anNOW logo
anNOW ének : Tóth Eszter
gitár, citera, furulya, vokál : Hámori Viktor
billentyű, steel-gitár : Sajermann Dániel
basszusgitár : Pótzy Benedek
dob : Halász Tamás
2010. elsõ felében leginkább olyan helyeken léptünk fel, amiken eddig még sosem, pl. Menta Terasz, Delírium, Mánia. Májustól Tóth Eszter látja el a frontemberi teendõket Julcsi helyett, kinek ezúton is köszönjük az elmúlt majd’ két évet! Az idei turnénk a „Rázz fel!” nevet kapta, s szokás szerint Budakalászon nyitottuk júniusban. A nyár legfontosabb budapesti fellépése kétségkívül a PECSA Szabadtere volt (a PECSA Nyári Zenei Napok keretében), és e koncert apropóján félórás interjút készített velünk a Rocközön-rádió.Végre elkészült elsõ lemezünk, Rázz fel! címmel, amit október 29-én mutatunk be a Klub 64-ben.A számok kiválasztásánál figyeltünk, minden stílusból legyen a korongon: a szokásos rock ’n’ roll, népzenei, funky, és blues vonal mellett a lágyabb dallamok, valamint a pszichedelikus rock kapott helyet. Azt is szem elõtt tartottuk készítése közben, hogy gazdagabb hangzásvilágot állítsunk össze, mint amit a koncerteken biztosítani tudunk: több helyen 3 gitár (Lesz még újra nyár…), 2 basszusgitár (Mozaik), 2 billentyûs hangszer (Rázz fel!, Mesék) hallható, illetve kiegészítõ hangszereket is használtunk (Tisza-parti rakenroll, Másik bolygón). Összesen 45-50 órát töltöttünk a stúdióban. Az elõzõ évi három felvétel, újrakeverve, „Anno 2009” égisz alatt, szintén megtalálható, hogy az se merüljön feledésbe:)2009. februárjában demót vettünk fel, mely három dalt tartalmaz (Rodeó, Minden út kómába vezet, Emlék ’06). Áprilistól elindult a Filterben az anNOW-klub, mely havonta került megrendezésre, szûk egy éven keresztül. Nyáron „Minden út kómába vezet” címen elsõsorban a Balaton körül turnéztunk. Ebben az évben is jóval 30 fölött volt elõadásaink száma. Októberben elkészült a zenekar elsõ, a hangzókon és a tour képein alapuló slide-showja, mely a youtube-on megtekinthetõ.2007-08.Együttesünk 2007. áprilisában alakult. Elsõ felállás: Hámori Viktor (gitár), Sajermann Dániel (billentyû), Molnár András (dob), májusban csatlakozott hozzánk Szabó Péter (gitár, ének), késõbb pedig Horváth Dávid (basszusgitár).Amiben már az elsõ találkozáskor megegyeztünk, hogy saját dalokkal lépünk a közönség elé. Ez két okból volt fontos: sokkal õszintébben tudjuk tolmácsolni az érzéseinket a közönségnek; másik, hogy érdekesebb, izgalmasabb, nagyobb kihívás ez, mint valami tribute-dolog, amibõl már úgyis sok van.Stílusválasztásunk azonban korántsem volt ilyen egyszerû. Ugyanis rájöttünk, hogy bár a fõ irány a rock-zene, annyi stílust szeretünk még, hogy nem lenne jó elkötelezni magunkat egy mûfaj mellett. Így játszunk még bluest, rock and rollt, funk-rockot. De felfedezhetõk a magyar népzene motívumai is. Szövegeink sem kötöttek, általában hétköznapi, mindannyiunkat érintõ témákról szólnak.Ezzel a felállással eltelt három hónap, aztán tagcserék következtek dob és basszusgitár poszton. Novemberben megtaláltuk elõbbi hangszerre Halász Tamást, utóbbira pedig Pótzy Benedeket. Így 2008-ba már egyórás koncertanyaggal léptünk át, amit folyamatosan bõvítettünk és bõvítünk.Ebben az évben a minél több fellépés volt a cél, amit január 19-én kezdtünk a Viperromban. Nyárig havi 2-3 koncertet adtunk. Júliusban és augusztusban résztvettünk két utcafesztiválon Zamárdiban és Hévízen, elõbbi helyen a közönségszavazatok alapján a 27 bandából a 4., utóbbin a 17-bõl a 3. helyet értük el. Felléptünk a Révfülöpi Zenei Napokon is. Szeptemberben már eljutottunk odáig, hogy több mint 20 dalt játszottunk egy-egy nagyobb bulin. Ugyancsak e hónapban csatlakozott hozzánk Nagy Julcsi, aki átvette az énekes pozíciót a csapatban. 2008 végéig közel 40 koncertet adtunk Budapesten és vidéken.

Albumok :

Rázz fel! (2010)
anNOW - Rázz fel!1.Rázz fel! [mp3]
2.Mesék [mp3]
3.Lesz még újra nyár... [mp3]
4.Másik bolygón [mp3]
5.Tisza-parti rakenroll [mp3]
6.Mozaik [mp3]
7.Minden út kómába vezet [mp3]
8.Emlék `06 [mp3]
9.Rodeó [mp3]

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Blade Attila
Blade Attila
2010.08.12. 12:14:23
Sziasztok!
A módosítás/koncertek menüben töröljétek légyszi a saját magatok által feltett koncert beharangozót, mert van fent hivatalos és a ti oldalatokon is az látszik!
Köszi!
Cserébe itt a videó beharangozója az estnek:
http://www.youtube.com/watch?v=Cv4b5_nmSso

Minden jót!
Penge
URBÁN FOLKLÓR Headbang-elj, Ne punnyadozz!

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!

Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.051 s
© annow.rockerek.hu