Logo


Cím: Demonlord - Interjú Nagy Andrással
Alcím: 15 éves az első nagylemez
Írta:
2014. február 05. szerda (23:36:31)

2014. február 7-én a budapesti Club 202-ben lép fel a győri Demonlord zenekar. Az eseményről Nagy Andrást kérdeztük:



unnamed



Az első lemezetek jubileumát készültök ünnepelni pénteken a Club202-ben. Ennyire különleges számotokra ez a lemez?

N.A: Természetesen, bár nincs két egyforma lemezünk, így mindegyik különleges valamiért. :) Ez az első indított el minket a pályán, ami közhelyes ugyan, de nagyon igaz. Ez volt az első igazi stúdiómunkánk, ez érződik is rajta persze :). Januárban jelent meg, augusztusban már a sziget rocksátrában toltuk ezeket a dalokat főműsoridőben, teltháznak, és ezzel aztán a többi fesztivál felé is megnyíltak a kapuk. A második lemezre, különböző okok miatt négy évet kellett várni, így rengeteget koncerteztünk ezzel az anyaggal. A közönség is szerette, és mi is.

unnamed3



Az egész lemezanyagot el fogjátok játszani. Csináltatok már ilyet? Az eredeti formában fognak szólni a dalok, vagy ezek "2014-es verziók" lesznek?

N.A: Ez az első és bizton állíthatom, hogy az utolsó olyan alkalom is, hogy az összes dal egyben elhangzik erről a lemezről. Van olyan tétel, amit még soha nem játszottunk élőben, csak itt, csak most fogjuk. Annyiban biztosan 2014-es lesz a hangzás, hogy Balázs ma már csak énekel és frontemberkedik, a basszusgitárt tavaly nyár óta egy új, ötödik tag, Schnitzer Péter kezeli. A dalokat viszont nem hangszereltük át. Egyrészt pont az a lényeg, hogy eredeti formájukban szóljanak újra, másrészt erre semmi szükség nem is volt, mert jók úgy.. :)

Az újabb lemezeitekről is játszotok azért?

N.A: Természetesen! Másfél órás, tömény szettel készülünk.

unnamed2



Mi lesz az este pontos menetrendje?

N.A: Figyelem! Pontos kezdés! :) 8-tól már dübörög a metal: a Noa Rock fogja megalapozni a hangulatot, őket is érdemes elcsípni! 9-től a Twister mutatja be a Duplacsavar című új lemezét. Végül fél 11-től elszabadul a Demon.. :) És jönnek az Adventures in Hell dalai a Demonlordtól.


https://www.facebook.com/DemonlordOfficial?fref=ts

https://www.facebook.com/events/475522075901395/?fref=ts




A cikk származási helye: Rockerek.hu
( http://192.168.96.20/content.php?content.1228 )