Hírek Tagok Chat Fórum Képtár Cikkek Koncertek Zenekarok BejelentkezésrssMagyarEnglish
Plakátok : \
Lowland Fest 2024

XXX. Rockmaraton

S8 Underground Club

[Tovább...]
A magyar rock és az amerikai blues találkozója az FMH-ban \

A magyar rock és az amerikai blues találkozója az FMH-banKözös műsorban két zenekartól, két nagyszerűnek ígérkező koncertet is végigtombolhat, aki úgy dönt, hogy a legendás Fővárosi Művelődési Házban töltené a péntek estéjét. Rosszul semmiképpen sem jár, hiszen a BluesSteel által tolmácsolt rhythm and blues klasszikus előadóinak legkiválóbb opuszai után az idén tíz esztendeje elhunyt Tunyogi Péter emblematikus dalai is felcsendülnek a Tunyó Emlékzenekar előadásában. Méghozzá április 13-án, pénteken – nemcsak babonásoknak!

A nagy múltú Fővárosi Művelődési Ház (Bp. XI. Fehérvári út 47.) egy ideje ismét teret ad az igényes beat-, rock-, illetve blues muzsikának, hiszen a hús-vér előadók által tolmácsolt élő zenére úgy tűnik, továbbra is mutatkozik igény. 2018. április 13-án érdemes már fél 7-re a legendás FMH-ba érkezni, ahol két kiváló zenekar is verseng a nagyérdemű kegyeiért. Klasszikus értelemben vett versenyről persze nincsen szó, hiszen két különböző (ám mégis egy tőről fakadó) stílus jelenik meg egymás után az alsó nagyterem színpadán: a hamisítatlan, semmihez sem hasonlítható texasi blues életérzését a BluesSteel trió hozza el péntek estére, akit az egykori Városligeti Sörsátor törzs- és alkalmi látogatói egyaránt jól ismerhetnek. És nyugodt lelkiismerettel kijelenthetjük, csalódni ezúttal sem fognak. Erre nem csupán a Steve Ray Vaughntól Muddy Watersig, a Gary Moore-tól a Creamen át Jimi Hendrixig tartó repertoár a garancia, hanem a fiúk jól ismert, zenei alázattal telt karizmatikus előadásmódja is.



Egyenesen Esztergomból érkezik a Tunyó Emlékzenekar, amely az est második részében Tunyogi Péter legszebb dalaival hivatott a hangulat felforrósítására. A mindössze pár éve működő formáció kifejezetten az egykori P. Mobil-, majd TRB frontember zenei örökségének ápolására alakult, illetve szakosodott, s eddigi tevékenysége alapján bizton kijelenthető: az emlékzenekar az ikonikus szerzeményeket – mint pl. a Tegnap itt hagyott, a Szerettél ma még, a Szabad vér, vagy épp a Menj tovább –, kellő zenei alázattal, és az eredeti megszólaláshoz hű előadással nyújtja át közönségének.





Mindkét formáció vendége Somogyi Remig fiatal és rendkívül tehetséges gitáros, aki azon túlmenően, hogy az újabb kori P. Mobil-koncertek állandó vendége, számos nagyszabású rendezvényen (pl. Égi Zenekar Fesztivál, Gitárpárbaj III. Staféta) adott számot nem mindennapi kvalitásairól. Sokoldalúságát bizonyítandó, a hardrock műfajában ugyanolyan otthonosan és magabiztosan mozog, mint a rhythm and bluesban.





Minden blues rock és hard rock – vagy még inkább jó zene – kedvelőt vár tehát a BluesSteel, a Tunyó Emlékzenekar és közös vendégük Somogyi Remig gitáros 2018. április 13-án 18. 30-tól a Fővárosi Művelődési Ház alsó nagytermében! Reméljük, a péntek 13-a szerencsét, ha mégsem, hát jó rock and rollt egészen biztosan hoz!

- Hegedűs István -

Szapy - 2018-04-06 (12:15)

Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!
Üdvözöllek, vendég \
Felhasználónév

Jelszó

Jegyezd meg
Rejtett mód
Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Partnerek : \
metalindex

Get Adobe Flash player

Crazy Mama

rockmaraton

hammer

Keresés \

 Tagok kedvenc együttesei \
1.Tankcsapda (4859)
2.Metallica (4820)
3.Ossian (3899)
4.Depresszió (3649)
5.Pokolgép (3644)
6.Nightwish (3591)
7.Kárpátia (3405)
8.Iron Maiden (3391)
9.Road (3302)
10.Rammstein (3267)
[Tovább...]

metalindex


Impresszum - Szabályzat - Médiaajánlat