Öröm - Egyszer


Ahogy átölel a fájdalom, érzem a szenvedés kacaját a lelkemben... és tudom, hogy még élek.



Távol a dombok mögött homály ereszkedik a végtelenből, és beborítja a holtak felemésztett múltjait.

Tudom, hogy várnak... s tudják, hogy várom. Most sírok mert körülöttem minden fáj.

A múlt mindig emlékeztet, mert szereti nézni a vonaglásom...



Ahogy lelkem remegve vágyódik a dombok mögé, de testem fogva tartja és kínozza.

A csillagok is szomorúan néznek bele az univerzumba... örökké.

Ez a sorsuk... és tudják. Talán hamarosan lelkem kiszabadul testem fogságából,

és sikoltva alászáll a tér és idő origójába. És ott lesz körbevéve a magányommal...

Fekete, üres állapot. S a múlt melyre nem emlékszem mást kínoz majd... és én boldog leszek...



Én és a magányom.

http://rockerek.hu/