Hírek Tagok Chat Fórum Képtár Cikkek Koncertek Zenekarok BejelentkezésrssMagyarEnglish
Plakátok : \
Lowland Fest 2024

XXX. Rockmaraton

S8 Underground Club

[Tovább...]
Új felállással indul őszi lemezbemutató turnéjára a szegedi Dystopia \

Új felállással indul őszi lemezbemutató turnéjára a szegedi DystopiaOktóber 6-án a Pécsi Est-ben vette kezdetét a Dystopia őszi lemezbemutató turnéja, melynek során a szegedi zenekar olyan fellépők mellett áll majd színpadra, mint a Fish!, a Fatal Error, a KIES és az Ann my Guard, a budapesti lemezbemutatóra pedig a TRIP hajós “Metal Halloween” keretei között kerül majd sor. Mindeközben a zenekar felállásában változás történt: a pécsi koncerten már Blanár Leventét láthatjuk Mezey Balázs gitáros helyén.

“Biztosan látható kívülről is, hogy az új lemez beharangozása óta kicsit nagyobb fordulatszámra kapcsoltunk a zenekarral. Bazsi már a lemez felvételeinek ideje alatt is jelezte, hogy az élete olyan irányt vett, ami valószínűleg nem teszi majd lehetővé, hogy ebből a fokozott aktivitásból egyformán kivegye a részét. Bár ez akkor még nem tűnt akkora problémának, és nem gondoltuk, hogy ez később megoldhatatlan akadályt állít elénk, a sors végül mégis úgy hozta, hogy Mezey Balázs barátunk utoljára a szeptember elsejei VIII. Tattoo the Sun fesztiválon állt velünk közösen a színpadra. Bazsival a legnagyobb barátságban váltunk el, döntését tiszteletben tartjuk, és ahogy eddig, innentől is fontos részei leszünk egymás életének. Legutóbb négy éve kellett szembenéznünk hasonló nehézséggel, és akkor emiatt majdnem véget is ért a zenekar története. Most viszont teljesen más a helyzet, és szerencsére a tökéletes utánpótlás is sokkal hamarabb megérkezett, mint azt bármelyikünk remélte volna. Blanár Leventét a Let the Cigar Die és a Barbears együttesekből ismerhetitek, ráadásul egyszer már csatlakozott is hozzánk egy Alter Bridge feldolgozás erejéig, amit még a “Way to Unfold” szegedi lemezbemutatóján adtunk elő közösen. Jó barátunk, és nyugodtan mondhatjuk, hogy az egyik legjobb gitáros és legjobb torkú vokalista, akit ismerünk. Néhány próba alatt ki is derült számunkra, hogy Levi élete a zene körül forog, és a zene iránti szeretetet csak erősítjük egymásban.”

A srácok már készítettek is egy házi playthrough videót az új felállással: a frontember Vári Gábor stúdiójában (Miracle Sound) a “What Does The Beast Say?” című dalt rögzítették élőben, a felvételen pedig az egyik szólamot már Levente énekli.

Dystopia - What Does The Beast Say? (Live Playthrough @ Miracle Sound) Official Home Video:
www.youtube.com/watch?v=gi_F_a6ERmU&feature=youtu.be

“Szerettük volna kicsit megmutatni, hogyan készülünk az őszi fellépésekre. A “What Does The Beast Say?” egyébként a legdéliesebb hangzású nóta a lemezen, emiatt talán kicsit ki is lóg a többi közül, viszont a gonoszabb hangvételt abszolút indokolja a dal szövege. A szám arról szól, amikor valaki felismeri a saját félelmeinek, önzésének és negatív gondolatainak forrásait. Amikor rájön, hogy akinek a szavait visszhangozza, akinek a nevében ítélkezik, vagy akinek meg akar felelni a cselekedeteivel, annak talán már nincs is valódi, direkt kihatása az életére, mégis így cselekszik, mert már a személyisége részévé vált. Mindenkiben van egy rész, amivel a legkevésbé szeretne szembe nézni, és talán ez a rész sarkall bizonyos embereket a gyűlöletre vagy épp az önsorsrontásra. Nincs más lehetőség, ezzel érdemes szembenéznünk és meg kell tanulnunk együtt élni vele. Ha ezt megtesszük, végül talán jóra is fordíthatjuk ezt az energiát.”

 

dystopiatour

DYSTOPIA Tour / 2018 ősz
10. 06. Pécsi Est W/Fish!
10. 13. Esztergom, Sportalsó W/Fish
10. 25. Szeged, Jate Klub W/Fatal Error, Kies
10. 26. Székesfehérvár, Petőfi Kultúrtanszék W/Fish!
10. 27. Budapest, Trip Hajó, Metal Halloween
11. 07. Szeged, Milleniumi Kávéház (Akusztikus)
11. 09. Kiskunfélegyháza, Rocktár
11. 10. Szombathely, Cinema W/Fish!
11. 17. Tatabánya, Roxxy W/Fish!
11. 22. Bielsko Biala (PL) - Rude Boy W/Ann My Guard
11. 23. Katowice (PL) - Klub Faust W/Ann My Guard
11. 24. Hodonin (CZ) - Club Nautilus W/Ann My Guard



Dystopia Facebook:
www.facebook.com/dystopiahungary/
EDGE Records Facebook:
www.facebook.com/EdgeRecordsHungary

Szapy - 2018-10-13 (10:59)

Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!
Üdvözöllek, vendég \
Felhasználónév

Jelszó

Jegyezd meg
Rejtett mód
Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Partnerek : \
metalindex

Get Adobe Flash player

Crazy Mama

rockmaraton

hammer

Keresés \

 Tagok kedvenc együttesei \
1.Tankcsapda (4859)
2.Metallica (4820)
3.Ossian (3899)
4.Depresszió (3649)
5.Pokolgép (3644)
6.Nightwish (3591)
7.Kárpátia (3405)
8.Iron Maiden (3391)
9.Road (3302)
10.Rammstein (3267)
[Tovább...]

metalindex


Impresszum - Szabályzat - Médiaajánlat