Teurgia - 1614


Megölelt újra az éjszaka
Véreső itatta az elfeledett sírokat
Hol régi fájdalmak pihentek,
S meghalt minden fény.

Elhantolt testemben újra zuhog a vér,
Bánattal teli minden mozdulat.

Most újra hívom az éjt
Hogy borítsa rám fátylát.
A patakba merítem testem,
Hogy lemossam a kereszt minden mocskát.

Nézem az eget, s látom a sötét múltat
Máglyán égő testem, és vér folyik a fákból.

Hozzám szólnak a fák, és átölel a mélység
Az ősi romok felett egy új, fagyos hold kél
Rég kimúlt gyötrelmek, most újra zokog a fény
Vihar felhők körbe vesznek, szívem fölött új sötétség kél.

Sötétségbe fullad a fény, romba dől a kereszt uralma,
Egy pillanatba tömörül több évszázad átka.

http://rockerek.hu/