Ezek a falak,
Fanyar sorsok néma kikötői.
Ezek a falak,
Köztük él, mégsem az övéi.
Ezek a falak vele együtt
Roskadoznak a terhek alatt.
Nem marad más, csak a képzelet,
Az emlékezet és néhány gondolat.
Az a néhány
Önemésztő gondolat,
Ami méltón
Betetőzi a gondokat,
Hogy ez az itt, vagy az én,
Vagy a most, vagy a
Körülmények hibája,
Vagy egy javíthatatlan, önelégült
Idomár struccpolitikája.
Ezek a falak szűk
Teret hagynak,
De az égig érnek.
Ezek a falak
Látták minden arcát
A nélkülözésnek.
Ismerős idegen,
A betonmagány hazavár.
Szerető keblére szorít
És nem enged el,
De a névtelen hős te leszel,
Ha vékony repedésein át
Kiásod magad.
Lerázott sarad a falak
Nélküled őrzik tovább. |
