69 Eyes logo
69 Eyes Ének : Jyrki 69
Gitár : Bazie
Dobok : Jussi 69
Gitár : Timo-Timo
Basszusgitár : Archzie

Koncertarchívum:
2009-02-17 Budapest - Petőfi Csarnok - Hellhounds Fest [Képtár]


A The 69 Eyes finn rockegyüttes 1989. szeptemberében alakult Helsinkiben. Tagjai: Jyrki 69 (ének), Timo-Timo (gitár), Bazie (gitár), Jussi 69 (dob) és Archzie (basszusgitár).

Eredetileg a zenekar az ún. garage rock stílusban alkotott, magát pedig garage glam metál-együttesnek titulálták – a sajtó pedig eleinte még a "Helsinki sleaze" megjelöléssel is illette őket. Az 1990-es évek elején a csapatra egyre jobban hatottak a gothic rock, a horror punk és a glam metal elnevezésű stílusirányzatok. Ezzel a zenei irányváltással az együttes népszerűsége nemzetközi szinten is megnőtt.

Történet

A zenekar 1990-ben adta ki első kislemezét Sugarman címmel. Ez a dal szerepelt az együttes 1992-ben kiadott első albumán is, ami csak Finnországban jelent meg, és a Bump 'n' Grind címet kapta. Ezt 1995-ben egy szintén csak Finnországban megjelent album, a Savage Garden, majd 1997-ben a Wrap Your Troubles in Dreams elnevezésű lemez követte.

1999-ben felvett albumuk, a Wasting the Dawn már nemzetközileg is megjelent a Roadrunner Records gondozásában. A lemez slágere, a Wasting the Dawn című The Doors-feldolgozás Jim Morrisonnak állít emléket.

2000 tavaszán a csapat kiadta Gothic Girl című kislemezét, amelynek címadó dala hónapokon keresztül a Finn Állami Rádió játszási listájának Top 10-ében szerepelt. Az együttes ezért a kislemezért kapott először aranylemezt. Miután felvették ötödik albumukat, a Blessed Be-t, a zenekar elindult első kisebb turnéjára a Wasting the Dawnnal, amely turné keretében felléptek a németországi M'era Luna Festivalon. Előzenekarnak egy norvég elektro-goth csapatot, a Zeromancert választották.

A 2000 szeptemberében kiadott Blessed Be a finn albumlistán a negyedik helyig repítette az együttest, és több, mint egy hónapon keresztül a legjobb 10 lemez között maradt.

Az albumról később még három kislemezt másoltak ki, ezek címei: Brandon Lee, The Chair és Stolen Season.

2002-ban vették fel a Paris Kills címre keresztelt lemezt, ami eddigi legmeghatározóbb anyaguk lett. Heteken keresztül vezette a finn albumlistát és 2002 júniusában aranylemez-státust ért el. Németországban a megjelenés hetében 35. helyezett lett a legkelendőbb lemezek listáján. A csapat ezt követően egész Európát és Finnországot érintő turnéra indult; ennek lezárásaként teltházas koncertet adtak a Helsinki Tavastia-klubban, amit aztán 2002 novemberében DVD-n is kiadtak "Helsinki Vampires" címmel.

2003 végén a The 69 Eyes leszerződött az EMI Finland – kiadóhoz.

2004-ben látott napvilágot hetedik nagylemezük, a Devils, amellyel az Egyesült Királyságban is turnéztak a Wednesday 13 kíséretében. Finnországban ez az album is aranylemez lett egy hónapon belül.

Az említett lemez volt az első, a Virgin/EMI gigavállalat által gondozott kiadványuk. 2005 októberére ez az album immár az USA-ban is bearanyozódott.

2005-re a The 69 Eyes már majdnem száz koncertet adott a világ 15 országában, Mexikótól Japánig. A Devils című lemez Amerikában a 456 Entertainment kiadón keresztül jelent meg, a csapat pedig Hollywoodban és Philadelphiában vette fel eddigi legnagyobb slágerük, a The Lost Boys videoklipjét, amit a zenekar tagjainak barátja és az MTV zenecsatorna sztárja, Bam Margera rendezett.

2006 márciusában a The 69 Eyes először indult turnézni az Egyesült Államokba a The Dead & Damone névre keresztelt műsorral.

Új lemezüket, az Angelst, 2007 márciusában vették fel, nem sokkal a Cradle of Filth-szel és a Three Inches Of Blood-dal közös turné után. Az album 2007. június 25-én jelent meg az Egyesült Királyságban, amiről eddig két kislemezt másoltak ki: az első a Perfect Skin, a második a Never Say Die címet kapta.

2007 nyarán a csapat újra USA-turnéra indul a Wednesday 13, a Night Kills The Day és a Fair ZO Midland társaságában.

Albumok :

Bump 'N' Grind (1992)
69 Eyes - Bump 1.Voodoo Queen 
2.Juicy Lucy 
3.Alive! 
4.House By The Cemetery 
5.Hot Butterfly 
6.Sugarman 
7.Dream Master 
8.Too Sick For You 
9.No Hesitation 
10.Blind For Love 
11.The Hills Have Eyes 
12.Barbarella 
13.Burning Love 
Motor City Resurrection (1994)
69 Eyes - Motor City Resurrection1.Discipline 
2.Deuce 
3.Mrs. Sleazy 
4.Hot Butterfly 
5.Sugarman 
6.Stop Bitching! 
7.Berbarella 
8.Gimmie Some Skin 
9.Juicy Lucy 
10.The Hills Have Eyes 
11.Too Itching For Action 
12.No Hesitation 
13.Alive! 
14.Gimmie Some Head 
15.One-Shot Woman 
16.TV Eye 
17.Motormouth 
18.Return Of The Fly 
19.Is It My Body 
20.Call Me Animal 
21.Vietnamese Baby [watch video]
22.Science Gone Too Far 
Savage Garden (1995)
69 Eyes - Savage Garden1.1-800-Sleazorama 
2.Tang [watch video]
3.Smashed `N` Trashed 
4.Velvet Touch [watch video]
5.Mr. Pain [watch video]
6.Lady Luck 
7.Motor City Resurrection [watch video]
8.Gettoway Car [watch video]
9.Wild Talk [watch video]
10.Get It Off 
11.Always 
12.Demolition Derby 
13.Savage Garden 
Wrap Your Troubles in Dreams (1997)
69 Eyes - Wrap Your Troubles in Dreams1.Call Me [watch video]
2.D.I.D. 
3.Broken Man 
4.Get Around 
5.Too Much To Lose 
6.Sore Loser 
7.Skanky Man 
8.Wrap Your Troubles In Dreams 
9.Hellcity 1999 
10.Turbobitch 
11.L8R S8N 
Wasting The Dawn (1999)
69 Eyes - Wasting The Dawn1.Truck On 
2.Lay Down Your Armas, Gril 
3.Wasting The Dawn [watch video]
4.You Ain`t The Reason 
5.Lazarus Heart 
6.Who`s Gonna Pay The Bail 
7.All American Dream 
8.Be My Speed 
9.Hand Of God 
10.Next Stop Paradise 
11.Starshine 
Blessed Be (2000)
69 Eyes - Blessed Be1.Framed In Blood 
2.Gothic Girl [watch video]
3.The Chair [watch video]
4.Brandon Lee [watch video]
5.Velvet Touch 
6.Sleeping With Lions 
7.Angel On My Shoulder 
8.Stolen Season 
9.Wages Of Sin 
10.Graveland 
11.30 
12.Brandon Lee (Radio Mix) 
13.Heaven And Hell 
14.The Chair (Club Mix) 
Paris Kills (2002)
69 Eyes - Paris Kills1.Crashing High 
2.Dance D` Amour [watch video]
3.Betty Blue [watch video]
4.Grey 
5.Radical 
6.Don`t Turn Your Back On Fear 
7.Stigmata 
8.Forever More 
9.Still Waters Run Deep 
10.Dawns Highway 
11.You`re Lost Little Girl 
Framed In Blood (2003)
69 Eyes - Framed In Blood1.Brandon Lee 
2.Dance D` Amour 
3.Gothic Girl 
4.Watsing The Down 
5.Crashing High 
6.The Chair 
7.Velvet Touch 
8.Call Me 
9.Stolen Season 
10.Betty Blue 
11.Wrap Your Troubles In Dream 
12.Framed In Blood 
13.Tang 
14.Too Much To Loose 
15.Still Waters Runs Deep 
16.Gettoway Car 
17.Lay Down Your Arms Girl 
18.Babysitter 
Devils (2004)
69 Eyes - Devils1.Devils [watch video]
2.Feel Berlin 
3.Nothing On You 
4.Sister Of Charity 
5.Lost Boys [watch video]
6.Jimmy 
7.August Moon 
8.Beneath The Blue 
9.Christina Death 
10.Hevioso 
11.Only You Can Save Me 
Angels (2007)
69 Eyes - Angels1.Angels 
2.Never Say Die [watch video]
3.Rocker 
4.Ghost 
5.Perfect Skin [watch video]
6.Wings Hearts 
7.Star Of Fate 
8.Los Angeles 
9.In My Name 
10.Shadow Of Your Love 
11.Frankenhooker 
Back In Blood (2009)
69 Eyes - Back In Blood1.Back In Blood 
2.We Own The Night 
3.Dead `N` Gone 
4.The Good The Bad And The Undead 
5.Kiss Me Undead 
6.Lips Of Blood 
7.Dead Girls Are Easy [watch video]
8.Night Watch 
9.Some Kind Of Magic 
10.Hunger 
11.Suspiria Snow White 
12.Eternal 

Kedvencek közé jelölték :
kedit555, Leonard, Bozso, Lenagoth, emcy, hexigos, holdraforgo, Rántottsajt, ThomasGeorgsson, ROCKon87, Asarys, Árpiiiii, Eminor, Lamia, Békalány, -Doom-, SatanPIciLanya, Scorpius, Jonathan Kain, Dolly, lauren_groffen, Gloomykhatsa, Klaudiia, MrpontL, ADante, ABAHACHI, Corpse, Dávid Draiman, Galatea Kyra, HorTam88, Ligeia Hexwood, Emily MiniSleazer, Adept, Secret_Of_Moonarcre, XDravenX, smiti84, Ditta Von Breeze, FafaRocket

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0054 s