájában. Lemondott tehát tanári állásáról. Legkedvesebb tanítványa, Szergej Tanyejev zongoramûvész és zeneszerzõ személyében megbízható utódot talált, aki elfoglalta helyét a konzervatóriumi tanári székben. [80][81]1878 végén Kamenkában dolgozott. Itt kapta a meghívást Mecknétõl, hogy utazzon Firenzébe, a Villa Oppenheimbe. Csajkovszkij elfogadta az ajánlatot, és legújabb szvitjét már az olasz városban írta meg. Itt kezdett el foglalkozni egy új opera tervével is, Schiller Az orléans-i szûz címû mûve alapján.[82]Életrajzírói szerint homoszexualitását bizonyítja az a tény is, hogy sûrûn tartózkodott külföldön, olyan városokban, mint Firenze vagy Nizza, amelyek a homoszexuálisok közismert találkozóhelyei voltak.[13][14]Csajkovszkij december közepén elhagyta Firenzét, és Párizsba utazott, de ott sem maradt sokáig, és januárban, egy néhány napos dijoni kirándulás után Clarens-be ment, ahol folytatta Az orléans-i szûz komponálását. Az operát március elején fejezte be. Visszatért Pétervárra, ahol a tétlenség miatti rossz idegállapot ismét eluralkodott rajta.[83]Március közepén Csajkovszkij és fivérei Moszkvába utaztak. A konzervatórium növendékei ugyanis elhatározták, hogy bemutatják volt professzoruk operáját, az Anyegint. Március 29-én elõször hallhatta a moszkvai közönség az operát, a konzervatórium növendékeinek tolmácsolásában, Nyikolaj Rubinstejn vezényelt. Mielõtt a függöny felgördült volna, Rubinstejn megkérte Csajkovszkijt, jöjjön a színfalak mögé. A zeneszerzõ legnagyobb meglepetésére ott álltak a konzervatórium tanárai és diákjai, s Rubinstejn nagy csokor virágot nyújtott át. A felvonások szünetében újra és újra függöny elé hívták, de Csajkovszkij úgy érezte, hogy a taps inkább az õ személyének szól, mint zenéjének. Másnap visszatért Pétervárra. Az Anyegin bemutatójának örömét megzavarta Antonyina váratlan felbukkanása. Az asszony váratlanul lepte meg Csajkovszkijt, karját nyaka köré fonva hangoztatta, mennyire szereti. Végül Csajkovszkij pénzt adott neki, hogy Moszkvába utazhasson, õ pedig Kamenkába menekült, ahol viszonylag biztonságban érezte magát, mert Antonyina itt csak leveleivel tudta õt ostromolni.[84]Szeptemberben fejezte be Az orléans-i szûz komponálását. Január 25-én Párizsban elõadták a IV. szimfóniát. A La Gazette Musicale szerint az elsõ tételt és a finálét a közönség hûvösen fogadta, de a Scherzo hatalmas sikert aratott, nemkülönben az Andante is. Január utolsó napjait és február elejét Rómában töltötte, közben új operájának bemutatási körülményeirõl tárgyalt.[85]Az év elsõ felének nagy részét ismét Kamenkában töltötte, új mûvek komponálásával: Hat dalkettõs Tolsztoj, Szurikov verseire, írt ugyancsak Tolsztoj, Szurikov, Apuhtyin, Mickiewicz verseire Hét dalt, átdolgozta a Rómeó és Júlia nyitányt, valamint a II. szimfóniát, majd elvégezte Az orléans-i szûz partitúrájának utolsó módosításait. Augusztusban értesítette kiadóját, hogy az opera korrektúrája elkészült. Közben a kiadó, Jürgenson, óvatosan Antonyina után nyomozott, és megtudott egy kellemetlen, de lényeges dolgot. Kiderítette ugyanis, hogy Antonyina az elõzõ év tele óta szeretõjével Moszkvában él, s gyermeke is született, akit lelencházba adott. Jürgensonnak nagy fáradságába került e bizonyítékok megszerzése. Csajkovszkij megnyugodhatott, remélve, hogy az asszony többé nem zaklatja. Októberben elkezdte az 1812 nyitány komponálását, amelyet a honvédõ háború emlékére Moszkvában épült Megváltó Krisztus-székesegyház felszentelési ünnepségére szánt.[86]Decemberben néhány napot Pétervárott töltött, hogy az operaház karmesterével tárgyaljon Az orléans-i szûz bemutatójáról. Pétervári tartózkodása alatt még javított egy keveset az operán. A bemutatót január végére vagy február elejére tûzték ki. Ezután visszatért Moszkvába, ahol bemutatták egyik friss mûvét, az Olasz capricciót. A mû zajos sikert aratott. Csajkovszkij mûvei egyre népszerûbbekké váltak, mind gyakrabban hangzottak fel hangversenyeken. Decemberben a moszkvai sajtó élesen bírálta, amiért új operáját Pétervárnak ajánlotta fel.[87]Január 23-án a zsúfolásig megtelt moszkvai Nagyszínházban bemutatták az Anyegint. Az elõadás sok tapsot kapott, de nem jutott elõbbre, mivel a primadonna megbetegedett, így az operát egy ideig nem tudták játszani. A kritikák eléggé különösek voltak: néhányan Triquet kupléját tartották a legjobbnak, de Tatjánát gyengének és jelentéktelennek vélték. Mások szerint hiányzott belõle az ihlet, témáját pedig elcsépeltnek ítélték.[88]Februárban elkeseredetten tapasztalta, hogy Az orléans-i szûz díszletei milyen szegényesek lesznek. A színház igazgatósága, amely tízezer rubelt sem sajnált költeni más bemutatókra, most egy kopejkát sem volt hajlandó áldozni az operára. A bemutatóra február 25-én került sor. Már az elsõ felvonás után úgy látszott, biztos a siker. Nyolcszor hívták a függöny elé, az elõadás végén pedig összesen huszonnégyszer tapsolták ki. A bemutatót követõ napon Csajkovszkij ismét útra kelt: elsõ állomása Bécs volt, majd Firenzébe utazott tovább. Közben az elõre megszervezett sajtótámadások hatására az operáját levették a mûsorról.[89]További sikerek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Márciusban Rómában értesült Nyikolaj Rubinstejn haláláról, és azonnal hazatért. Március 28-án újabb halálhírrõl értesült: elhunyt Muszorgszkij. Közben Meckné értesítette arról, hogy az anyagi csõd szélére került, de biztosította róla, hogy nagyvonalú támogatásait megpróbálja a jövõben is folyósítani. A májust már Kamenkában töltötte. Húga megbetegedett, húgának férje pedig elutazott, így õ lett a család feje, s rengeteg idõt töltött a gyerekekkel. Nyáron az orosz templomi zenét tanulmányozta. Õsszel, Moszkvába érkezése után a moszkvai konzervatórium igazgatósága a Rubinstejn halálával megüresedett igazgatói állásra Csajkovszkijt hívta meg, de õ elutasította a felkérést. Novemberben újból történelmi témával foglalkozott: ezúttal az orosz történelmi múlt egyik hõse, Mazeppa alakja ihlette meg. December elején visszatért Rómába, ahol találkozott Liszt Ferenccel, akinek ekkor ünnepelték 70. születésnapját.[90][91]December 16-án Bécsben, a Filharmonikus Társaság hangversenyén Adolf Brodszkij eljátszotta a hegedûversenyét. Eduard Hanslick híres zenekritikus a Neue Freie Presse hasábjain durván támadta a mûvet. Annak népies hangzását rótta fel a komponistának, és egy mondást idézett: vannak festmények, amelyek szemlélése során az ember bûzt lát. Csajkovszkij hegedûversenye példája annak, hogy létezik zene, amelynek hallatára az ember bûzt hall.[92]Az év végén Itáliába utazott, ahonnan keserûen írta kiadójának, hogy mûveit egyre kevesebbet játsszák. 1882 januárjában triót komponált Nyikolaj Rubinstejn emlékére. Július közepén a Mazeppa vázlatain dolgozott, majd augusztusban visszatért Kamenkába, ahol megkomponálta a Hat zongoradarabot. Augusztus 20-án, a moszkvai Ipari és Iparmûvészeti Kiállításon rendezett hangversenyen mutatták be az 1812 nyitányt. Októberben hozzákezdett a Mazeppa hangszereléséhez, 30-án pedig a Rubinstejn emlékére írt trió bemutatására került sor.[93]Novemberben levelet kapott Balakirevtõl, aki arra kérte, hogy komponáljon egy szimfóniát Byron Manfrédja alapján.[94] 1883 márciusában a moszkvai Orosz Zenei Társaság felkérte, komponáljon kantátát a koronázási ünnepségre. Librettóját azzal a kéréssel küldték meg, hogy április közepére készüljön el. E munkája miatt lemondott tervezett itáliai útjáról. A Koronázási indulót június 4-én mutatták be. Nyáron befejezte a Mazeppát, amelynek bemutatójáért úgy Moszkva, mint Pétervár is versengett. November végén Moszkvában tizenhat év múltával ismét elõadták az I. szimfóniát a Zenei Társaság koncertjén. Bosszantotta, hogy a Mazeppa bemutatójának elõkészületei elkeserítõ lassúsággal haladnak. Moszkvai tartózkodása alatt eljátszotta új szvitjét néhány vezetõ muzsikusnak, akik helyeselték munkáját. A karácsonyt és az újévet is Moszkvában töltötte, a Mazeppa próbáira várva. 1884 januárjában végre elkezdõdtek a próbák. A mûvet február 15-én mutatták be a Nagyszínházban. A kritikák meglehetõsen elnézõek voltak az operával és szerzõjével szemben. Február 19-én Pétervárott is színre vitték az új mûvet. A zeneszerzõ távolléte jelentõsen csökkentette a sikert, de a bemutatón jelenlévõ cár elégedett volt a darabbal, és március 7-én a Szent Vlagyimir rend IV. fokozatával tüntette ki Csajkovszkijt.[95]Áprilisban Kamenkában, zongorázás közben új témát gondolt ki. Ez volt a csírája a késõbbi Koncertfantáziának. A mû szeptemberre készült el. Október 31-én jutott el az Anyegin a pétervári Nagyszínház színpadára, ahol az elõadást Napravnyik vezényelte. Az opera sikert aratott, de ez már nem volt szokatlan. Novemberben ismét külföldre utazott: Berlinben, majd Davosban töltött néhány napot. November végén Münchenbe, innen Párizsba ment. Ebben az idõben dolgozta át a Vakula, a kovács címû opera néhány részletét, s új számokat is komponált hozzá.[96]Január 27-én a cár és a cárné jelenlétében Pétervárott elõadták az Anyegint, majd 28-án Moszkvában a szvitet. Itt talált rá Ippolit Spazsinszkij A varázslónõ címû librettójára, amelynek egyes jeleneteirõl úgy tartotta, hogy hatásosak lennének operaszínpadon.Ebben az idõszakban hangulatváltozás állt be életében, és az otthonteremtés vágya foglalkoztatta. Inasát bízta meg, hogy keressen lakást Moszkva és Pétervár között. Februárban költözött ki új lakásába, Majdanovóba.[97]Március elején bemutatták Moszkvában a zongorára és zenekarra írt Koncertfantáziát. Ez Moszkvában és késõbb Pétervárott is egyaránt nagy sikert aratott. Áprilisban kezdett hozzá a Manfréd szimfónia elsõ vázlatához. Emellett a Vakula, a kovács átdolgozását is végezte, amely késõbb az Okszána szeszélye, majd véglegesen A cárnõ cipellõi címet kapta. Közben megválasztották az Orosz Zenei Társaság moszkvai tagozatának igazgatójává, és ideiglenesen elvállalta a moszkvai konzervatórium igazgatását is. Szeptemberben kórusmûvet komponált a Jogakadémia megalapításának 50. évfordulójára, és hozzákezdett A varázslónõ komponálásához. Októberben fejezte be a munkát, majd decemberben Moszkvába utazott megbeszélni a bemutatót, de semmi esély nem volt arra, hogy az évadban még bemutassák.[98]Népszerûségének csúcsán[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Április 5-én indult el kaukázusi útjára. Taganrogban két napig Hippolit testvérénél vendégeskedett. Május 1-jén, szombaton este Tifliszben az Orosz Zenei Társaság Csajkovszkij mûveibõl rendezett hangversenyt, amelyen a komponistát példátlan ünneplésben részesítették. Május 6-án ez a nagy ünneplés megismétlõdött a Mazeppa elõadásán. Májusban az Armenyija nevû hajón utazott el a Kaukázusból a Fekete-tengeren Konstantinápoly felé, majd onnan tovább hajózott Marseille-be. Onnan Párizsba utazott, ahol megismerkedett a francia zenei élet néhány vezetõ személyiségével. Barátságot kötött Edouard Lalóval, Léo Delibes-bel, Ambroise Thomas-val, Charles Lamoureux-val és Charles Gounod-val. Párizsban is dolgozott A varázslónõn. Június végén visszatért Majdanovóba, de csak októberben kezdett hozzá új mûvének hangszereléséhez. Közben Pétervárra látogatott, ahol jólesõ érzéssel gyõzõdött meg egyre növekvõ népszerûségérõl. Ezt nemcsak a zeneszerzõk barátságos fogadtatása bizonyította, hanem az is, hogy jóakarója, Sztaszov révén jelentõs pénzjutalmat kapott, amelyet az évad legjobb zenei újdonságának, a Manfrédnak ítéltek oda. Decemberben megkezdõdtek a Vakula, a kovács új változatának, az Okszana szeszélyének zenekari próbái. Hosszú idõ után Csajkovszkij ismét kezébe vette a karmesteri pálcát, és leküzdve beteges izgatottságát, félénkségét, õ irányította a próbákat. Március elején ismét Pétervárra utazott, hogy vezesse a Filharmonikus Zenekar próbáit, majd 17-én a nemesi klubban rendezett hangversenyen elõször lépett karmesterként a pétervári közönség elé saját mûveivel. Májusban Majdanovóban befejezte A varázslónõ teljes hangszerelését, és Moszkván keresztül ismét a Kaukázusba utazott. Nyáron IV. szvitjén, a Mozartianán dolgozott. Mivel ebben az esztendõben volt kedvelt Mozart-operája, a Don Giovanni bemutatójának századik évfordulója, Csajkovszkij ezzel a mûvével kívánt az eseményre emlékezni.[99]Októberben Pétervárott megkezdõdtek A varázslónõ próbái. A darabot november 11-én mutatták be a zeneszerzõ vezényletével, nagy sikerrel. Ezt követõen Moszkvába utazott, ahol 26-án elvezényelte a Mozartianát. Az újságok melegen és szívélyesen írtak róla, mint zeneszerzõt és karmestert egyaránt dicsérték. Csajkovszkij népszerûsége és tekintélye egyre fokozódott, a legnépszerûbb zeneszerzõ lett Oroszországban.[100]Decemberben indult el újabb nagy nyugat-európai hangversenykörútjára, ezúttal mint saját mûveinek karmestere. Rövid taganrogi családi látogatás után úgy döntött, hogy új lakásba költözik. Inasa új házat vásárolt távollétében Frolovszkojéban. A költözés mellett tovább komponált. Figyelmét ezúttal Shakespeare Hamletje ragadta meg. Ugyanekkor kezdett hozzá V. szimfóniájához.[101]A Csipkerózsika és A pikk dámaCsajkovszkij otthona Klinben1889 januárjában készült el új mûvének, a Csipkerózsikának vázlataival. Kedvvel dolgozott, hiszen a cselekmény, melyet Petipa, a neves balettmester Charles Perrault meséje nyomán állított össze, A hattyúk tavát is felülmúló zene komponálására ösztönözte. A mû létrejöttét politikai események is befolyásolták. 1881-ben trónra került III. Sándor, akinek uralkodása alatt feltámadt a XIV. Lajos francia király versailles-i udvarára jellemzõ pompa és ragyogás utáni nosztalgia. Ezeknek részét képezték az udvari mulatságok, a látványos balettprodukciók. A Cári Színházak élére került Ivan Vszevolozsszkij a korábbiaknál nívósabb balettelõadásokkal kívánta szórakoztatni a cári udvart és az elõkelõ pétervári közönséget. Tõle származik a versailles-i pompájú mesebalett-elõadások gondolata. A díszleteket és a jelmezeket is õ maga tervezte, a zene elkészítésére pedig Csajkovszkijt kérte fel. Vszevolozsszkij 1888 augusztusában azzal adta át a Csipkerózsika szövegkönyvét Petipának, hogy Csajkovszkij számára készítsen belõle balettprogramot.[102]Februárban elindult második európai koncertturnéjára, majd áprilisban ismét Tifliszbe kirándult. A nyarat Frolovszkojéban töltötte, ahol minden idejét a Csipkerózsika komponálása, hangszerelése foglalta le. Szeptember végén Moszkvába ment. Tõle várták, hogy külföldi karmesterek meghívásával felfrissítse a moszkvai Orosz Zenei Társaság hangversenyeit. Az Anyegin felújításának próbáit is ellenõrizte. Szeptember 30-án új, díszesebb kiállításban adták elõ vezényletével az operát. Pétervárra utazott, ahol újabb feladat várt rá: az Anton Grigorjevics Rubinstejn tiszteletére tervezett jubileumi fesztivál elõkészítésében kellett részt vennie. Január 15-én a Mariinszkij Színházban került sor a Csipkerózsika bemutatójára. Az elõadáson a cári család is megjelent. Január 16-án Moszkvába utazott, ahol két nappal késõbb egy koncerten vezényelt.[103][104][105]A cári színház igazgatósága új opera komponálásával bízta meg, Puskin A pikk dáma címû elbeszélése alapján. Csajkovszkij attól tartott, hogy Moszkvában nem talál nyugalmat, és úgy döntött, külföldre utazik komponálni. Január végén Firenzébe utazott. Távollétében Moszkvában bemutatták A varázslónõ átdolgozott változatát. Március 15-én befejezte A pikk dáma komponálását, majd hamarosan a zongorakivonattal is meglett. Kilenc hét megfeszített munka után úgy döntött, hogy Rómába megy pihenni. Csak májusban tért vissza birtokára, ahol júniusban megkomponálta a Firenzei emlék (Souvenir de Florence) címû vonósszextettet. Augusztusban átköltözött Kamenkába, és ott maradt szeptember 13-ig. Ezután Tifliszbe utazott, ahol levelet kapott Mecknétõl, aki sajnálattal tudatta vele, hogy képtelen a továbbiakban anyagiakkal támogatni. Csajkovszkij válaszlevelében megnyugtatta, hogy ez már nem érinti érzékenyen, hiszen mûvei szépen jövedelmeznek.[106][107]Csajkovszkij levelére azonban többé nem érkezett válasz. E mély lelki megrázkódtatás elõl ismét a munkához menekült. Õsszel Tifliszben felvázolta A vajda címû szimfonikus balladát. November 1-jén az Orosz Zenei Társaság tifliszi tagozatának koncertjét vezényelte, melyen kizárólag az õ mûvei szerepeltek. November közepén Pétervárra ment, hogy részt vegyen A pikk dáma próbáin. December 18-án zajlott le az opera fõpróbája az uralkodó és a pétervári elõkelõségek jelenlétében. Egy nappal késõbb került sor az õsbemutatóra. Napravnyik mint karmester mindenkit felülmúlva biztosította az opera sikerét. A kritika mégis elítélõen írt a librettóról éppúgy, mint Csajkovszkij zenéjérõl, legfeljebb a hangszerelésben ismerték el egyedülálló mûvészetét.[108]Februárban megbízást kapott a Jolánta címû egyfelvonásos opera és A diótörõ balett komponálására. Márciusban Frolovszkojéból Péterváron keresztül Párizsba utazott. Április 18-án innen indult amerikai útjára. New Yorkban találkozott Maurice Renault-val, a Music Hall Company of New York elnökével, aki arra kérte, halassza el a hazautazását május 24-re, mert további hangversenyeken is számítanak fellépésére. Impresszáriója errõl hallani sem akart. Elsétált a Music Hallba, ahol a zenekar karnagya, Walter Damrosch melegen üdvözölte. Május 2-án próbált elõször. A hatalmas teremben, amelyet Andrew Carnegie acélmágnás építtetett, még folytak az utolsó munkálatok, a szerelõk lármáztak, ki-be járkáltak. A zenekar rossz elhelyezése miatt a hangzás is kiegyenlítetlennek tûnt. Ez nagyon rosszkedvûvé tette Csajkovszkijt.[105][109][110]Május 5-én ünnepélyes keretek között megnyitották az új hangversenycsarnokot. Hosszúra nyúló beszédek után megkezdõdött az elõadás, Csajkovszkij a zenekari indulóját vezényelte. Az Egyesült Államokban koncertezett még Baltimore-ban és Philadelphiában is, majd visszatért New Yorkba, ahol a Metropolitanben lépett fel egy koncert erejéig. Május 21-én szállt hajóra Európa felé.[111][112]Júniusban majdanovói házába költözött vissza, ahol A diótörõn dolgozott, és A vajda címû szimfonikus balladát hangszerelte. Október végén Moszkvába ment, hogy jelen legyen A pikk dáma bemutatóján, és vezényeljen Alekszandr Iljics Zilotyi koncertjén, amelyen az Adam Mickiewicz költeményére írt, A vajda címû szimfonikus ballada is szerepelt. A pikk dáma moszkvai bemutatóján, november 16-án elismerõbb fogadtatásban részesült, mint Péterváron. Két nappal késõbb A vajda címû mûvét vezényelte. Decemberben befejezte a Jolánta hangszerelését, majd a hónap végén ismét európai hangversenykörútra indult. Õsszel valóra váltotta régi tervét: házat vásárolt a Moszkvához közeli, hatalmas erdõségek övezte járási székhelyen, Klinben.[113][114]Utolsó évei és halálának körülményeiAz idõs CsajkovszkijÉletének utolsó éveit nagyrészt Moszkva környékén, Majdanovóban, valamint a Moszkvától 90 km-re fekvõ Klin déli részén álló, emeletes faházában töltötte. Itt gyakran felkeresték barátai, tanítványai. Nemegyszer játszották együtt az újabb orosz és nyugati zenemûveket, gyakran keveredtek heves vitákba az alkotómûvészet kérdéseirõl. Ebben az idõben még konokabbul és erõteljesebben dolgozott. Szigorú munkarendet állapított meg magának, csak a legritkább esetben tért el tõle. Nap mint nap elõre meghatározott mennyiségû idõt töltött munkával. Ez a fokozott munkatempó, a munkába való menekülés, a külföldi utazások egyre súlyosbodó belsõ meghasonlást sejttettek. Pedig látszólag nyugodt és boldog volt az élete: nevét magasba emelte a világhír, várta kellemes otthona, anyagi helyzete sem adott okot aggodalomra. Meckné évi 6000 rubelje sem hiányzott, azt azonban fájlalta, hogy Nagyezsda – hivatkozással megingott anyagi helyzetére – megszüntette kapcsolatukat, pedig az asszonynak ezután is jelentõs vagyona maradt. Húgának, barátainak halála is súlyos teherként nehezedett rá.[115]1892-ben rövid pétervári látogatás után Majdanovóban folytatta A diótörõ hangszerelését. Márciusban egy szimfonikus koncerten vezényelte a Rómeó és Júlia nyitányt, valamint az új balettjébõl készült Diótörõ szvitet. A színes hangszerelésû mû nagy sikert aratott.[116]Júniusban Vichybe látogatott, mivel orvosa ismét vízkúrát ajánlott neki. Miután visszatért, papírra vetette VI. szimfóniájának elsõ vázlatát. Rövid prágai kitérõ után, ahol részt vett A pikk dáma ottani bemutatóján, visszatért Pétervárra, és belemerült a Jolánta és A diótörõ bemutatójának elõkészületi munkáiba. December 18-án Pétervárott, a Mariinszkij Színházban egy estén mutatták be Csajkovszkij utolsó, egyfelvonásos operáját és A diótörõt. A közönség nagy tetszéssel fogadta mindkét mûvet, a hivatalos kritika annál kevésbé.[117]1893. január 10-én Brüsszelben dirigált, majd Párizsba utazott, onnan pedig Odesszába A pikk dáma ottani bemutatójára. Unokatestvére, Andrej Petrovics Csajkovszkij, a 98. gyalogezred parancsnoka megkérte, komponáljon az ezrednek indulót.[118][119]Klinben a VI. szimfónián dolgozott, vázlatokat készített a III. zongoraversenyhez, és tizenöt nap alatt komponált 18 darabot zongorára. Elkészült az op. 73-as számot viselõ Hat dal és az Éjszaka szoprán, alt, tenor és basszus éneknégyesre, zongorakísérettel, saját szövegére. Júniusban Londonba utazott. A cambridge-i egyetemen díszdoktorrá avatták. Közben heves, szûnni nem akaró fejfájás gyötörte. Augusztusban Klinben fejezte be új szimfóniáját. Szeptember elsõ napjaiban értesült régi jóbarátjának, Apuhtyinnak, a költõnek haláláról. Néhány nappal késõbb Konsztantyin nagyherceg elküldte neki Apuhtyin Requiem címû versét azzal a megbízatással, hogy komponáljon rá zenét. Válaszában Csajkovszkij mély tisztelettel ugyan, de visszautasította a megbízatást: „a Requiem hangulata azonos új szimfóniámmal – különösen a Fináléval. Ugyanazt mondja el VI. szimfóniám”.[120][121]Október 19-én örökre elhagyta Klint. Pétervárra utazott, ahol a VI. szimfónia bemutatóját vezényelte az Orosz Zenei Társaság koncertjén. Bár a közönség tapsolt, és a zeneszerzõt többször kihívták, a siker mégsem volt olyan nagy, mint más mûvek bemutatója után. Az újságok sem írtak olyan elismeréssel, mint amilyent Csajkovszkij remélt. A szimfóniát Csajkovszkij Patetikus szimfóniának nevezte el.[121][122][123]November 1-jén, szerdán még teljesen egészséges volt. Este barátaival az Alekszandr-színházba ment, megnézték Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Egy forró szív címû színdarabját. A színházi elõadás után barátaival étterembe ment. Életrajzírói feljegyezték azt az ellenõrizhetetlen mendemondát, amely szerint Csajkovszkij – a szokásos makaróni és fehérbor mellett – kért a pincértõl egy pohár vizet is. Bár figyelmeztették, hogy a városban pusztító kolerajárvány miatt a forralatlan víz fertõzésveszélyes, Csajkovszkij megitta a vizet. November 2-án erõs gyomorfájással ébredt. Mégis felkelt, felöltözött, és 11 óra tájban Napravnyikhoz ment. Csakhamar visszatért. Orvost nem hívatott, mert úgy érezte, hogy jobban van. Mellette volt bátyja, Mogyeszt. A délután folyamán Csajkovszkij állapota rosszabbodott, ezért Mogyeszt orvost hívott. Negyed 9-kor az orvos megérkezett, s a vizsgálat után felismerte a helyzet komolyságát. Csajkovszkij fájdalmai egyre növekedtek. November 6-án, nem sokkal hajnali három óra után Pétervárott gyorsa
Kedvencek közé jelölték :


[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0132 s