Omega logo
Omega billentyűs hangszerek : Benkő László
dobok : Debreczeni Ferenc
ének : Kóbor János
basszusgitár : Mihály Tamás
gitár : Molnár György

Koncertarchívum:
2009-04-21 Budapest - SYMA Csarnok - Scorpions [Képtár]
2009-07-14 Baja - EFOTT Fesztivál - EFOTT 0.nap WOODSTOCK TRIBUTE DAY [Képtár]

  • Forrás: http://www.omega.neobase.hu/ (Bollók Csaba)
  • Történet:

    Az Omega együttes az elmúlt négy évtized alatt lelkes fiatalok beatzenekarából az ország egyik legismertebb, itthon és külföldön is nagy sikereket elért zenekarává nõtte ki magát. A történet akkor kezdõdött, amikor a József Attila és a Petõfi Sándor Gimnázium két osztályzenekara 1959-ben egyesült. A két osztályban ekkor már ott vannak az együttes mai napig meghatározó kulcsfigurái (Benkõ László, Kóbor János), de ekkor még az egész nem több, mint örömzenélés, ami az egész világon végigsöprõ rock and roll láz hatása. A zenekar elsõ koncertjét 1962. szeptember 23-án adta a Budapesti Mûszaki Egyetem Hess András téri kollégiumában. A nevüket (állítólag) õk maguk is a fellépést hirdetõ plakátról tudták meg, és bár nem tetszett nekik, nem változtatták meg. A kezdeti felállást az alábbi tagok alkották:

    Benkõ László - zongora, furulya, trombita, ének
    Kóbor János - ének, ritmusgitár
    Kovacsics András - szólógitár
    Künsztler Tamás- dob, ütõhangszerek
    Láng Péter - szaxofon
    Varsányi István - basszusgitár

    A legenda szerint azt , hogy az együttesben ki milyen hangszeren játszik, sorshúzással döntötték el. 1962 és 1967 között klubokban játszanak, ezt a korszakot hívták késõbbiekben "boldog amatõrkorszaknak". Ekkor még csupán másodvonalbeli beategyüttesként tartja õket nyilván a szakma és a közönség. Ez a pár év azonban nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy zenei tudásukat fejlesszék,összeszokjanak.1962 végén még alulmaradnak a Bergendyvel szemben egy belvárosi klubban való állandó fellépés lehetõségéért folytatott versenyben, és 1963-tól külvárosi klubokban játszanak. Ebben az évben az addig velük fellépõ Koncz Zsuzsa az Illés zenekarhoz csatlakozik. 1963-64-ben folyamatos tagcserék veszik kezdetüket: Künsztlert Laux József váltja a doboknál, Láng Péter helyett Harmath László kerül a zenekarba. Mivel Harmathot hamarosan behívják katonának, a szaxofonos posztot Somló Tamás veszi át és csatlakozik az együtteshez Wittek Mária, aki a késõbbiekben az elsõ, angol nyelvû kislemezeken énekel. Ekkor kezdik el kialakítani azt a látványvilágot is, ami a késõbbiekben meghatározó eleme lesz élõ fellépéseiknek (világtás, díszlet, kosztümök). 1965-ben már az Universitas társulat színpadi elõadásait kísérik, és egyre több koncertet adnak.

    Zenei repertoáruk ekkoriban még fõként a futó, aktuális külföldi slágerek "másolásából" áll. 1966-ban megjelenõ elsõ, angol nyelvû kislemezeik is ennek a jegyében készülnek (Paint it black/Bus stop, Bend it/I put a spell on you, Little man/What now my love, Sunny/No milk today). Ekkor már a legelõkelõbb belvárosi klubokban (pl. Eötvös Klub) játszanak, szerepelnek a televízióban (Halló fiúk, Halló lányok). 1967-ben lezajlanak az utolsó tagcserék: Somló távozik, Kovacsics Andrást pedig Molnár György /Decca együttes/ váltja a gitároknál. Varsányi helyén Mihály Tamás basszusozik, aki az elsõ próbára magával viszi a konzervatóriumot frissen elvégzett barátját, Presser Gábort is. Presser ekkor még csak külsõs szerzõként van jelen, a késõbbiekben azonban taggá válik és meghatározó szerepe lesz az együttes zenei arculatának kialakításában.

    Kialakul az elsõ nagy felállás:

    Benkõ László "Laci" - furulya, trombita, ének
    Kóbor János "Mecky" - ének, ritmusgitár
    Laux József "Blöró" - dob
    Mihály Tamás "Misi" - basszugitár
    Molnár György "Elefánt" - szólógitár
    Presser Gábor "Pici" - zongora, ének

    Az 1967-es Táncdalfesztiválon Zalatnay Saroltát kísérik (Nem várok holnapig), és elõadói díjat nyernek. Ebben az évben jelennnek meg elsõ magyar nyelvû kislemezeik (Nem új a nap alatt semmi/Nem szeretlek, Megbántottál/Nem vagy szép, stb.), állandó szövegírójuk Laux elsõ felesége, Adamis Anna, de ír nekik néhány szöveget S. Nagy István, Payer András és Verebes István is. Még ebben az évben óriási külföldi lehetõséget kapnak: A Budapesten koncertezõ Spencer Davis Group menedzsere egy kéthetes angliai turnéra hívja a zenekart. A turnét a következõ évben le is játsszák, és a Decca lemezcég váratlan ajánlatát kihasználva felveszik elsõ, angol nyelvû nagylemezüket "Omega-Red Star" címmel. (A lemez kis példányszáma miatt ma már rendkívüli ritkaságnak számít. Érdekessége, hogy az egyetemi vizsgái miatt hazatérni kényszeülõ Kóbor János helyett Benkõ, Presser és Mihály énekli a dalokat.).

    Hazatérésük után a hanglemezgyárban is zöld utat kapnak elsõ magyar nyelvû nagylemezük elkészítéséhez. A lemez "Trombitás Frédi és a Rettenetes emberek" címmel jelenik meg 1968 karácsonyán. A lemez kitûnõ ötvözete a beat- rock- és folkzenének, Presser jól hagszerelt számai, valamint Adamis Anna és S. Nagy István szövegei telitalálatnak bizonyulnak. A következõ évben nekiállnak második lemezanyaguk elkészítésének és készülnek a második, nagyszabású angliai turnéra. A "10.000 lépés" a magyar rockzene egyik meghatározó albumává válik, olyan számokkal, mint a "Petróleumlámpa" és a "Gyöngyhajú lány". A lemez hat dala elkészül angol nyelvû szövegekkel is, ekkor azonban a kulturális vezetés váratlan döntése megakadályozza a külföldi utat, az Omega helyett. az Illés utazhatott Angliába. A zenekar a következõ évben azonban két ragos külföldi díjat is kap: A tókiói Yamaha fesztiválon a "Gyöngyhajú lány" különdíjat, a Palma de Mallorca-i Barbarella fesztiválon pedig az "Olyan szépen mosolygott" címû dal harmadik díjat kap. Ez utóbbi fesztiválon ismét nagyszerû lemezfelvételi ajánlatot kapnak, ám ekkor az Interkoncert rendeli õket haza egy ORI-turné miatt. A csapatban egyre nagyobb a feszültség, amely következõ, 1970-ben megjelent "Éjszakai országút" címû nagylemezükön már érezteti hatását. A lemez egyfajta távolodás a beattõl a progresszív rockzene irányába. 1971 tavaszán Presser, Laux és Adamis távozik a zenekarból, majd Barta Tamással (ex-Hungária) és Frenreisz Károllyal (ex-Metro) megalakítják a Locomotiv GT-t, amely késõbb az Omega legfõbb "riválisává" válik a 70-es években.

    A zenekart a szakma és a közönség is temetni kezdi, a megmaradt négy tag azonban úgy dönt, tovább folytatják. Leigazolják az átalakuló Neoton dobosát Debreczeni Ferencet, aki remek választásnak bizonyul. A öttagú zenekar innetõl kezdve változatlan összetétellel folytatja a zenélést az elkövetkezendõ évtizedekben.

    Benkõ László "Laci" - billentyûs hangszerek
    Debreczeni Ferenc "Ciki" - dob
    Kóbor János "Mecky" - ének
    Mihály Tamás "Misi" - basszugitár
    Molnár György "Elefánt" - szólógitár

    Az új felállású csapat dolgozni kezd, és két kislemez után egy új nagylemeznyi anyaggal jelentekzik a lemezgyár vezetõségénél, ahol Erdõs Péter mondvacsinált okokkal visszadobja az anyagot (A hivatalos indoklás szerint a "Szex-apó" és a "200 évvel az utolsó háború után" címû dalok szövegük miatt nem adhatók ki). Az együttes ezek után turnéra indul, ahol rögzítik a koncertek anyagát és a következõ évben, 1972 tavaszán megjelenik az új anyag "Élõ Omega" címmel. A lemez különlegessége, hogy az akkor (állítólag) fennálló papírhiány miatt a borítója szitázott alufóliából készült. A lemez dalai már a hard-rock jegyében születtek: lendületes és lírai rockdalok váltják egymást. A szövegeket Sülyi Péter jegyzi. A zenekar egyre több nyugat-európai felkérést kap, és 1973-tõl exkluzív szerzõdést kapnak a nyugatnémet Bellaphon cégnél. Ettõl kezdve gyakorlatilag Németország és Magyarország között "ingázva" folytatják pályafutásukat.

    Külföldi lemezeik iránt eleinte nem mutatkozik nagy érdeklõdés, a késõbbiekben azonban több százezres eladásokat produkálnak. Itthon elkészítik az ötödik nagylemezüket "Omega 5" címmel, amelyek B oldalára a Magyar Állami Hangversenyzenekar közremûködésével egy húsz perces szimfonikus-rock szvitet komponálnak. Következõ lemezük a "Nem tudom a neved" a hard-rock korszak csúcsa, dallamos mégis kemény rock zene, mély, tartalmas szövegekkel. Elsõ négy kinti lemezük (Omega, 200 years after the last war, Omega III, Hall of floaters in the sky) is a hard-rock korszak három itthoni nagylemezének számaiból készül el, azonban a fejlettebb technikai körülmények hatása más hangzású zenei anyagot eredményez. A zenekar a brit piacot leszámítva meghódítja Európát, itthon és külföldön is számos koncertet, turnét adnak.

    1976-ban ismét stílust váltanak. "Idõrabló/Time Robber" címû lemezük már a space-rock jegyében készül és az album világszerte hatalmas sikert arat. A lemez magyar és külföldi kiadásai több mint egymillió példányban keltek el. A lemez romantikus-ûrbéli témájú, szintetizátor- és gitárszólókban gazdag hangzását kitûnõen kiegészítik az ezidõtájt alkalmazni kezdett, nyugaton is újdonságszámba menõ látványelemek (pirotechnika, lézerek) és az egységes színpadi kosztümok (ld. pl. a "Csillagok útján" címû lemez borítóját). A Kisstadionban minden évben nagyszabású koncertet adnak (1978-ban itt veszik át a "Time Robber" címû albumért a Bellaphon aranylemezét a Németországban eladott 250.000(!) példány után), a lemez anyagával pedig folyamatosan turnéznak itthon és Európa-szerte. A következõ nagylemez a "Csillagok útján/Skyrover" space-rock triólógia csúcspontja. A zenekar váltani szeretne, be szeretnének törni az angol piacokra is, azonban a Bellaphon szerzõdést hosszabbít és a Magyar Hanglemezgyár sem támogatja a zenekar kiugrási terveit. Elkészül a triológia utolsó része "Gammapolis" címmel, ami itthon óriási siker, azonban Németországban már nem igazán fut be (valószínûleg a reklám- és a koncertek hiánya miatt). 1979-ben a Kisstadioni koncert anyaga megjelenik dupla LP Magyarországon és külföldön is.

    A zenekar 1980-ban a Warnerhez szerzõdik két lemezre, az elsõ anyag el is készül "Working" címmel, azonban ez a lemez nem váltja be a hozzá fûzött reményeket, így az angliai-amerikai piacok meghódítása kudarcot vall. Itthon 1981-ben megjelenik a lemez magyar változata "Az arc" címmel, amely hangzásában és szövegeiben teljesen megújul a korábbi lemezekhez képest.

    1982-ben a zenekar hat koncerttel ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját, a koncertekrõl Jancsó Miklós és Hernádi Gyula filmet forgat "Omega, omega, omega" címmel. A koncertsorozat egyúttal lemezbemutató is, hiszen ebben az évben készül el az "Omega XI." nagylemez. A dalok élõben jól szólnak, a lemezen azonban a dobgépes, alapokra helyezett, sokszor szürrealisztikus dalok távol állnak az Omega korábbi hangzásvilágától, emiatt a közönség nem is fogadja túl jól a lemezt. A koncert anyagából készült film és nagylemez ("Jubileumi koncertek") azonban nagy siker.

    A zenekar tagjai, élve a megváltozott gazdasági viszonyokkal, (elsõként az országban) gazdasági munkaközösséget alakítanak a koncertek technikai hátterének (hangosítás, látványtechnika, stúdió) támogatására. Benkõ László és Mihály Tamás kiadja elsõ szólólemezét ("Lexikon" illetve "Szintetizátor-varázs" címmel). 1983-tól Nyugat-Európában és itthon is egyre kevesebbet turnéznak, fokozatosan csökken a zenekar aktivitása.Ezidõtájt a legnagyobb koncertet 1984-ben a Városligetben adják, ahol már felcsendül néhány új dal is a készülõben lévõ következõ albumról. 1986-ban elkészül tizenkettedik nagylemezük "A Föld árnyékos oldalán" címmel. A lemez, igazodva a külföldi irányzatokhoz, jól ötvözi a klasszikus rockzenei elemeket a legújabb technikai újdonságokkal (dobgépek, computereffektek). 1987-ben a zenekar két nagyszabású koncertet ad a Kisstadionban, ahol fellépnek a régi tagok is (Presser, Laux). Még ebben az évben megjelenik a "Babylon" címû lemez, amely az elõzõ album stílusát folytatja, azonban a nem megfelelõ reklám és a rossz idõzítés miatt nem fogy túl nagy példányszámban.

    Az átmeneti évek (1987-94)

    A zenekar ezután egy idõre felfüggeszti mûködését, a tagok az üzleti éleben póbálnak szerencsét. Molnár György 1989-ben kiadja elsõ szólólemezét ("Megszakadt kapcsolat"), Benkõ László pedig 1990-ben újabb szólóalbummal jelentkezik "Ikarosz" címmel. Még ebben az évben szóba kerül egy Illés-Metro-Omega koncert ötlete, végül azonban végül csak az Illés ad koncertet a Népstadionban. 1991-ben ismét újabb Benkõ-album jelenik meg "Omegamix" címmel, amelyen a többi tag (Debreczeni, Kóbor, Mihály) közermûködésével két instrumentális egyveleg hallható a zenekar legnagyobb slágereibõl. 1992-ben megkezdõdik a sorlemezek CD-kiadása és folyamatosan készitik elõ a zenekar visszatérését.

    1994 januárjában megkezdõdik a visszatérés elõkészítése. Áprlisban az együttes sajtótájékoztatón jelenti be: szeptemberben nagyszabású koncertet adnak a Népstadionban, valamint felvetõdik egy új stúdióalbum készítésének ötlete is. A nyár folyamán rengeteg nyilvános eseményen vesznek részt (bekerülnek a Csillagok falára, részt vesznek az új Opel Omega reklámkampányában, stb.). Augusztusban a Magyar Televízió kétórás dokumentumfilmet készít az velük az "Omega története" címmel. Két héttel a nagy buli elõtt, augusztus 19-én "bejátszókoncertet" tartanak Siófokon, amely a zuhogó esõ ellenére óriási siker. Szeptember harmadikán este hatalmas felhõszakadás zúdul Budapestre, a zenekar azonban dacolva a természeti elemekkel, fantasztikus hangulatú, teltházas koncertet ad. A közel 2 és fél órás koncertre elsõsorban a 60-as és 80-as évek slágereibõl állt össze a mûsor. Az együttes új taggal bõvül, Szekeres Tamás Molnár Györgyöt segíti a gitároknál. A koncerten fellép a régi tagok közül Presser Gábor és Somló Tamás, valamint a Scorpions együttesbõl Klaus Meine és Rudolf Schenker. Alig egy hónap múlva, október 12-én Pécsett koncertezik az együttes, a Konzum áruház tetején játszott koncertre kb. 40.000 émber kíváncsi. Ezután stúdióba vonulnak és 1995 április 11-én megjelenik a tizennegyedik album "Trans and Dance" címmel, melynek elkészítésében zenészként és szerzõként is részt vesz a régi társ, Presser Gábor. A lemezen kitûnõ dalok halhatóak, melyekben jól ötvözõdik a korábbi romantikus hangzás és a tartalmas szövegek. Az album már két héttel a megjelenés elõtt aranylemez (ami 1995-ben még 50.000 eladott példányt jelentett!). Az anyag novemberre elkészül angol nyelven is ("Transcendent" címmel) és rendkívül kedvezõ fogadtatásra talál Nyugat-Európában. Érdekessége, hogy a dalokat Kóbor János egy holland énekessel, Edwin Balogghal énekli. Még ebben az évben megjelenik egy dupla CD-box "Az Omega összes koncertfelvétele" címmel., amely az 1968 és 1994 közötti koncertek anyagából válogat.

    Ezután közel két évig a zenekar háza táján nem történik szinte semmi, 35 éves évfordulójukról is csak egy kisebb ünnepségen emlékznek meg rajongóikkal. 1998 márciusában egyórás koncertet adnak a budapesti Zugló Moziban, ahol már szóba kerül egy újabb "megakoncert" lehetõsége és bejelentik, hogy új albumon dolgoznak, továbbá a nyár folyamán megjelenik az 1972-ben betiltott negyedik nagylemezük eredeti formában "200 évvel az utolsó háború után" címmel (ezzel megkezdõdik az 1992 és 1994 között kiadott CD-sorozat "felfrissítése").Az új album 1998 októberében jelenik meg "Egy életre szól" címmel. A koncert idõpontját többször is módosítják (1998 szeptember, 1999 május-június), a végleges idõpont 1999. szeptember 4-e lett A koncert szervezésére és az Omega zenei örökségének gondozására létrehozzák az Omega Zenemûkiadó Rt-t, amelynek a koncert látogatói is részvényesei lehetnek a koncertjegyek mellé adott kárpótlási jegyekkel. 1999-ben újabb felújított album jelenik meg, az ötödik lemez új változata "Szvit" címmel. A szeptemberi koncert óriási siker, ezúttal az idõjárás sem tesz keresztbe a zenekarnak. A mûsor gerincét ezúttal a 70 évek anyaga adja, olyan közremûködõkkel mint Presser Gábor, Laux József, Somló Tamás, Keresztes Ildikó, Gömöri Zsolt és Edwin Balogh. A koncert anyaga adja a következõ évben megjelenõ elsõ Omega-DVD alapját, amelynek elkészülte újabb mérföldkõ az együttes történetében. Az Omega Rt. nem váltja be a hozzá fûzött reményeket, így 2001-ben felszámolásra kerül. 2000. november 28-án a sajtóban bombaként robban a hír: a beat-korszak 3 legendás zenekara az Illés, a Metro és az Omega közös koncertet ad a Népstadionban. A bulira (amelynek közel 70.000 ezer nézõje volt) 2001. június 2-án került sor, mindhárom zenekar 50-50 percet játszott, a fináléban pedig közös egyveleget adtak elõ egymás számaiból.

    2001 végén az együttes iránt újra érdeklõdés mutatkozott Németországból, azonban a zenekaron belüli ellentétek miatt a kezdeményezés meghiúsult, és majdnem szakításhoz vezetett. 2002-ben, az együttes 40 éves fennállásának idején a tagok közül többen egészségügyi problémákkal küszködtek (Benkõ László súlyos kézsérülést szenvedett, Mihály Tamás a karját törte), így a jubileumról semmilyen formában nem emlékeztek meg. Eközben folytatódott a sorlemezek felújítása, majd Antológia kötetekbe szervezése (2004-re a teljes sorozat megjelent). 2003 õszén szóba került egy dupla-koncert lehetõsége a Budapest Sportarénában, de ez sem valósult meg.

    Ehelyett 2004 tavaszán az együttes 18 év után újra vidéki turnéra indult, melynek során Zalagerszegen, Békéscsabán, Nyíregyházán, Gyõrben, Miskolcon, Debrecenben, Pécsett és Szegeden fantasztikus hangulatú koncertekre került sor, majd szeptember 18-án, immáron negyedszer, teltházas koncertet adtak a Népstadionban. 2005-ben folytatódott a turnézás ("Csillagok útján"), a zenekar 22 koncertet adott, ithhon és Európa-szerte. Kiemelkedõ volt a májusi marosvásárhelyi koncert (25 év után elõször Románia területén), illetve az októberi erdélyi miniturné (az ottani ávízkárosultak megsegítésére). 2006-ban elsõsorban határon túli és nyugat-európai helyszíneken léptek fel (EurOmega Tour) , 2006 szeptember negyedikén pedig megjelent a legújabb stúdiólemez "Égi Jel:Omega" címmel. Az album dalai friss, modern hangzású gitárcentrikus rockdalok, az Omegától megszokott misztikus-romantikus dalszövegekkel. Az album 5 hétig vezette a MAHASZ toplistáját és egy hónap alatt elérte az aranylemezes határt.

    2007 az Omega 45. jubileumi éve lesz,. ennek keretében a zenekar újabb turnét és Népstadioni koncertet tervez.....folyt köv.

    Albumok :

    Trombitás Frédi és a rettenetes emberek (1968)
    Omega - Trombitás Frédi és a rettenetes emberek1.Trombitás Frédi 
    2.A napba néztem 
    3.Egy lány nem ment haza 
    4.Kállai kettős 
    5.Holnap 
    6.Rettenetes emberek 
    7.Ha én szél lehetnék 
    8.Vasárnap 
    9.Szeretnék visszamenni hozzád 
    10.Halott virágok 
    11.Kiskarácsony-nagykarácsony 
    12.Bónusz: Nem szeretlek 
    13.Bónusz: Nem új a nap alatt semmi 
    14.Bónusz: Nem vagy szép 
    15.Bónusz: Megbántottál 
    16.Bónusz: Azt mondta az anyukám 
    17.Bónusz: Rózsafák 
    18.Bónusz: Ismertem egy lányt 
    Tízezer Lépés (1969)
    Omega - Tízezer Lépés1.Petróleum lámpa [watch video]
    2.Gyöngyhajú lány [watch video]
    3.Tűzvihar 
    4.Udvari bolond kenyere [watch video]
    5.Kérgeskezű favágok 
    6.Tékozló fiúk [watch video]
    7.Tízezer lépés [watch video]
    8.1958-as boogie-woogie klubban [watch video]
    9.Spanyolgitár legenda 
    10.Félbeszakadt koncert [watch video]
    11.Bónusz: Halott virágok 
    12.Bónusz: Nem tilthatom meg 
    13.Bónusz: Voltegy bohóc 
    14.Bónusz: Régi csibészek [watch video]
    15.Bónusz: Naplemente [watch video]
    Éjszakai országút (1970)
    Omega - Éjszakai országút1.Oh, jöjj! 
    2.Ahol a boldogságot osztották! 
    3.Maradj velem 
    4.Oh, Babarella 
    5.H., az elektromos fűrész 
    6.Az éjszakai országúton 
    7.Utcán, a téren 
    8.Van egy szó 
    9.Utazás a szürke folyón 
    10.Olyan szépen mosolygott 
    11.Egy kis pihenő 
    12.Vészkijárat 
    13.Bónusz: Ballada a fegyverkovács fiárol 
    14.Bónusz: Sötét a város 
    15.Bónusz: Ülök a hóban 
    Élő Omega (1972)
    Omega - Élő Omega1.Hűtlen barátok 
    2.Blues 
    3.Egy nehéz év után 
    4.Törékeny lendület 
    5.Omegauto 
    6.Régvárt kedvesem 
    7.Emlék 
    8.Eltakart világ 
    9.Varázslatos, fehér kő 
    10.Bónusz: Egy nehéz év után 
    11.Bónusz: Szex Apó 
    Omega 5. (1973)
    Omega - Omega 5. 1.Hazug lány 
    2.A madár 
    3.Én elmegyek 
    4.A jövendömondó 
    5.Járt itt egy boldog ember 
    6.Búcsúztató 
    7.Szvit: Ébredés (1.tétel) 
    8.Szvit: A malomban (2.tétel) 
    9.Szvit: Hazafelé (3.tétel) 
    10.Szvit: A hetedik napon (4.tétel) 
    11.Szvit: Délutáni szerelem (5.tétel) 
    12.Szvit: Van aki nyugtalan (6.tétel) 
    Omega 6: Nem tudom a neved (1975)
    Omega - Omega 6: Nem tudom a neved1.Nem tudom a neved 
    2.Addig élj! 
    3.Egyszemélyes ország 
    4.A bűvész 
    5.Az égben lebegők csarnoka 
    6.Mozgó világ 
    7.Huszadik századi városlakó 
    8.Tűzvihar /Az 1974-es átdolgozás/ 
    Omega 7: Időrabló (1977)
    Omega - Omega 7: Időrabló1.Napot hoztam, csillagot 
    2.Időrabló 
    3.Ablakok 
    4.A névtelen utazó 
    5.A könyvelö álma 
    6.Nélküled 
    7.Éjféli koncert 
    Omega 8: Csillagok útján (1978)
    Omega - Omega 8: Csillagok útján1.Nyitány 
    2.Égi vándor 
    3.Léna 
    4.Légy erős! 
    5.Metmorfózis I. 
    6.Bíbor hölgy 
    7.Csillagok útján 
    8.Metamorfózis II. 
    9.Finálé 
    Gammapolis (1979)
    Omega - Gammapolis1.Start 
    2.Gammapolis I. 
    3.Nyári éjek asszonya 
    4.Őrültek órája 
    5.A száműzött 
    6.Hajnal a város felett 
    7.Arcnélküli ember 
    8.Ezüst eső 
    9.Gammapolis II. 
    Omega X: Az arc (1981)
    Omega - Omega X: Az arc 1.Életfogytig rock and roll 
    2.Kemény játék 
    3.Az arc 
    4.A nagy folyó 
    5.Nasca 
    6.A fényképésznél 
    7.A holló 
    8.A fehér holló 
    9.Az üzenet 
    10.Tizenhat évesen 
    11.A mixer 
    12.A látogató 
    Omega XI. (1982)
    Omega - Omega XI. 1.Ajánlott útvonal 
    2.Alvajáró 
    3.Kenyér és információ 
    4.Három csendes nap 
    5.Téli vadászat 
    6.Kötéltánc 
    7.Az utolsó óra 
    8.Szemközt a rózsaszínnel 
    9.Elengedett kézzel 
    10.A Hatalom Színháza 
    Omega 12: A föld árnyékos oldalán (1986)
    Omega - Omega 12: A föld árnyékos oldalán1.A Föld árnyékos oldalán 
    2.Hallgatag szív 
    3.Vigyázz Ránk! 
    4.Fekete pillangó 
    5.Holdfény negyed 
    6.A Pénz 
    7.Az utolsó zöld levél 
    8.Computer-álom 
    9.Árnyékember 
    10.Fekete doboz 
    Babylon (1987)
    Omega - Babylon1.Babylon 
    2.Hajnali óceán 
    3.Harangok 
    4.Gonosz város 
    5.Holdvirág 
    6.Júdás 
    7.Segíts nekem! 
    8.Utolsó ítélet 
    Trans and Dance (1995)
    Omega - Trans and Dance1.Nyitány 
    2.Égi harangok 
    3.Az álmodozó 
    4.Minden könnycseppért kár 
    5.Levél - Poste Restante 
    6.Yeshiva éneke 
    7.Csillaglány 
    8.Bíbor hajnal 
    9.A rock-and-roll nem hagy el 
    10.Égi szerelem 
    11.Miss world 
    12.A kereszt-út vége 
    Omega XV:Egy életre szól (1998)
    Omega - Omega XV:Egy életre szól1.Fénymadár 
    2.Őrült emberek 
    3.Ez egy életre szól 
    4.Megszentelt világ 
    5.Ártatlan gyújtogatók 
    6.Ezredforduló 
    7.Boldog angyalok 
    8.Énhozzám a rock and roll szól 
    9.Isten tudja 
    10.Miért beszélsz 
    11.Legenda 
    Égi Jel: Omega (2006)
    Omega - Égi Jel: Omega1.Meghívás (Fényből született lány) 
    2.Versenyző 
    3.Égi jel 
    4.Ördögi cirkusz 
    5.Álmod őrzi egy kép 
    6.Elkísér egy gondolat 
    7.Álmok koldusa 
    8.Hajnali fény 
    9.Végül ez a tangó 
    10.Aki álomra vár 
    11.Szentek a vidámparkban 
    12.Koncert a Mennyben 
    13.Egy új nap a Teremtésben 

    Kedvencek közé jelölték : 308
    [ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
    Hozzászólások :
    Rocktóber
    Rocktóber
    2011.12.26. 04:32:38
    http://www.youtube.com/watch?v=YjIXlZkXaXw
    Én azt mondom nemcsak a fiataloké a világ bár énis az vagyok. Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.
    tod
    tod
    2010.12.21. 16:53:04
    Az élő omega ksstadio 79' vímű koncertfelvételt filmben is rögzítették.
    Ennek 2-3 dala fenn van a you tube-on.
    Azt szeretném kérdezni,hogy valakinek megvan-e ez a felvétel,és hogy valamijen módon egy másolatot kérhetnék-e belőle.
    Letöltő link is érdekel.
    Előre is köszönöm.
    Az angyali városból eltűntek az angyalok,s az ottmaradtak már nem hallják a régi dallamot........ myUserbar.hu
    White Blaze
    White Blaze
    2010.11.25. 15:44:16
    Először voltam HATVAN-ba jól szólt minden nagyon tetszett
    Shagrath
    LACZKÓCZKI ISTVÁN
    LACZKÓCZKI ISTVÁN
    2010.11.18. 21:57:03
    Imádom!!! Fiatalkorom óta nagy kedvencem!!!

    Hozzászólok :
    Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


    Valid HTML 4.0 Valid CSS

     0.0049 s