Koncert koncertet követett, egyre jobban szóltak a dalok a színpadon, füllel hallható, szemmel látható fejlődésen ment keresztül a szegedi Dreamgrave együttes, ami felcsigázta érdeklődésemet. És nyáron megérkezett a jó hír: elkészült a demo! Ütős darab lett, számomra kicsit nehezen emészthető, mélyen lelkiekbe nyúló, elgondolkodtató. Így voltam az Opeth-tel is annak idején és a kedvenceim közé nőtte ki magát. Szerintem nem lesz ez másképp a Dreamgrave-vel sem. Sikerült elcsípnem vakáció végét járva Gyimesi Dömötört (énekes/gitáros) és Tamási Zoltánt (billentyűs, dalszerző) akik őszintén, nagy lelkesedéssel feleltek kérdéseimre.

Brigusz : Sziasztok! Nem ragoznám a szót, belevágok a lecsóba. Mikor jelent meg a demo pontosan?
Döme : 2009. július 15. 20:02

Brigusz : Nagyon összetett, remek bemutatkozó korong született. Hogyan teltek a munkálatok?
Döme : Köszönjük. Kínkeservesen. Merthogy perfekcionisták akartunk lenni, érezni akartuk az egész ízét és minden apró tényezőt a befolyásunk alá akartunk vonni. Szóval a lényeg, hogy teljesen saját erőből, saját technikával, a saját fülünkkel és eszközeinkkel kezdtünk neki. Még nagyon korán, amikor a felállás nem volt szilárd – ez egészen 2008 szeptemberig így volt – Zolival ketten sample alapú dobokkal egy ún. pre-demo elkészítésén fáradoztunk. Én játszottam fel a gitárt és a basszust, Zoli meg minden mást. Ebben az időben még vokál sem volt. Mivel finoman szólva sem voltunk megelégedve az egésszel (nem volt benne egy fikarcnyi érzés sem így, hogy a fele gépről ment, ének nélkül…) és dobtuk. És majdnemhogy bele is törődtünk, hogy ennyi volt, de azért teljesen sosem adtuk fel. Meg is érte, mint az látszik/hallatszik. Az érdemi munka 2008. decemberében, a jéghideg próbateremben kezdődött Gyuri dobfelvételeivel. Az R&R stúdióból kölcsönkért dobmikrofonokkal, a FadeOut/550 dobos Jenő Sonorján és Zoli M-Audio hangkártyájával rögzítettünk négy számot az éjszaka, mivel a telepen ahol próbálunk igen nagy az áruforgalom, ezzel együtt a zaj is, ami csak éjszaka volt kezelhető. A gitárokat január közepén toltam fel, aminek szintén megvolt a maga romantikája. Minden nekifutáskor (ez úgy négy-öt alkalmat jelent), hosszú utat megjárva kellett eljutni a számítógéppel és a monitorral, majd várni, mire a pára elillan az elektronikából, nehogy baj legyen. Persze a próbateremben nem csak mi próbálunk, egy igazi alkotóműhely, sok jó ember csinál mégtöbb jó zenét, így be voltunk táblázva, egy-egy alkalommal (bemikrofonozás, monitorozás, játék a hangzással) csak pár óránk volt és csak utána „bénázhattam fel” a sávokat. Persze mindig elrontottam valamit, ezért többnyire csalódottan, morcosan indultunk haza. Én ezért, Zoli meg azért, mert csak képzeljétek el milyen lehet a gitárt hallgatni óránkon át és közben a REC/REWIND gombot nyomogatni, szinte már periodikusan és közben a legcifrább káromkodások elől elhajolgatni. Ildikót sürgette az észtországi utazása (egy félévnyi tanulmány okán), így a vokálfelvétel következett. Télen. Náthásan, lázasan, forró teát szürcsölgetve a 10 fokos teremben. De meglett. Ahogyan aztán Blanka sávjai is, de neki több ideje volt, készültünk is rá, hogy legalább neki legyen lehetősége megmutatni mit tud. Közben a dobsávokat már szinte végigeditáltuk, kiválogattuk a jól sikerülteket, és elkezdtünk játszani a dobhangzással. Ezután egy jó adag hallgatás következett. Dolgoztunk és tanultunk, mert muszáj volt. Csend volt, feszültség. Néhány összeveszés is történt. A zenekarban én vagyok a hangadó ember, én pörgök a legjobban és azt hiszem, hogy másnak is ez a tempója. Pedig nem, és ez így van jól. Így nem megyünk sokadjára is fejjel a falnak, több az alternatíva, megfontoltabb döntések születnek. Persze ezt az ember a vita hevében nem látja ilyen tisztán. Egyszóval Zolin nagyon nagy volt a teher, mert a keverést teljesen magára vállalta, de közben sok volt a munkája is, ráadásul az egyetem mellett. A keverés meg csak csúszott. Állandóan. Aztán a végén – mikor Zolinak volt ideje feljátszani azt a rengeteg szólamot – megegyeztünk, hogy besegítek a keverésbe. Mondhatni én a fülemet, Zoli meg a szakértelmét adta hozzá, jöttek a soksörös, sokpizzás egész napos keverések az albérletben egy klasszikus JVC erősítőn és Zoli AKG stúdiófülesén. Volt, hogy három napig egyfolytában, volt, hogy két hétig egyáltalán nem.
Zoli : A basszusfelvételekkel február végére végeztünk, ekkor már tuti volt, hogy az eredetileg tervezett március 31-i kiadás nem fog összejönni. Ezután a keverést a Ruins-szal kezdtem, és már az első változatok is olyan jól szóltak, hogy rájöttünk hogy a nem túl profi felvételi körülmények ellenére is ki lehet hozni az anyagból olyat, ami már „egész profin szól”. Szóval minőségben magasabbra került a léc, és a keverés olyan dolog, hogy ha kétszeres minőségjavulást akarsz, akkor az négy-ötszörös munkamennyiséggel jár. Így július közepére jutottunk el arra a szintre amikor úgy láttuk, hogy ettől több munkát belefektetni már irreális lenne, ráadásul nagyon jól is szól, és kezdjük már el végre kiírni.

Brigusz : Miért pont ezeket a dalokat emeltétek ki? Hogyan választottátok ki a címadó dalt? Kik ihlették a szöveget és a zenét, milyen hatások érvényesülnek?
Döme : Ez bonyolult. Nem tudatos tervezés szülötte. A dalválasztás nem volt nehéz. Ennyi dalunk volt akkor, mikor nekiálltunk, meg egy rossz dalszerzési metodikánk. De ez minden zenekarnál így van azt hiszem. Meg kell mindenkinek találnia a helyét a csapatban, mindenkinek el kell fogadnia magát is és a többieket is mielőtt meg meri mutatni a saját ötleteit. Ezeket a dalokat kivétel nélkül Zoli írta még korábban, amikor a Dreamgrave név és érzés is csak az ő szívében élt, sok évvel ezelőtt. Az első próbákon a még Paradise Lost függőségben szenvedő zenekart Zoli pofozta fel a saját témáival, amik előtt rendszerint csak tátott szájjal álltunk. Azóta hívjuk Maestro-nak. Egy zsenit találtunk, mindenre volt ötlete és van is a mai napig. A „Dearth Deep Within”-en kívül tehát minden számot úgy kalapáltunk össze, hogy hallgatva Zoli zenéit rendszeresen befordultam és elkezdtem szöveget írni, mely szövegekre Zoli vagy új számot írt vagy úgy érezte, ez passzol az érzéshez, amiről a dallam szól. Tehát a Dearth volt az első dal, amit már az én szövegemre írt Zoli és kiderült, hogy így sokkal jobban megy a munka, ez volt az első dal, ahol mindenki hozta a saját ötleteit, játékát, hosszú is lett. Persze ez nem volt teljesen zökkenőmentes, de jelen esetben is hasonló a metodika, most már mindenki sokkal több ötlettel áll hozzá az új dalokhoz, szóval jó az irány azt hiszem. A Ruins of Glorious Times elég dühös dal, a szöveg itt is eltér Zoli eredeti ötletétől, de azért a hangulatot hozza. Volt egy idő amikor úgy éreztem, hogy a zene, az igazi őszinte zene - főleg a gothic metalon belül - haldoklik, és hogy tönkremegy minden, amit a műfajt létrehozói megalapoztak, mert mainstream, magát gótikusnak nevező bandákkal azonosítják a stílust. Egyszóval felhígult a metal. Persze ez rengeteg jót is hozott, de éppen egy szentimentális, alacsony hangulatban kapott el az érzés és ilyen szélsőségesen buggyant ki belőlem. Az Dearth Deep Within azt hiszem elmond mindent magáról, már három szóval. Ínség, mélyen, legbelül. Amiről csakis az elszenvedő tehet. Mert hagyta, hogy elszaladjanak előtte a lehetőségei, azt hogy önmaga lehessen, hogy igazán élhessen. Egy rövid időre megpróbálja megrázni magát, de aztán mégis feladja. Olvassátok el a szöveget, erre az egyre büszke vagyok. Igazából Zoli sokkal relevánsabban tud beszélni a zenei részről.
Zoli : Mind a négy szám teljesen máshogy keletkezett. A legelső Dreamgrave szám-próbálkozás a Frozen volt, még 2006 telén, de abból azóta se lett kész szám, pedig egész jó zúzda, lehet hogy a közeljövőben színpadra visszük. Időrendben az első kész Dreamgrave szám az Everbleeding Heart volt, aminek a zenéjét és a szövegét is én írtam. Melankolikus de elég feszült szám. A refrén elég egyértelművé teszi, hogy miről is szól: az emberek befordultságáról, hogy senki senkivel nem osztja meg igazán a legbelsőbb érzéseit és, hogy mennyire nincs ez így jól. Utána a Ruins íródott 2007 végén, pontosabban az a téma keletkezett akkor ami a szám főrészét adja. Később írt Döme egy szöveget Ruins of Glorious Times címmel, és rájöttünk hogy egész jól passzol a témámhoz, így hát fogtam Döme szövegét és a kezdeti témát, és gyúrtam belőle egy számot. A zenét egyébként egy haláleset ihlette, ami rádöbbentett hogy a nyugodt, többé-kevésbé boldognak tűnő életünk, milyen könnyen tud rombadőlni, és ez az az érzés, ami a szöveg és a zene "közös része". Már 2008-as szám a Deadborn Dreams, ezt szöveg nélkül írtam teljesen, a szöveg később került rá Döme és Blanka tollából. Azért ez a címadódal, mert ez az érzés azonosul legjobban a Dreamgrave szókapcsolat jelentésével. A Dreamgrave egyik jelentése egy temető, ahol a sírokban nem testek, hanem álmok, érzelmek, gondolatok vannak, amik kimondatlanul, kifejezetlenül, megvalósítatlanul maradtak. A halvaszületett álom már megszületésekor biztos volt, hogy nem valósulhat meg. Sok ilyen álmunk van, mégis tovább álmodjuk, és a fájdalmak ellenére sem válunk meg tőlük, hanem inkább legszívesebben velük halnánk („lay beside the grave of my deadborn dreams”). 2008 végén született meg a Dearth Deep Within, ezt már úgy hogy Döme szövegét korábban megkaptam és azt az érzést „játszottam ki” zenében, amit a szöveg kiváltott. Zeneileg nagyon sok más szerző hatott rám, és ráadásul egyszerre, szóval nem tudom megmondani hogy melyik szám melyik részében kinek a hatása érvényesül.

Brigusz : Ki milyen formában, milyen arányban vett részt az első demo munkálataiban?
Döme : Az eddigiekből azt hiszem kiderült kinek van köze a materális részhez. És itt válnék rögtön hazuggá, ha ennyivel elintézném. Nem lehet arányokról beszélni. Ez egy szerelem, mindenki szerelmes belé a maga módján és tesz hozzá vagy épp elvesz belőle, ahol úgy érzi. Mindenki felelős mindenkiért és mindenki segít mindenkit, ha nem dalszerzéskor vagy keveréskor, de egy jó beszélgetéssel vagy bíztatással, aminek köszönhetően a másik jobban teljesít. Még nincs egy éves ez a felállás és ennyi idő kell ahhoz, amit már el is értünk: mindenki kiveszi a részét.

Brigusz : Mi a kedvenc dal, amit mindenkinek ajánlasz?
Döme : Dearth Deep Within

Brigusz : Mesélj a szövegvilágról! Más zenekarok miben befolyásolták a munkátokat?
Döme : Meséltem. Esetleg annyit hozzátehetek, hogy nem véletlen a sok túlzó, itt-ott brutálisabbnak ható kép a szövegekben: kos vagyok, hirtelen, szenvedélyes, és nagyon szélsőségesen hangulatember. Azt hiszem ez mindent megmagyaráz.
Más zenekarok – ha befolyásolták is, mert biztosan – nem hatottak úgy ránk, mint ahogy azt sokszor, sok zenekartól hallom. Inkább személyek vannak, a maguk fantasztikus hangszeres vagy irodalmi tudásával, mint Zoli részéről Chopin, vagy részemről Mikael Akerfeldt, Nick Holmes, Greg Mackintosh, Van Halen, ...

Brigusz : Milyen műfajba sorolnátok be a zenekart?
Döme : Sokan mondják azt nekünk, hogy ez gothic metal. Aztán mondták már azt is, hogy funeral doom, vagy gothic doom, vagy épp progresszív... A műfaji besorolásnak nem sok értelmét látom. Ez Dreamgrave, a ránk jellemző dallamokkal, szövegvilággal, érzéssel. Ha valaki magáévá tudja tenni, lebegni tud a dallamokon vagy épp képes önmagáénak érezni a világot, amit a szöveg teremt az ezzel a kérdéssel sohasem fog foglalkozni.
Zoli : Egyik célom mikor zenét írok, az hogy sikeresen hozzak össze egymástól nagyon eltérő és egymás mellett nagyon szokatlan dolgokat, és az hogy mindenki szinte más műfajba sorol minket, nekem azt jelenti hogy ez valamennyire kezd sikerülni.

Brigusz : És most kicsit a külsőségekről: Nagyon dekoratív külsőt adtatok a lemeznek. Kinek a fejéből pattant ki az ötlet, hol készítettétek a borító fotóit?
Döme : Köszönjük. Sok ötletünk volt a borítóra. Sokkal teljesebbet szerettünk volna, szövegkönyvel, fotókkal, tudod, úgy jól megspékelve mindennel, hogy „húúú, de faszán néz ki” érzése legyen annak aki megfogja. Aztán a végére ez maradt. Két oldal. Az ok? A lényeg rajta van. A koncept a szövegekből ered, sokszor szólítunk meg istent, atyát, és nem feltétlenül a keresztény istenre gondolunk, nem hiszünk az efféle kisajátításban. A hátoldalon látható kereszt Ildikó műve, megszemélyesítés. Az előlap pedig ennek a keresztnek a távoli shot-ja, a másik oldalról. A dalszövegek tele vannak természeti képekkel, hol zordakkal, hol kellemesebbekkel, úgy érezük, ez a kép kellően illik a szövegvilághoz. A helyszín: Pusztamérges.

Brigusz : Kicsit faggatnálak titeket a zenekar jövőjéről! Mik a tervek hosszabb távon? Mikorra tervezitek az első nagylemezt?
Döme : Világvége lesz 2012-ben, addig ki kell adni pár albumot, megszedni magunkat, aztán szarni az egészre. Komolyra fordítva a szót: nem tudjuk, nem is akarjuk tudni. Most úgy érezzük, nagyon kellemes közösséget sikerült teremteni, zenészek, rajongók, mind-mind számunkra egyenként is nagyon fontos emberek közösségét, akiket megszólíthatunk a zenénkkel. Ez egy felfoghatatlan érzés és érték, ezt mindenképpen meg akarjuk védeni. Lemezügyben Zoli a főnök, de kb. jövő ilyenkorra várhattok valamit. Egyértelműen LP lesz, vagy kiadónál, vagy nem, nem tartjuk fontosnak, nem ez a profilunk. A neten bárkihez eljuthat a zenénk, más meg nem számít. Támogatókat természetesen keresünk, mert minél több koncertünk és hanganyagunk lesz, annál több kiadásunk és nem biztos, hogy mindet tudni fogjuk önerőből állni, de ez a jövő.
Zoli : Első nagylemez? Jövő Karácsony!

Brigusz : Hol láthatnak Titeket legközelebb az érdeklődők/rajongók?
Döme : Természetesen ott leszünk a II. szegedi Goth Bálon, a Garaboncziásban október 17-én, amire már csak azért is érdemes eljönni, mert nagyon jó arcokkal játszunk, de főleg, mert elbújunk egy időre alkotni, hisz jön az ősz. Addig is lehet minket hallgatni a letölthető demón keresztül: www.dreamgrave.com , és figyelni a koncert menüpontot, hogy mikor kerül be úgy bejegyzés.

Brigusz : Köszönöm a beszélgetést!



http://www.myspace.com/dreamgrave

http://www.dreamgrave.com