Stress logo
Stress ének : Lőrincz Tibor
gitár : Fábri 'Neonlovag' László
gitár : Tóth Bálint
dob : Deli Dávid
basszusgitár : Baranyai László

Az 1970-es évek második felében alakult Stress lényegében az elsõ magyar Heavy Metal csapatnak mondhatja magát. Az alapító tagok: Incédy Gábor (dob), Jankai Béla (billentyûsök), Kovács Miklós (gitár), Lõrincz Tibor (ének), Siba János (basszusgitár), Hársszegi Miklós (basszusgitár), Gigor Károly (dob). A Lõrincz Tibor vezette csapat a visszaemlékezések szerint a kezdetekben még újhullámos zenét játszott, majd 1980-ban stílust váltottak. Ekkor lett tag a késõbbi hangzást meghatározó Borhidi Miklós (gitár). Még ebben az évben Jankai Béla távozott az együttesbõl, a Prognózis zenekarba. Az 1981-es gyõri amatõr fesztiválon a Stress már a klasszikus Hard Rock / Heavy Metal dalaival lép fel. A nyolcvanak évek elején az egyik kedvelt Hard Rock, Heavy Metal csapatnak számítottak. Sajnos az akkori kultúrpolitika nem nézte jó szemmel az együttes mûködését és a sikereit, így nem adták meg nekik az engedélyt egy hanglemez elkészítésére. Hiába voltak népszerûek a metalosok körében, nagylemezt nem tudtak felmutatni. 1985-ben átmenetileg szünetelt az együttes, Lõrincz Tibor ezekben az években került a szintén Heavy Metal zenét játszó Jaguár együttesbe.

Miután a Stress újra megkezdte mûködését, 1986-ban az együttes egy kislemezzel tért vissza köztudatba, amelyet a Hungaroton-Start jelentetett meg. A kislemezen a ma már klasszikusnak számító „Acélkerék” és a „Séta éjfélkor” címû számok kaptak helyet. Ebben a felállásban Vértes Attila töltötte be az énekesi posztot. A Stress mindössze ezt az egyetlen kislemezt tudta felmutatni, a régi rendszerben nem jelenhetett meg nagylemezük.Még ebben az évben, június 14.-én a Kisstadionban az angol Tokyo Blade, a német Railway és a szintén német Talon elõtt adtak nagy sikerû koncertet a Pokolgéppel egyetemben. 1988-ban Lõrincz Tibor visszakerült a zenekar élére. A rendszerváltás után, 1991-ben hosszú várakozás után a Stress elkészíthette elsõ lemezét, a Nagyferó Produkció-nál. Az album a Kísértet Kastély nevet kapta. A lemezt feljátszó formációt, a Stress „klasszikus” formációjának is szokták nevezni: Borhidi Miklós (gitár), Zsolnay Zoltán (dob), Lõrincz Tibor (ének), Mózer László (basszusgitár), Szabó Zoltán (gitár). A lemezen ma már olyan kultikusnak számító dalok találhatóak, mint a „Rockváros”, a „Neonlovagok" vagy a „Meglovagolva a villámot”. A Kísértet Kastély sikeres albumnak számított, mégis nagyon kevés példány jelent meg. A folyamatos tagcserék és a rendszerváltás utáni nehéz idõk miatt a zenekar tagjai felfüggesztették a Stress aktív mûködését.

Egy hosszú szünet után, 2001-ben Lõrincz Tibor és Borhidi Miklós alapító tagok, újra életre hívták a Stress-t, fiatal tehetséges zenészekkel. Azóta is állandó és elengedhetetlen tagja a zenekarnak Fábri „Neonlovag" László szólógitáros.2005-ben jelent meg a zenekar dupla albuma „A Tûz Még Ég” címmel és megjelent CD-n a Kísértet Kastély lemez is. Közös turné zajlott a Kalapács zenekarral. Felléptek az Accept és az UDO elõtt is. 2007 októberben Borhidi Miklós felfüggesztette az aktív részvételét a bandában. Az utóbbi évtizedben több tagcsere és egészségügyi probléma is útjában állt a zenekarnak, de ennek ellenére új erõre kapott és végre újra 5 tagból áll a Stress, mint a klasszikus idõkben.


View on YouTube

Albumok :

Stress (Kislemez) (1986)
Stress - Stress (Kislemez)1.Séta éjfélkor 
2.Acélkerék 
Kísértetkastély (1991)
Stress - Kísértetkastély1.Nukleáris világ 
2.Rockváros 
3.Neonlovagok 
4.Hagyjatok élnem 
5.Sötétség birodalma 
6.Meglovagolva a villámot 
7.Gonoszság gyermeke 
8.Lelketlen fazonok 
9.Motoros fiúk 
10.Kisértet kastély 
A Tűz Még Ég (2005)
Stress - A Tűz Még Ég1.A félelem városa 
2.Romlott világ 
3.Tűz még ég 
4.Törvények nélkül 
5.Száz év vagy egy 
6.Tűzvezér 
7.Kutya 
8.Utolsó ítélet 
9.Menj hát el 
10.Utolsó reményig 

Kedvencek közé jelölték : 99
[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
GrippinAHeart
GrippinAHeart
2011.10.02. 08:13:09
METAL INVÁZIÓ
2011. október 15.
Budapest, Fáklya klub

Fellépők:
STRESS
Wolfgang
Twisted Sister Tribute Band
Dirty Cocks

Belépő: 1000 HUF
 
stress
stress
2011.08.29. 15:58:28
STRESS TÖRTÉNELEM

Kezdetek (1979 – 1985)
Az 1970-es évek második felében alakult Stress lényegében az első magyar heavy metal csapatnak, mondhatja el magát, megelőzve a Pokolgép együttest. Az alapító tagok: Incédy Gábor (dob), Jankai Béla (billentyűsök), Kovács Miklós (gitár), Lőrincz Tibor (ének), Siba János (basszusgitár). A Lőrincz Tibor vezette csapat a visszaemlékezések szerint a kezdetekben még lágyabb rockzenét játszottak . 1980-ban stílust váltottak. Ekkor lett tag a későbbi hangzást meghatározó Borhidi Miklós (gitár). Még ebben az évben Jankai Béla távozik az együttesből, a Prognózis zenekarba. Az 1981-es Győri amatőr fesztiválon a Stress már a klasszikus hard rock / heavy metal dalaival lép fel. A nyolcvanak évek elején az egyik kedvelt hard rock, heavy metal csapatnak számítottak. Sajnos az akkori kultúrpolitika nem nézte jó szemmel az együttes működését és a sikereit, így nem adták meg nekik az engedélyt egy hanglemez elkészítésére. Hiába voltak népszerűek a metalosok körében, nagylemezt nem tudtak felmutatni. 1985-ben átmenetileg szünetel az együttes, Lőrincz Tibor ezekben az években került a szintén metal zenét játszóJaguár együttesbe,helyére Vértes Attila(1986-1988)
A fénykor (1986 – 1993) 
Miután az Stress újra megkezdte működését, 1986-ban az együttes egy kislemezzel tért vissza köztudatba, amelyet a Hungaroton-Start jelentetett meg. A kislemezen a ma már klasszikusnak számító „Acélkerék” és a „Séta éjfélkor” című számok kaptak helyett. A Stress mindössze ezt az egyetlen kislemezt tudta felmutatni, a régi rendszerben nem jelenhetett meg nagylemezük. A rendszerváltás után, 1991-ben hosszú várakozás után a Stress elkészíthette első lemezét a Nagyferó Produkció-nál. Az album a Kísértet kastély nevet kapta. A lemezt feljátszó formációt, a Stress „klasszikus” formációjának is szokták nevezni: Borhidi Miklós (gitár), Gáspár János , Zsolnay Zoltán (dob), Lőrincz Tibor (ének), Mózer László (basszusgitár), Szabó Zoltán (gitár). A lemezen ma már olyan kultikusnak számító dalok találhatóak, mint a „Rockváros” vagy a „Meglovagolva a villámot”. A Kísértet kastély sikeres albumnak számított, 5000 példány jelent meg, a bakelitlemezből. 2005-ben a Hammer Records újra megjelentette a lemez remastered változatát (az új album mellett), bónusz dalokkal kiegészítve. A rengeteg koncert után az együttes ismét "elfáradt", és egy hosszú szünet után,2004-ben jelentkeztek újra, bár a Stress lényegében folyamatosan működött, a szünet ellenére is.
A visszatérés (2004 – napjainkig) 
2004-ben Lőrincz Tibor és Borhidi Miklós keltette új életre már új tagokkal. A következő évben egy nagylemezzel jelentkeztek, amelynek a címe: Tűz még ég. (A cím a visszatérést szimbolizálja) Az album Hammer Records gondozásában jelent meg, 2005-ben a Kísértet kastély-al együtt. 2009 februárjában az énekes Lőrincz Tibor 50. születésnapja alkalmából a Wigwam klubban tartott koncertet a Stress, de végül a frontember nélkül kellett játszaniuk, mert az öltözőben szívrohamot kapott, és újra is kellett éleszteni. Korábbi tagok
Borhidi Miklós – gitár (1979- napjainkig
Lőrincz tibor-ének (1979-1986 1989- napjainkig
Jankai Béla – billentyűs hangszerek (1979-1980)
Inczédy Gábor -basszusgitár (1979-1980)
Siba János – dob (1979-1980)
Gáspár János "Gazsi" – dobok (-1990)
Hamvay Gyula "Egér" – basszusgitár (1985-198-)
Vértes Attila – ének (1986-1988)
Palotai János – basszusgitár (1988-1990)
Szabó Zoltán – gitár (1988-1994)
Mózer László – basszusgitár (1990-1994)
Zsolnai Zoltán – dobok (1990-1994)
Sasvári Ferenc – gitár (2002)
Trombitás Gyula – basszusgitár (2002-2005)
Kas Viktor – dobok (2000-2005)
Laurencsik István – basszugitár (2006-2007)
Albumok 
AcélkerTűz még ég / Séta éjfélkor (Kislemez, Hungaroton-Start, 1986)
Kísértet kastély (LP, MC, Nagyferó Produkció - LPX 002, 1991 /
Tüz még ég , Kisértet Kastély dupla CD, Hammer Records, 2005)

*módosítva: 2011-08-29 15:58:54

*módosítva: 2011-08-29 15:59:19
puszi, csók, rock n' roll !
GrippinAHeart
GrippinAHeart
2010.12.27. 15:35:50
Bármilyen előzetes híreszteléssel ellentétben:
a szegedi STRESS koncert NEM MARAD EL!

Mindenkit szeretettel várunk!
 
GrippinAHeart
GrippinAHeart
2010.12.21. 22:55:54
Szegeden a legenda Garaboncziásban:

STRESS koncert

a White Hearts és a Wolfgang kíséretében.
2010. december 28-án.

Lesz dedikálás és pólók is.
 

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!

Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0065 s
© stress.rockerek.hu