Akb logo
Akb Ének,Gitár : Lázár Csaba-Mike
Basszusgitár,Vokál : Götz Norbert-cOOpe
Dob, Ütőhangszerek : Vlaj Máté-Tücsök
Talán minden egy forró júliusi délutánon kezdõdött. Mike az Egyesült Államokból hazatérve elhatározza, hogy együttest alapít, és folytatja a zenélést, amit 16 éves korában abbahagyott (részletek Mike írásában). Barátaival, Íjásszal, és Sanjoe-val az orfûi tó partján Sanjoe nyaralójának teraszán üldögéltek, mikor meglátták, hogy a vízben álló stégen négy tizenhat éves lány napozik. Mike fog egy papírlapot, és megszületik a Monokinis Lányok címû dal!Így hárman, Mike vezetésével elindul az Aljas Kúszóbab története. Az együttesben Mike, mint zenekarvezetõ és alapító áll a mikrofon mögé, gitározik, és írja a dalokat, Ijász gyorsan megtanul basszusgitározni, Sanjoe pedig elõveszi rég nemhasznált dobtudását. Még ugyanebben az évben kalandos körülmények között Karácsonyra elkészül az együttes legelsõ California címû demófelvétele, amin olyan azóta más együttesek repertoárjában is szereplõ dalok találhatóak mint az Õszinte Barátság, a Blink 182 feldolgozás a Hiszti Fojtogat vagy az elsõ nagy sláger a Monokinis Lányok.

2002



Elérkezik 2002 februárja, ami változásokat hoz az együttes életében, ugyanis az együttes dobosa Sanjoe elmondja, hogy nem tudja vállalni az induló együttessel és a koncertekkel járó feladatokat, és kiszáll az együttesbõl. Mike a pécsi Rockmaratonon egyik szomszédjuk fiával megy meghallgatni a zenekarokat, és együtt állnak az akkor még elérhetetlennek számító nagyszínpad elõtt, mikor Mike megkérdezi a 16 éves srácot, van-e kedve dobolni az együttesben. A válasz igen volt, és TücsöK elfoglalta Sanjoe helyét az együttesben.A Rózsaszín Pittbull turnéjához csatlakozva az Aljas Kúszóbab megtartja elsõ fellépését a gödöllõi Trafó-ban. Még aznap éjjel a turné szervezõje Kriszt Ákos elviszi õket az akkori budapesti punk-rock fellegvár-nak számító Freeport clubba, Csepelre. Sikerül elérnie, hogy az aznapi egész estés buli sztárzeneka-rai után bemutatkozhassanak a srácok. Éjjel egy óra körül a szinte kiürült teremben megszólalnak a hangszerek. A club tulajdonosai és a szervezõk, nameg az együttes tagjainak legnagyobb megrökönyödésére a hazafelé induló közönségbõl elkezdenek visszafordulni az emberek a zene hallatára és visszatérnek a nagyterembe. Ahogy telik az idõ egyre többen követik példájukat és folytatják a bulizást. Egyre több kíváncsi arc jelenik meg a terem hátuljában és a bejárat mellett. A Monokinis Lányok-nál szinte elszabadul a pokol, ami egészen a koncert végéig tart. A fellépés végén Kriszt Ákos megjegyzi (szinte magában), hogy õ még nem látott ilyet, hogy többször visszatapsoljanak egy induló együttest a bemutatkozásuk estéjén.Nyárra a srácok már meghívást kapnak a négy napos Summer Ground Fest-re, ahol a sikerek folytatódnak. Miközben egyre többen követelik egy jó hangminõségû felvétel elkészítését, a fiúk több mint negyven koncertet tartanak szerte az országban és elkezdik írni az új lemez dalait. Ekkor újabb változás állbe a zenekar életében. Íjász az együttes basszusgitárosa folytatja repülõgép vezetõi karrierjét, és nem tud tovább dolgozni a srácokkal, így kilép az együttesbõl. Helyét cOOpe, a Rablóbanda zenekar basszusgitárosa veszi át, akivel a srácok az elsõ Rózsaszín Pittbull turnén ismerkedtek meg.Decemberben megrendezik az elsõ Bakarácsonyt amire szintén fiatal zenekarokat hívnak meg, és ami hatalmas sikerrel zárul.

2003



2003 januárjában megkezdõdnek a felvételek, amik öt hónapon át tartanak Pécs mellett, Mike házában, az együttes saját stúdiójában. A felvételeket hallva olyan ismert és sikeres zenészek állnak az AKB mellé mint a trance mûfajban népszerû Zoolab vagy a VIVA-ból ismert Suta a Skyland frontembere, akik a lemez utómunkálataiban segítenek.Szeptemberre az újabb Summerground Fest-i fellépés következik, majd megvalósul a nagy álom, a srácok a Rockmaraton nagyszínpadán állnak!A Rockmaraton-i fellépés után megjelenik az elsõ stúdióalbum, Térdelj le és Szeress címmel! A siker minden várakozást felülmúl. Az albumról hírt ad a VIVA TV, és egy sor internetes média. A pólókat és a lemezt egyre többen rendelik meg, amely forgalmazását a budapesti Headbanger vállalja el.Még az õsszel megalakul az Aljas Kúszóbab Nemzetközi Titkosügynök hálózat, mely összefogja az együttest segíteni akaró srácokat, akik önálló és az ügynökség által meghirdetett akciókon vesznek részt. Karácsony elõtt ismét megrendezésre kerül a Babkarácsony, ami immár kétnapos. Az AKB az évet már az új felállásban, a budapesti E-KLUB beli fellépéssel búcsúztatja, ahol a patinás Egyetemi Rock Club megnyitóján lépnek fel.

2004



2004 januárjában a srácok újra stúdióba vonulnak és elkezdik a következõ album felvételeit, amely szeptemberben jelenik meg. Nyáron az együttes már több mint tíz neves fesztiválra kap meghívást. A fesztiválok kezdetekor csatlakoznak a "Mondj Nem-et a drogokra" kampányhoz. Meghívják õket a Kawasaki Motoroad Tour-ra, ahol mint a Magyar Országos bajnokság állandó fellépõjeként láthatja az AKB-t a közönség, és ahol élõben is hallhatják Magyarország elsõ motocross slágerét, az "Itt az én idõm" címû dalt. A gyomaendrõdi futamon NémeTH Kornél, Magyarország sokszoros motocross bajnoka, és az MX1 világbajnokság résztvevõje is beül a dobokhoz egy rövid szám erejéig, amirõl a Sport1 TV csatorna felvételt is készít.Meghívják a srácokat a budapesti Sziget Fesztiválra is, ahol megtörténik az amire senki sem számított. A fesztiváltalán egyik legeldugottab, de annál hangulatosabb zugában, a Talentum színpadon, amit szervezok afiatal újtehetségek számára tartanak fenn, az Aljas Kúszóbab nagy meglepetést okoz.A színpad elõtt óriási tömeg gyûlikössze, hogy akár az úton állva is, de együtt bulizzon a babokkal. Ezután meghívást kapnak az M2 TV Sziget c. mûsorába, ahol köszönetet mondanak az AKB ügynököknek a sok segítségért, és a koncerten résztvevõ rengeteg embernek a hangulatért.2004 szeptember elsején megjelenik az együttes második stúdió albuma "Széllel szembe..." címmel. Nem telik el egy hónap és elkezdõdik a "Vidéki zene vidéki srácoktól" c. dal videoclipjének országos vetítése a Hálózat TV mûsorán, melyet nemsokára újabb meglepetés követ. Ez pedig nem más, mint a rendhagyó "Napolaj" c. dalra forgatott, szintén rendhagyó video clip, amihez egy gyönyörû lány és a Vörös Tenger nyújt varázslatos hátteret...December 21.-én hagyományosan megrendezésre került az együttes év végi záróbulija, a Babkarácsony, mely Pécs egyik legnagyobb színpadával rendelkezõ termében a Pécsi Ifjúsági Házban került megrendezésre, s ahol a több száz fõs közönséggel együtt búcsúztatták a srácok a sikeres 2004-es évet.

2005



A 2005-ös évben egyre nagyobb méretû és egyre nagyobb sikerû koncertet adnak országszerte, nagy koncerttermekben, fõiskolai rendezvényeken, de természe-tesen a a vidéki városok kisebb klubjaiba is eljutnak. Mint eddig minden éveben elkezdõdnek a következõ album felvételei. Közben tavasszal ellátogatnak az ország több városába, s fantasztikus új produkcióval készülnek a nyári fesztiválokra is. Több videoclip is elkészül, melyek közül igazi különlegességnek számít az "Itt az én idõm" c. dalra készült video, melyben az a NémeTH Kornél a fõszereplõ aki 14 szeres magyar bajnoki cím megszerzése után az MX1 Motocross világbajnoki futamain képviseli hazánkat.A VIVA TV által támogatott Jim Beam Tehetségvadászaton közel 500 jelentkezõje közül a zsûri (Abaházi Csaba Danubius-mûsorvezetõ, volt rockénekes (Sing-Sing); Lukács László Tankcsapda, Rókusfalvy Pál volt mûsorvezetõ, volt dzsessz-zenész (pozanos), a verseny producere; Varga Zsuzsa pop- és rockénekesnõ, VJ Olivér Viva-mûsorvezetõ; Uj Péter, az Index fõszerkesztõje) a többfordulós selejtezõk után beválasztotta az Aljas Kúszóbabot a döntõbe. Az Events Hall arénában megrendezett döntõn, egy hatalmas show keretein belül a közönség telefonos szavazással a dobogós harmadik helyre juttatta az együttest.Egyre több rádió és TV felvételre kerül sor az év elsõ felében. Az együttesrõl és dalairól hírt ad a többek között a VIVA TV és a Danubius rádió is.Mérföldkõnek számít a srácok Hegyalja fesztiválon való fellépése, ahol a babrajongók teljesen megtöltötték a 2.500 fõs Jim Beam színpad sátrát. A nyár második felétõl a VIVA TV rendszeresen játssza a "Vidéki zene vidéki srácoktól" c. dal videóclippjét, és több alkalommal meghívást kapnak az interaktív c. mûsorba.Szeptemberben megjelenik a legújabb babalbum "Esze semmi" címmel, mellyel egy idõben útjára indul az együttes õszi önálló turnéja, ami komoly tömegeket mozgat meg.Többször megfordulnak a VIVA TV Interaktív címû mûsorában. Ezzel egyidõben megtörténik az "Úgy érzem" c. dal klipp premierje, melyet a VIVA TV rendszeresen sugározni kezd. Decemberben meghódítják a fõvárosi Petõfi Csarnokot, a PECSA-t, majd visszatérnek Pécsre, hogy az Ifjúsági Házban elbúcsúztassák a páratlanul sikeres évet.

2006



Elérkezett a 2006-os év. Kiadták az együttes drogellenes pólóját, melyet a COOL TV-ben mutatott be cOOpe és Mike. A srácok úgy gondolták eljött az ideje, hogy egy nagy ajándékkel lepjék meg a rajongókat. Így a tavaszi turné alatt, három hónapon keresztül, éjt nappallá téve dolgoztak, és újra felvették a 2001-es California demo lemezt. Az albumon az eredeti saját dalok mellé két, 2001-ben megírt szövegre komponáltak zenét, s megszületett a címadó szerzemény, a California, és a rendhagyó Gördülõ kövek címû dal.A nyári fesztiválokat újabb õszi sikeres turné követi, melynek során megszületik az új album gondolata, és elkezdõdnek az elsõ felvételek.

2007



Az év januárja újabb nagy változást hoz. Újabb tag érkezik az együttesbe lázárdávid gitáros személyében, aki a kezdetektõl együtt van a csapattal és segíti munkáját. TücsöK kiszáll az együttesbõl, s helyét a doboknál Poma veszi át. Mike mint fronténekes áll a mikrofon mögé. Közösen elkészítik a Dokk Rock címû albumot, s amivel a sikerek folytatódnak tovább.Nyáron egy óriási és nagysikerû fesztiválsorozattal mutatják be az új dalokat, amiket a közönség együtt énekel a srácokkal. Az együttes megtartja elsõ felvidéki koncertjét a Kozel Klikkfesten. A nyáron egészen közel kerülnek a Balatonhoz, és a közös vitorlázások közben újabb ötletek jönnek amik meghatározzák a jövõ terveit.Az õsz során egy igazi õrült klubkoncerttel örvendeztetik meg a rajongókat, és eljutnak olyan helyekre is, mint a Vajdaság.Elkészül az "Azt akarom, hogy sikítsál" c. dal fesztiválvideója, amit nagy örömmel fogadnak Babföld lakói!

2008



Erre az évre a zenekar teljes kiforrottsága volt jellemzõ. A tavaszi klubkoncerteket a nyári fesztiválok követték, ahol a közönség nagy örömmel fogadta a srácokat.A nyár egyik csúcspontja a Szegedi Ifjúsági Napok-on tartott koncert volt, ahol egy különleges videoklippet készítettek a srácok az "Egyszer elkaplak" címû slágerre, ami pillanatképeivel és különleges technikai megoldásaival visszaadja a koncert hangulatát.Az év végén az immár hagyománnyá vált Babkarácsonnyal búcsúztatták az együttes tagjai az évet, ahol összegyûlnek az ország legelkötelezettebb Babföldlakói.

2009



2009 a meglepetések éve! Újra összeállt a legendás Aljas Kúszóbab, az eredeti Mike - cOOpe - TücsöK felállással!A rajongók nagy örömmel fogadták az együttesbe visszatérõ fantasztikus tehetségû dobost, akivel együtt azonnal elkezdõdtek a zenekari próbák.Elérkezett a nyár, és vele együtt a fesztiválok, ahol a régi idõk hangulatát élhette át mindenki. Elhangzottak a régi nagy slágerek, amiket a közönség hatalmas tombolással fogadott.Majd jött az õsz, és vele együtt egy nagy megbeszélés, melynek végén Mike, cOOpe és TücsöK megegyeznek, hogy decemberben megtartják az utolsó Babkarácsonyt, és egy különleges koncerttel elbúcsúznak a rajongóktól...... s külön folytatják útjukat, megõrizve a szép és felejthetetlen emlékeket...Aljas Kúszóbab - Dokk Rock

Albumok :

California DEMO (2001)
Akb - California DEMO 1.MONOKINIS LÁNYOK 
2.MI LETT VELED 
3.KÉT HÉT 
4.SZABAD VAGYOK 
5.ÉJFÉL 
6.ŐSZINTE BARÁTSÁG 
7.HOVÁ MÉSZ TE KISNYULACSKA 
8.LOVE STORY 
9.BONUS: GEDEON BÁCSI 
10.BONUS: NAPFÉNY 
11.BONUS: AKARLAK TÉGED 
12.BONUS: A HISZTI FOJTOGAT 
Térdelj le és szeress! (2003)
Akb - Térdelj le és szeress! 1.LEMEZLOVAG 
2.BRINGAKIRÁLY 
3.NORMÁLIS VAGYOK 
4.ZÖLD HAJÚ LÁNY 
5.TÉRDELJ LE ÉS SZERESS 
6.MI TÖRTÉNT A FELNŐTTEKKEL 
7.BUZI HORGÁSZ 
8.HAWAII KANNÁSBOR 
9.VIGYÉL HAZA 
10.HOKI GYURI 
11.BONUS: GECI MANO 
12.BONUS: YETI 
Széllel szembe... (2004)
Akb - Széllel szembe...1.FEDETLEN KEBLEK 
2.ITT AZ ÉN IDŐM 
3.SZÁJMON BÁCSI 
4.A SRÁCOK AZOK MÁSOK 
5.BABBULI 
6.NAPOLAJ 
7.NE MENJ EL 
8.BOCSÁNAT, HOGY MEGCSALTÁL 
9.MONOKINIS LÁNYOK 
10.NAGY SZERSZÁM 
11.ÁRUHÁZLÁZ 
12.VIDÉKI ZENE, VIDÉKI SRÁCOKTÓL 
13.BONUS: PINA PINA PUNCI 
Esze semmi (2005)
Akb - Esze semmi 1.ÚGY ÉRZEM 
2.BUSZOZUNK 
3.MIKOR VELED VAGYOK 
4.OLIVÉR DALA 
5.LÁNYOK NÉLKÜL 
6.ESZE SEMMI 
7.AZ UTOLSÓ ÉJSZAKÁM 
8.SZERINTEM 
9.MINDEN NAP 
10.UGORJ BE 
11.ROCK AND ROLL JÁTÉK 
12.VÉRZIK A POFÁM 
California újratöltve (2006)
Akb - California újratöltve 1.CALIFORNIA 
2.MONOKINIS LÁNYOK 
3.MI LETT VELED 
4.KÉT HÉT 
5.SZABAD VAGYOK 
6.ÉJFÉL 
7.ŐSZINTE BARÁTSÁG 
8.HOVÁ MÉSZ TE KISNYULACSKA 
9.LOVE STORY 
10.GÖRDÜLŐ KÖVEK 
Dokk Rock (2007)
Akb - Dokk Rock 1.DOKK ROCK 
2.AZT AKAROM, HOGY SIKÍTSÁL 
3.EGYSZER ELKAPLAK 
4.AZ ÉN ÉLETEM 
5.MEGHÜLYÜLT A NŐM 
6.HOMO PACIENS 
7.KÜLVÁROSI ÉJSZAKA 
8.UTOLSÓ MOHIKÁN 
9.ÜVÖLTSÖN HÁT MOST A ROCK 
10.RAGADOZÓ 
11.VÁLTOZZ! 

Kedvencek közé jelölték :
Fuckistlaus, Csaby, XxVirdzsyxX, keny, RDelecroa, axemanpunky, BENNY, szaszacsaj, treki , doda, Boby2344, Vikturul, Aliii1027

Árva zenekar profil
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0048 s