Hobo Blues Band - Ballada a senki fiáról (CD1)


Mint nagy kalap borult reám a kék ég,
És hű barátom egy akadt: a köd.
Rakott tálak között kivert az éhség
S halálra fáztam rőt kályhák előtt.
Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,
S szájam széléig áradt már a sár,
Utam mellett a rózsák elpusztultak
S leheletemtől megfakult a nyár,
Csodálom szinte már a napvilágot,
Hogy néha még rongyos vállamra süt,
Én, ki megjártam mind a hat világot,
Megáldva és leköpve mindenütt.

Fagyott mezőkön birkóztam a széllel,
Ruhám csupán egy fügefalevél,
Mi sem tisztább számomra, mint az éjjel,
Mi sem sötétebb nékem, mint a dél.
A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,
Ahogy a temetőkben nevetek,
Enyém csak az, amit a sárba dobtam,
S mindent megöltem, amit szeretek.
Fehér derével lángveres hajamra
S halántékomra már az ősz feküdt,
És így megyek, fütyülve egymagamban,
Megáldva és leköpve mindenütt.

A győztes ég fektette rám a sátrát,
A harmattól kék lett a homlokom,
S így kergettem az Istent, aki hátrált,
S a jövendőt, amely az otthonom.
A hegytetőkön órákig pihentem
S megbámultam az izzadt kőtörő t,
De a dómok mellett fütyülve mentem
S kinevettem a cifra püspököt:
S ezért csak csók és korbács hullott árva
Testemre, mely oly egyformán feküdt
Csipkés párnák között és utcasárban,
Megáldva és leköpve mindenütt.

S bár nincs borom, hazám, se feleségem
És lábaim között a szél fütyül:
Lesz még pénzem és biztosan remélem,
Hogy egy nap nékem minden sikerül.
S ha megúntam, hogy aranytálból éljek,
A palotákat megint otthagyom,
Hasamért kánkánt járnak már a férgek,
És valahol az őszi avaron,
Egy vén tövisbokor aljában, melyre
Csak egy rossz csillag sanda fénye süt:
Maradok egyszer, Francois Villon, fekve
Megáldva és leköpve mindenütt.

http://rockerek.hu/