Astrodust logo
Astrodust Ének : Tóth Miklós
Billentyű : Siller Zsolt
Dob : Horváth Gábor
Baszus : Schlick Attila
Gitár : Halupka Zsolt
Gitár : Tolner Zoltán
Az Astrodust alakulásának kezdetei körülbelül 1999 õszére tehetõk, a csapat magja ekkor állt össze egy komoly, jól mûködõ, koncertezõ zenekar alapításának motivációjával. Hárman a csapatból -a gitárosok Tolner Zoltán (Toló) és Halupka Zsolt (Halu), valamint a basszer Szénási Gergely (Geri)- már együtt zenéltünk a középiskolás garázs-idõszakunkban is, az elsõ zenekari tapasztalatokat együtt éltük át, de ez a formáció természetesen még nem volt túlságosan komoly.A tanulóéveinket, kezdeti szárnypróbálgatásunkat jelentette, 1996-tól pedig már más utakat jártunk, különbözõ bandákban. 1999-ben immár tapasztaltabban, szilárdabb elképzelésekkel jöttünk össze ismét, a fent említett "maghoz" pedig csatlakozott Racs Attila dobos is.A frontemberi poszt sajnos elég sokáig üres volt, egyszerûen nem találtunk megfelelõ énekest, annak ellenére, hogy folyton kerestük az alkalmas embert. Végül az Agregator-ban is tevékenykedõ Mikus Tamás (Tass) egészítette ki a zenekart énekesként 2002-ben. A zenekar tehát ettõl az évtõl teljesedett ki, és került koncertképes állapotba. A számok többségével már rendelkeztünk ebben az idõszakban, mivel a próbatermi munka folyamatosan zajlott addig is.A számok írásával és azoknak az ötleteknek, daloknak az elhagyásával, amelyek végül nem állták ki saját kritikánkat, eddigre nagyrészt kialakult a ránk jellemzõ zenei hangulat is. A stílusunkra leginkább a skandináv dallamos metált játszó csapatok zenéje volt nagy hatással (pl.: Sentenced, In Flames, korai Amorphis), kétségtelenül ebben a zenei világban szeretnénk megtalálni a saját árnyalatunkat.A munka 2002-ben nagyon gyorsan haladt, az volt a cél, hogy végre koncertezhessen a csapat, valamint a tatabányai Zenészegylet berkein belül szerepelni akartunk a soron következõ Taz-Mánia lemezen is. Ezért stúdióba vonultunk, és elkészítettük elsõ, promóciós-jellegû demónkat a tarjáni Aichon-ban. Errõl az anyagról az Asztrálpor címû szám fel is került a Peron Music Foundation által gondozott harmadik Taz-Mánia korongra, mely a Jubileum címet viselte. 2002 decemberében pedig ennek a lemeznek a bemutató koncertjén debütáltunk élõben a tatabányai Puskin Mûvelõdési Központban, sikerrel. 2003-ban elkezdõdött a koncertezés, fõként a Dunántúlon. Itt azonban sok nagyobb városban, klubban játszottunk Soprontól Esztergomon és Dunaújvároson át Budapestig. Közben szerepeltünk néhány rádióinterjúban (Tatabányán és Gyõrben) és a Metal Hammer-ben is olvashattak rólunk a Demonstrációban, ahol szintén jó kritikát kapott a csapat. A kezdeti sikerek és pozitív visszajelzések tovább motiváltak bennünket is, így felkészültünk egy nagyobb lélegzetû anyag stúdiófelvételéhez, melyet 2003 telén meg is kezdtünk az esztergomi Genezáret Stúdióban. A többszakaszos munkálatok 2004 elején fejezõdtek be, végül egy egész albumot rögzítettünk, 9 számmal.Sajnos éppen ekkor következett egy tagcserékkel terhelt idõszak, így az albumot akkor nem tudtuk megjelentetni. Bokros teendõik és a több zenekarral járó feszített életvitel enyhítése miatt Attila és Tass is megvált a zenekartól, ennyit már nem bírtak bevállalni. Mindketten játszottak továbbra is korábbi csapataikban (Sable, Agregator) és mivel alapító szerepet játszanak bennük, ezek élveztek elsõbbséget számukra. Nem haraggal váltunk el, továbbra is jó a viszony köztünk és a zenekarok között is.Helyettük azonban sürgõsen új tagokra volt szükség. Szerencsére ez nem tartott olyan sokáig, mint a korábbi frontemberkeresés. Viszonylag hamar rátaláltunk Takács Tamásra (Szaki), az új dobosra és Tóth Miklósra, az új énekesre.Mindketten tapasztalt zenészek, Szaki a Gyökerekkel fesztiválokon, nagyobb rendezvényeken játszik a mai napig, Miki pedig szintén énekelt az Agregator-ban. A cserék azonban így is eléggé visszavetették a zenekart, mivel az új tagoknak be kellett tanulni a számokat, fõleg az albumosokat, hogy végre azzal is kezdhessük valamit.Tehát egy idõre eltûntünk, de folyamatosan dolgoztunk a próbateremben, hogy az új csapat is ütõképes legyen. Közben felkerültünk a 2004-es, negyedik Taz-Mánia lemezre, a Platinumra is Keserû cseppek címû számunkkal, melyet már az albumról választottunk ki. Mikor már kezdett összeérni az új formáció, kezdtünk lehetõségeket keresni az album kiadására, terjesztésére. A Metal Hammer-hez vezetett az utunk, akik végül elvállalták az album gondozását.Számos egyeztetés és megbeszélés után, sokat csúszva, végre 2005 októberében jelent meg a lemez Jégbezárt Világ címmel. Az album köré egy lemezbemutató fellépéssorozatot szerveztünk más zenekarokkal karöltve.2007-ben két újabb tagcsere következett.Takács Tamás helyére Horváth Gábor ült a dobok mögé,akit a Depths of Desecration zenekarból ismerhetnek,illetve Szénási Geri helyére Schlick Attila érkezett mint basszusgitáros.Mindketten elég gyorsan beilleszkedtek és az új számok már velük készültek.Az új dalok egy kicsit átformálták a stílust,amely Siller Zsoltnak köszönhetõ leginkább aki állandó billentyûse lett zenekarunknak.A csapat így hattagúvá bõvült.Dallamai meghatározóvá váltak és a stílusjegyek leginkább a dallamos doom-góthic irányzatot tükrözik.A Jégbezárt Világ után két évvel 2007 nyarán rögzítettük második albumunkat az Audioplanet Stúdióban mely 2008. április 4-én jelent meg a Nail Record kiadásában.Az album címe: A KEZDET A VÉG.A lemez egyik érdekessége,hogy Jaya Hari das vokálozik rajta a Mantra zenekarból és õ egyben az album producere és hangmérnöke is. .A koncertekrõl és egyéb információkról a honlapunkon tájékozódhat bõvebben az érdeklõdõ a www.astrodust.hu címen.

Albumok :

Jégbe zárt világ (2005)
Astrodust - Jégbe zárt világ1.Asztrálpor 
2.Inkább hazudj 
3.Válaszút 
4.Örökké 
5.Jégbezárt világ 
6.Csak egy nap 
7.Keserű cseppek 
8.Egyedül 
9.Az idő fogságában 
A kezdet a vég (2008)
Astrodust - A kezdet a vég1.Ahogyan múlik az álom 
2.Halálunk ára 
3.Új kezdet 
4.Válaszok nélkül 
5.Ébredés 
6.Végső felvonás 
7.Ösztön 
8.Az érzékelés kapui 
9.Lehunyt szemmel 
10.Keserű ébredés (instrumentális) 

Kedvencek közé jelölték :
astrodust, Synerella, Petya-777, Rockerina, nshangya, Szasza, a salgótarjáni papper, Petya777, KisAtti, Vickeyy, Desan, leder88, PAGANLORD, Fresa, Dééé, Fradika, Dancsyka, Ancsii92, Rocker Zsolt, Atiss, lacifer666, Padlizsán, csiki06

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
jokerface
jokerface
2010.02.21. 14:27:14
jóféle muzsika:D NE SZÜNJETEK MEG!!!!!444
Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan. Egy leány tanított erre engem.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0214 s