Nem első, s vélhetően nem is utolsó alkalommal jutottam el Tankcsapda koncertre, ahogy történt ez december 19-én. Nem véletlen mondható el róluk, hogy letettek valamit az asztalra, azaz nem is keveset. 20 évük alatt alkottak annyit, s hiába látni őket az összes nagy hazai fesztiválon, mellé rengeteg más helyen lépnek fel, telhetetlen és hatalmas a rajongók tábora. Mennyire? Hazai rockzenekarként, olyan estén, mikor szakad a hó, behal a város közlekedése, megtelíteni a SYMA-csarnokot szerény véleményem szerint eredmény (áprilisban a nagyobb múltú Scorpions nem hozott ennyi látogatót, igaz, legalább duplájába is került a jegy). S nem csupa tizenéves suhancokkal, hanem attól a korosztálytól kezdve huszas,harmincas, negyvenes éveiben járók közül is lehetett észlelni nem keveset. Vagy épp a szomszédom, aki saját bevallása szerint a ’70-es évek vége óta jár koncertekre. De lenézett, régen voltam, kíváncsi vagyok címszóval.

Kanyarodjunk picit vissza, mert bár elsősorban róluk szólt az este, történt más is. Kezdve ott, hogy délután eléggé meglepett, mikor kilépve az utcára azt kellett észlelnem, legalább 5centis hó van, és és folyamatosan erősen hull alá az égből, okozva ezzel káoszt a közlekedésben. Szerencsére korábbra beszéltünk meg találkozót a Rocközön stúdióba, ahonnan Pankkal indultunk később át a SYMA Csarnok irányába, hogy megosztva végezzük el feladatunkat. Sokan nem hisznek ebben, részünkről érdekes módon működik (sőt, később egy harmadik sajtó képviselője is csatlakozott hozzánk). Kapunyitás fél 7kor, hamarabb senkit nem eresztettek, viszont pontosan érkezve tapasztalhattuk, kifejezetten gördülékeny volt a dolog, nem kígyóztak hatalmas sorok az utcán. Részben az időjárás okozta, részben a beeresztő részleg szervezettsége – ami dicséretet érdemelne, korábban voltak itt azért gondok. Igaz, a nagy tömeg is később érkezett, feltehetően nem kapkodtak az emberek, vagy nem tudtak hamarabb érkezni. Indításnak egy jó pont.

Lustaságból eredően aznap délután folyamán néztem utána egyáltalán a szükséges infoknak (kapunyitás, vendégzenekarok), s derült ki számomra, hogy előbb két másik bandát is láthatunk, elsőként volt a Magor. Őket korábban elméletileg láttam-hallottam már, de igencsak haloványak erről emlékeim. Itt viszont produkáltak olyat, hogy maradandóbb legyen. Attól függetlenül, hogy szoros időrendben mentek a fellépések, a nekik járó időben kitettek rendesen magukért és a közönségért egyaránt. Itt pedig még egyharmadig ha volt telített a terem. Fogjuk rá. A srácok pedig kiálltak, s kaptunk egy jó adag erős thrash mutatványt. komolyan mondom, rosszabbra számítottam, ez viszont elég meggyőző volt. Hol hangulatos, hol erős, végig élvezhető. Metal-fitnessre kiválóan alkalmas, elsősorban a nyakizmok és villázó kezek erősítésére. Egyetlen nóta címét sikerült jegyezni menet közben, ez pedig a ’Rejts el magadban’. El is mondták röviden a dal lényegét, miszerint ahogy öregszik az ember, úgy éli meg, hogy szép lassan hullanak ki mellőle barátai, ismerősei, szerettei. Szóljon ez a dal értük. Mert akit szívünkben megőrzünk, az örökké él. Le a kalappal előttük, megérdemelten szerepeltek aznap, azon a színpadon. Bebizonyították, igenis képesek jó produkcióval kiállni, s szerintem nem én vagyok az egyedüli, akinek kellemes meglepetést okoztak. Tartsák meg jó szokásukat, folytassák hasonlóképp!

Következő zenekarról sokáig nem lehetett hallani, a magyar underground ill. thrash részleg egyik ismert alakjai voltak, majd eltűntek, s tavaly visszatértek. Nem viszik túlzásba a szereplést, de mondhatni újra aktívak, ők pedig a Bedlam (vagy The Bedlam, kinek hogy helyes). Hallottam már róluk, de a nevükön túl szinte semmit, így az újdonság erejével hatottak. Alapjában véve thrash banda, viszonylag könnyenbefogadható zenei világgal, sajátos hangulatú kiállással. Minőségileg nem igazán lehet beléjük kötni, a közönséget is hamar meggyőzték, a 30 körüliek közt pedig bizonyára akadt nem kevés rajongójuk is. Előkerültek a régi dalok, újak egyaránt. Vegyes érzelmeket vált ki. Számomra is akadtak élvezhető dalok, kifejezetten jól sikerültek, de akadt, ami kifejezetten punnyasztó hatással bírt. Ezt embere válogatja, számomra kicsit egyhangú volt az összkép, leszámítva azt a pár dalt. A fellépés második felében inkább álmosodtam. Ki tudja, lehet többet kellene pihenni egy ilyen rendezvény előtt :) (Mielőtt bárki megkövezne vagy az alkoholfogyasztásra hivatkozna – ha bulizni indul az ember, lehetséges. A többi sajtós kollega igazolja, hogy esetünkben erről szó sem volt, főleg nem a szinte üres pénztárcával az italárak viszonylatában).

S újra némi várakozás, nagyjából 20perc. Este, fél tíz körül járt az idő, mikor megjelent a színpadon az a csapat, kire annyian vártak. Elég kiállniuk, máris taps, ováció, ők pedig a berobbanás helyett, csak kisétálva lazán rázendítettek, mondván ’Nem akarok semmit’ (Rock and rollnak hívott). De azért a folytatásban öntsünk tiszta vizet a pohárba (Sovány vigasz), s már indul a tánc, mozognak az első sorok. Elég körbenézni, előre, hátra, mindenütt csak ember és ember. Csupa vidám alak, egy nagy hatalmas hálásan hangos tömeg. Erre nem számoltunk. Legalábbis ekkora részvételi arányra. S hogy jól érezzék magukat, szinte megállás nélkül kapják a következő nótát, mely szóljon csak mindenkinek ’Aki nem vak’. Ezen már szinte végig tapsol a közönség. Ahogy felhangzott a ’Világ proletárjai’, már igazán beindult a buli. De neked nem elég a buli, nem elég a tánc – ezt igaz is volt a teremben tartózkodók nagy részére, akár lentről, akár a vIP-lelátóról szemléltük. Rengetegen csápolnak, ugrálnak, vagy csak lazán mozgolódnak, első sorokban pedig természetesen megy a pogo. Mert nem akarnak mást csak füstöt és lábdobot. Meg Tankcsapdát, jó sokat :)

A dal végére futtballmeccsekkel versenybe szállhatna a felhangzó ujjongás, kántálás. Pedig baj van, baj! Kinn szakad a hó, hideg van, de egye fene, benn ez bennünket nem érint,érezzük csak jól magunkat, s lehetőleg ne attól a hóeséstől, amiről a banda énekel. Igen, arról a kib.***ott fehér hóesésről, amit máshol pornak hívnak… De akkor mitől legyen jó kedvem? Itt szerintem nem kérdéses, többezres tömegben nem látok olyat, ki fintorogva állna. Ha kell, vehetsz inni, s megannyi jó arc, megannyi jó csaj, köztük egy pl a nyakamban, a zene pedig magáért beszél. Kérem szépen, itt buli van, még mindig. Egy kis pihentetésnek előkerülnek a Lopott könyvek, s ha túl mély hangvételűnek találnád a dalt, azért ne menj a Dunának, hanem ahogy Lukács mondja, menj messzebbre. Például a tengeren túlre. Igen, Rioba! A nép erre ismét beindult, pedig azt mondom, állj! De hiába :)

Nem lemezbemutató buliról van szó, de az új lemez kapcsán javallott előadni az új szerzeményekből is párat, a buli vége felé közeledve így kívánva nekünk Minden jót. Persze mindenki túl jól érzi magát a távozáshoz, ekkor már nem számít más, mint hogy kib***ott jó helyen legyek/legyenek, ahogy hangzik ez el fentről is, na melyik dal, melyik? Rock a nevem! És még egy Kicsikét. Még egy kicsikét. A dal adja magát, a leállós részt kihasználva Laci kihasználva megjegyzi, hogy több ezren ennyi különbözőt énekelni nem semmi, majdnem olyan mint lagziban éjjel kettőkor a násznép. De gyorsan rendbe szedik a sorokat, s haladunk tovább. Saját helyzetemben (s a jelenlegi sajnálatos gazdasági helyzetben ezzel nem vagyok egyedül) bár igaz lenne amit ezután énekelt: tudok egy munkát……

Megállás nélkül még, még a slágerek, mintha soha véget nem érő folyamban érkeznének, Ez az a ház, üdvözöl a pokol, ha bírod még, akkor pedig ülj ide mellém, valamit mondok, szomjas vagy látom… És ismerjük el, ahogy megmondták 18éve is, ma sincs másképp, még mindig az élet a legjobb méreg! Ezzel pedig záróra, több, mint két órányi tömény Tankcsapda-élmény után ideje kivonulni, el tovább szórakozni, kocsmázni, vagy haza, megemészteni az est történéseit. el lehet gondolkozni, vajon ezek a srácok mégis hogy érték el ezt? Többezres közönség, az időjárás és anyagi gondok ellenére is tele csarnok, ráadásul igen széles korosztály képviseltette magát. Ezen felül még ha meg is oszlik, ki mit szeret tőlük, ki mióta ismeri, vagy melyik korszak ragadta meg leginkább, elég egy ilyen koncertet átélni: teljesen mindegy, 20éves vagy pár hónapos dalt tolnak, a közönség hálás. És vannak azok a pillanatok, amit fentről nézve gyönyörű volt látni: amikor az a tömeg, mely miattuk gyűlt össze, egy ritmusban, szinte kivétel nélkül mindenki a zenekarnak tapsol. Ez látvány, élmény. Egy olyan magyar rockbanda, mely több régi nagyhoz hasonlóan megmutatta, hogy ’vidékről’ indulva (sőt, ők a mai napig ott élnek) is lehet valaki sikeres, népszerű. Vagy akár a leginkább sikeres. Sokan irigyek erre, fújhatnak rájuk akár. Nem ezen múlik. Ők is meg kellett dolgozzanak a sikerükért, s mostanra ért be igazán az a gyümölcs. Csak így tovább, ez az este is megmarad az igazán jó élmények között! A képekért külön köszönet Pank kollégának, aki a Rocközönt képviselte.

[Képek...]
http://www.tankcsapda.com