Öröm - Levél


Egy levél könnye, amely az övé s mindené... egyszer elmúlik, és mégsem.

Az erdő megérintő magánya átfonja ereim s megérinti bensőm elhagyatott világát.

Tükörbe nézve egy tükörképet látok... és csak érzem... hogy talán.

A köd oly bársonyos és szép és magányos mint egy lélek... a semmiben... a szélben.

Madarak halk röpte töri meg a csöndet finoman és tisztelve...

Egy levél mely lehull a fák elöregedett ágairól... és alászáll a rothadás világába.

Semmi sincs és mégis körbevesz... megidéz.

Egy fátyol mely anyaként betakar és álomba ringat... a levelek elhullajtott könnyei közt...

A köd emlékeiben tovább élve.. s látva.





Táncot jár a fájdalom lehelete a fák között a mélyben,

s halk sírása visszhangzik a vájatok megöregedett üregeiben...

Várva a vég megértő átfonását.

És a levelek csak sírnak... s könnyei aláhullnak.

http://rockerek.hu/