Harloch - Ahol a remény is meghal Ahol a remény is meghal Szöveg: Akhsesef – Az elmentek emlékére – Utam már magam járom, egyedül vagyok ezen a tájon Végtelen titokhoz közeledek, előttem sötétlő fellegek Könnyem sűrű vérré válik, imám semmivé mállik A halhatatlan télben, völgyben vezet léptem Furcsa fényben játszik, ami a völgyből látszik Ami a lelkemben még él, halovány fényű remény Érezd a levegőt, szél repítsen téged Fényben ússzon lelked a messzeségbe Havas bércek fölött napfény után nyúlj Lelkem útra készül, testem földre hull Metsző szél arcomba fúj, érzem, ez az utolsó út Hallom a kardom énekelni, hagyom a porral eltemetni Tegnapokkal fogy az élet, immár a ma semmivé lett Elértem a völgy végébe, a Tél Várának elébe Érezd a levegőt, szél repítsen téged Fényben ússzon lelked a messzeségbe Havas bércek fölött napfény után nyúlj Lelkem útra készül, testem földre hull Utam végén a múltam látom, lassan magam is múlttá válok A csarnokban, mely oly kihalt, ahol a remény meghal Üdv néked hatalmas isten, Törvény és Igazság Ura! Íme, most színed elé járulok! Engedd, hogy megcsodáljam sugárzó szépségedet! Mert mágikus neved éppúgy ismerem, Mint a negyvenkét istenét, kik körülvesznek téged A törvény és igazság fénylő csarnokában, Azon a napon, mikor előszámláltatnak a bűnök Ozírisz színe előtt. Ama istenek tápláléka a kárhozottak vére… A te neved: „A Világrend Ura, kinek szemei a két isteni nővér.” Lásd, a Törvényt és Igazságot Én a szívemben hordozom, Mert a rosszat kitéptem belőle gyökerestől. Nem okoztam… Halottak Könyve – Tagadó vallomás I. (Nu-papirus http://rockerek.hu/