Téveszme - Lehunyja sok szemét a ház És ismét szobám magánya vár Erőm sincsen megtörni már Minden erőmet a haldokló nappal rózsaszín vattái isszák fel, és kifáradt haragom facsarom beléjük A szürkülő ég levegője fullasztóan tapad rá a bőrömre A FEKETE VASKORLÁTOT RÁZVA tudom, éjjel úgysem alszom PÓZNÁK, JÁRDÁK, LÁMPÁK KÖZÖTT vívom értelmetlen harcom VÉGSŐ SORON, HA ÚGY ESNE, HOGY ön magamra bajt is hoznék TUDNI AZÉRT MEGNYUGTATÓ, hogy senkinek sem hiányoznék Penészes falak közt jobb híján Fájdalmam beleüvöltöm a legmocskosabb, sötét sikátorokba SZENNYES POCSOLYÁK TÜKRÉBEN fürdetem a bánatomat FÖLÉM TORNYOSULÓ LÁMPÁK jelölik ki az utamat VÉGSŐ SORON, HA ÚGY ESNE, HOGY ön magamra bajt is hoznék TUDNI NAGYON NYUGTALANÍTÓ, senkinek sem hiányoznék Minden életkép oly életlen, Lassan rá kéne ébrednem HOGY FOGALMAM SINCS MIRE VÁROK NEM KERESEK NEM TALÁLOK HA VOLT IS HITEM EGY IDŐBEN EGY JOBB ÉLETBEN HÁT ELVESZTETTEM ÉS NEM ÉN VOLTAM NEM ÉN DÖNTÖTTEM http://rockerek.hu/