Mókás barátunk úgy döntött ő képviseli portáunkat e napon és tudósít az ott fellépő zenekarok koncertjeiről. Irományát egy kis átszerkesztés után közszemlére bocsájtjuk. Olvassátok nagy körültekintéssel : "És lőn elmentem a Kultiba az Emergenza fesztiválra. A hely ugyebár köztudottan "értelmiségi" fészek. Ez látszik az odajárókon, a külsőn és talán az árakon is. A nap fellépői nem dobogtatták meg a szívemet annyira, hisz nem vagyok nagy HC-s, de a sörök még ezt a napot is elviselhetővé, sőt élvezhetővé tették. A feszt szervezői nagyon kedvesek voltak, a konferanszié meg nagyon viccesen beszélt..." Ahogy társzervező haverom szoktam ondani : „csak a nagyon jó vagy a nagyon rosz bandákat szeretem”. Na ez utóbbi történt a tegnap. :D A fellépő zenekarokat inkább a HC-féle mosógépzene kategóriájába sorolnám, bár van aki pont ezeket kedveli. így inkább nem szólom le. Nem is annyira figyeltem a zenére, hanem inkább a csinos lányokra, belőlük is volt bőven. Az első fellépő a Kernel Panic nevű régebben punk most (tagcsere miatt) emocore zenekar volt. Őket többször is léptettem fel. (Ki gondolná - k-soft) A régi felállásból Swarz tagunk tűnt el, de a gitáros és a csapat lelke Kalóz a helyén maradt. Az új dobos, amúgy nem is olyan új, csak emós hajat növesztett. Nos a banda zeneileg nem a legjobb viszont az énekes-basszeros orgánuma erőteljes. A színpadhoz szögezi az embert. Zeneszámaik egyébként letölthetőek a honlapjukról. A konci végén rajongóknak ingyen CD-t osztottak. Végölis korrket koncertet adtak. A második fellépő a Gutenberg halott zenekar. A zenekarra igazából nemigen figyeltem, de az énekes nagy hosszú sálban énekelt és vicces volt. Az akumulátor lemerülése és a zúzdazene miatt elhanyagolhatóan kevés jócsaj miatt kikellett mennem és a haverockal társalognom és kissé feltöltenem magam.
A következő banda már kissé jobb volt. Használtak szintetizátort is, ami nekem kissé felüdülés volt. A Chekpont csárliékkal összehaverkodtam, mert a banda hozott magával egy standot is amin trikókat és egyebeket árultak, meg adtak ingyen matricát. Ez a banda amúgy válogatott együttestagokból áll és jól nyomták. A kopasz nagyszakálú gitárosok mindig humorosak hedbréndzs közbe szerintem. (Remélem egyszer lecsap valamelyikük - k-soft) Erre már jöttek jó csajok is, csak sajnos mindegyik mellett állt egy tetovált kopasz nagyszakállú hc-s. A Durrente la Guerra énekesnője újabb színfolt volt, szívesen tekintgettem és kattintgattam a színpad felé (Gondolom csak a női tag miatt - k-soft), bár zenéjük igazából nem nyerte el a teteszésemet. A napot a The Warlus három tagos bandája zárta. Igazából nem tudok róluk semmi érdekeset írni. Hozták a maguk zenéjüket. A buli nem volt rossz végül is. A HC-s népnek biztos jó nap volt. Az emberek kézfeltartással jelezték, hogy kinek tetszett a az aktuális banda. Én szerintem mindegyikre feltettem volna a kezemet - mert a koncertek hangulata nagyon bejött, ha a zene annyira nem is - ha nem lett volna benne a fotómasina. És hogy ki nyert?Azt megtudjátok legküzelebbi tudósításomból"
Hát köszönjük Mókás kollégánk tudósítását. Elég egyedi volt. De az igazság szerint sokkal rosszabbra számítottam. Úgy néz ki kitett magáért. Még használható fotók is voltak fényképei közt. Gratula neki! Csajok, nyugodtan rohamozhatjátok. :D:D
http://www.emergenza.net |