Nem is tudom, mivel kezdjem. A WMD egy gyilkolóbrigád? Ha a zenére értjük ezt, mindenképpen. Gaobr művész? A szó igazi és nemes értelmében az. Könyörtelenül őszinte szövegíró és énekes, a zenésztársai pedig Magyarország legőszintébb és egyik legprofibb zenekarának tagjaiként lengetik a metal zászlaját. Eddig nem különösebben rajongtam értük, noha voltam már 4-5 koncertjükön. Jót tomboltam, az igaz, jó volt a hangulat is, de nem tudtam átérezni a zenekar mondanivalóját. Ahogy cseperedem én is, egyre többet fogok fel az igazán jó és színvonalas zenékből. Így volt most is a Moebius-szal. Nem tini korú metalharcosok tolják itt az igét, hanem felnőtt férfiak, akik a társadalom problémáival nagyon is tisztában vannak, és ezt hol nyíltan, hol burkoltan adják elő nekünk. Számomra egy zene, vagy zenekar hitelessége a tagok személyétől is függ. A Watch My Dying pedig abszolút hiteles.

De nézzük a Moebiust. Rögtön a címadóval nyit a lemez, és már földhöz is vág. Én percekig csak a „szentháromságot”, azaz a Moebius – Leggyorsabb mártír – Az Utolsó hívás kombinációt hallgattam. Ez a három szám akár egymás folytatása is lehetne, annyira elenyésző a hangulati eltérés. A skizofrén, hallucinálós effektekkel megdobott Moebius súlyos darálása váltakozik a mantrás Vijaya motyogásával, ami csak még ködösebbé teszi a számot. Az az érzésem, hogy engem üldöznek a saját kétségeim, ezt a nótát hallgatva. Mintha egy hosszú úton üldöznének, hátranézek, de nem látok semmit, csak futok a spirálon. Gaobr jó érzékkel megírt szövegei igencsak gondolkodásra késztetik a hallgatót.. A szöveg pedig a Bhagavad-Gitá 10. fejezetének 8-11. verseit dolgozza fel. Külön dicséretet érdemel Garcia Dávid, aki sokat tett hozzá a zenéhez extrém dobolásával. Nem tudom ki hogy van vele, de én először mindig a ritmusszekciót figyelem meg. Ebben az esetben, azaz az első három dalban az említett ritmusszekció iszonyat erős, de ez elmondható az összes számról.

A dob + basszus a WMD nagy erőssége, Dávid és Imi nagyon tud - de ezt alighanem mindenki észreveszi. Néhány szót ejtenék a Az Utolsó hívásról is: az album csúcsa. Az, ahogy egységbe kerül Gaobr és Lukács hangja a szöveggel, s zenével, az egészen félelmetes. Például:

„...most van az, amikor indulni kell/
verem az üveget, nincs aki rám figyel...”

Lukács és Gaobr egyszerre ordít, valami egészen különleges katasztrófa-hangulata van ennek a dalnak. Ez lehetne akár filmzene is, én egy reptéri várótermet képzeltem el, csupa üveg falakkal, amiket nem tudok széttörni, és nem szabadulhatok. Az album elejétől folyamatos a zúzás, ami a hatodik tétel táján, egész pontosan a Holtsúly című számban kezd csitulni.Itt is főleg a szöveg fogott meg: itt a zene nekem túl disszonás, túl töredezett. Viszont ahogy a cadaveres-es Ádám ordít, az egészen rendkívüli, majdnem hogy black metalos hörgést produkál.

„...fáradt vagyok, hogy tényleg/
úgy őszintén utáljam/
meg félek tőle/
hogy amputáljam...”

Ez a négy sor az, ami újra és újra mélyre talál. Mert színigaz. Minden elismerésem Gaobr-nak a szövegekért. Ez a lemez 2009 egyik legjobb korongja, de egyben a legellentmondásosabb is. A zenei teljesítmény hihetetlenül profi és igényes, viszont a hangzás nem egészen egységes. Fülelés közben beugrottak olyan bandák is, mint a Static-X, Meshuggah. Olyan volt, mintha más, az említett csapatokat hallottam volna. Ez nem baj, mert mihelyt bejött a refrén, rájöttem hogy mégiscsak WMD-t hallgatok. Összességében egy remekmű, apróbb karcolásokkal.

Watch My Dying – Moebius

01. Moebius
02. Leggyorsabb Mártír
03. Az Utolsó Hívás
04. Mindenért
05. Vadveszély
06. Holtsúly
07. 2359
08. Éter
09. Hattyúdal
10. Úton

Értékelés: 10/8

http://www.watchmydying.com