A Death második lemeze - véleményem szerint - az egyik legtökéletesebben összerakott death metal album, olyan alapmű, amelyhez foghatóan nagy hatású nem sűrűn születik. Chuck Schuldiner (ének/gitár) a mára már legendássá vált felállással (Bill Andrews - dob, Terry Butler - bőgő, Rick Rozz - gitár) a Scream Bloody Gore vad intenzitását is felülmúlva alkotta meg a zenei "minimalizmus" eme remekművét.
Hangzásában erőteljesebb elődjénél, és ezen az albumon körvonalazódik az a dalszerkezet, ami aztán a későbbi Death albumokon folyamatosan visszaköszön. Keveseknek sikerült - szerintem - zenében igazán beteges dallamvilágot produkálniuk, és ennek első sikeres megvalósításaként tisztelhetjük ezt a lemezt. Az egy dolog, hogy szövegek terén beteges egy zene, ebben a Scream Bloody Gore inkább jeleskedik, azonban dallamvilágban ezt nehezebb elérni. Persze a Leprosy szövegvilágát se kell félteni, kevésbé vérengző az előző albumon tapasztalhatóaknál, de látszólagos visszafogottsága, és a valóság talajához közelebb sodródása hatásosabb holmi horrorfilmek inspirálta üzenetnél. Persze a Cannibal Holocaustra való utalás visszatér a Primitive Ways című számban, méghozzá úgy, mintha egy kellemes régi nosztalgia lenne. Mi több, a szövegek a maguk beteges formájában elgondolkodtatóak is, ami ugyancsak előszele a későbbi, társadalmi problémákkal is előhozakodó Death-nek.
A gitárok által teremtett torz dallamvilágra mintegy nyomatékosításként társul a kopácsoló dob és Chuck néhol sikolyokkal fűszerezett hörgése, mindez együtt egy erőteljes Morrisound hangzásba foglalva. Olyan világ tárulhat a hallgató elé, ahol nincs mellébeszélés, nincs menekvés, nincs megváltás, csakis halál és pusztulás a maga legélvezhetőbb formájában.
http://www.youtube.com/watch?v=poawdmQBkpc