Nagybetűs ünnepek után,
Lassan alszik el az ország,
Vihar elõtti éjszakán,
A lelkek szennyesét mossák.
Arctalan, szomorú katonák
Ülnek a pályaudvaron,
Mitõl olyan mogorvák,
Jobb, ha nem is tudom.
Két öreg áll a fal elõtt,
Szemükbe nevet egy plakát:
"Bízzunk a közös jövõben!"
Az idõ nem ismétli magát.
A fagyó-fogyó mosolyok
Tudom, nem nekem szólnak,
Új lapot ír a történelem,
Majd egyszer, sajnos nem holnap.
Ki állította meg az órát?
Nehéz idõk jönnek,
Másik Magyarország,
Félek tõled.
Tudom, hogy szólni kell, vagy lépni,
De arcomba robotok néznek,
Nyelvük magyar, szívük idegen,
Nem tagadom le, hogy félek.
Nem tudom, mit tudnak rólam,
A kódjukat nem ismerem,
Mellettem suttog valaki:
"Nem bírom tovább, Istenem!"
Turisták isznak, nevetnek,
Sietnek felemelt fejjel,
Nem tudom, miben bíznak,
Nem rájuk vár ez a reggel.
Nézik a lányokat, a várost,
A sok büszke szõke részeg.
Hajnal van már és remélem,
Hogy álmodtam az egészet.
Ki állította meg az órát?
Nehéz idõk jönnek,
Másik Magyarország,
Félek tõled.
Emlékeik tovább élnek,
Mindig mint az álmok,
Másik Magyarország,
Jó reggelt kívánok! |
