Ó, ti régi tölgyek, nyárfák
mindent láttok. Mért csak álltok?
Zúgjatok a széllel büszkén,
napsugár is süt le rátok.
Vagyonunk e szép természet,
igaz magyar óvja, védi.
Összetartunk, hogyha bárki
a gyökereinket tépi.
Nem dobálunk szavakat
csak úgy a messzeségbe,
s nem hagyjuk, hogy sodorjanak
egy újabb veszteségbe!
Most kell, hogy dobogjon
együtt a szívünk,
s a zászlónk lobogjon
bármerre lépünk.
Ó, ti régi folyók, vizek
hát mit meséltek most nekünk?
Tükrötökben újra látni
fogjuk-e a tiszta egünk?
Bárki van a túloldalon
úgyis egyre többen leszünk.
Sarjainkkal, tiszta szívvel
földjeinkbe magot vetünk.
Nem dobálunk…
Most kell,… |
