Kígyó vagy, aki megmar és otthagy a sötétben,
Farkas, aki széttép, vagy felfal egészben.
Közeleg az éjfél, de még távol a mennyország.
Nem tudom, hogy miért én, pont én vagyok a zsákmány.
Mondj valamit, akármit, bármit! Csak szólalj meg végre már!
Mondj valamit, akármit, bármit! Csak tudjam, mi vár rám.
Mosolyogsz, játszol velem, édes vagy, mint a méz,
Aztán elfordulsz egy perc alatt, egy-két-há lelépsz.
Nem tudom, miért akarlak, hiszen meg sem érdemelsz.
De hiába, eldobnék bármit, csak te vagy, aki nekem kell.
Remélem eljön majd a perc, amikor igazán rám figyelsz,
És elmondhatom, amit eddig soha még,
Azt, hogy a fejemben jársz minden áldott nap,
Velem vagy minden álmomban, és mosolyod - bárhol járok - elkísér.
Elengeded, majd húzol a gyeplőn, teljesen összezavarsz.
Mást mondasz és mást teszel, döntsd már el mit akarsz!
A türelmem nem végtelen és pont most itt a határ.
Ez az utolsó pillanat, aztán hagyom, sodorjon az ár. |
