End of Paradise - Árnyképek


Itt állok egyedül a csendben, árnyakat sző most az éj,
Minden álmom, minden vágyam, 
A reménytelenség tépi szét.
Lesz nap, ami értem virrad? Hívogat a végtelen,
Átölel egy furcsa érzés, az idő túllép az életen.

Amikor majd szürke fátylát borítja ránk az esti ég,
Minden elszalasztott boldog óra, 
Az égre kiált a bosszúért.
Árnyékként suhannak az évek, mint egy múló pillanat.
Kopott tükrébe visszanézve, meglátom könnyes arcomat.

Selyemruháját felölti az éj,
Kristálygömbjébe néz, és szárnyra kél.

Könnyeim a porba hulltak,
Álmaim rég megfakultak,
A sötétség lassan véget ér.
Nem akarok mást, csak szállni,
Önmagamra rátalálni,
S elhinni, hogy mindig van remény!

Selyemruháját felölti az éj,
Kristálygömbjébe néz, és szárnyra kél.

Könnyeim a porba hulltak,
Álmaim rég megfakultak,
A sötétség lassan véget ér.
Nem akarok mást, csak szállni,
Önmagamra rátalálni,
S elhinni, hogy mindig van remény!

Könnyeim a porba hulltak,
Álmaim rég megfakultak,
A sötétség lassan véget ér.
Nem akarok mást, csak szállni,
Önmagamra rátalálni,
S elhinni, hogy mindig van remény!

http://rockerek.hu/