Ez reggel, vagy még mindig éjszaka,
Egy utolsó utca visz haza.
Egyedül pörögsz, és nem érted,
Miért halottak a fények.
Ébren alszol, nem szól senki.
Jó lenne mindent másra kenni.
Nem éget a bélyeg,
Kivégzett az anyag téged.
Egy rohadt bérházban kiszáradva,
Elterülve, elkaparva
Kísértesz, de nem érsz semmit,
Tudod jól, hogy mindent elvitt
A kártya, a drog, a pénzed,
A haverod spanba kúrja a nõdet.
A lövés a kezedbe véd meg,
Hogy soha, soha ne öld meg.
Egy adag vár az asztalon, az utolsó,
És érzed már, hogy remeg a térded.
A Földön már embert nem ismersz,
Csak forrjon újra a véred.
Utálod a holnapot, mert tudod jól,
És a kezed már ökölbe zárva.
Menekülnél, de itt maradsz
Egy ördögi körbe zárva.
Minden szarod eladod, a haverodat feladod
És bûnbe vezet a sorsod,
De utolér a végzet, hogy elvigyen,
Mert nyitva a rohadt koporsód.
Egy adag vár az asztalon, még nem késõ,
Haver, soha ne kérjed.
Hanyatt basz az anyag, ne hidd el,
Hogy nincs már semmi esélyed.
Parketton, mint egy Elvis,
Neked már senki nem hisz,
Pedig túllõttél a célon,
Fekszel a sötétben, lenn a hideg acélon.
És rohadt rossz idõben
Ütköztél a korral,
Barátságot kötöttél haver
Egy nagy adag fehér porral. |
