Barackca logo
  Ének/Gitár : Huszár János István
Basszusgitár : Puskás András
Dob : Huszár Krisztián Tamás
A Barackca zenekar 1993. októberében indult útjára, ekkor volt az elsõ próba a Teleki Blanka Közgazdasági Szakközép Iskolában. A zenekar egy fa barakk épületben tartotta próbáit egészen annak lebontásáig, majd a barakk becézésével próbált ennek emléket állítani. Elõször öten voltunk a zenekarban így adtuk ki az elsõ 2 lemezt (1995-ben és 1996-ban), majd mivel a két gitáros más iránt érdeklõdött, mint a punk zene õk kiváltak és az énekesre maradt a gitározás is. Majd ebben a formában rögzítettünk még egy albumot (1997-ben) és ekkor már a lehetõségekhez képest igen sokat koncerteztünk az országban. Sajnos a basszusgitárosunk is kénytelen volt kiszállni a zenekarból, mert készülnie kellett az állam vizsgáira és a sok koncertezés ebben akadályozta. Így a 4. születésnapi bulinkon ajándékba kaptuk Puskás Andrist aki azóta is szerves része a zenekarunknak. Még 1996-ban megismerkedtünk az akkor alakult Hatóságilag Tilos-sal és 97-tõl folyamatosan elhívtuk õket a turnéinkra, mivel nagyon összebarátkoztunk és jól éreztük magunkat együtt. Rengeteg közös koncertünk és élményünk volt velük. Az Andrissal az elsõ közös albumunk 1998-ban vettük fel ez már jóval politikusabbra sikerült, mint a többi. Már érettebb lett a gondolkodásunk és tudtuk, hogy nem csak szórakozni kell az életünkben, hanem fontos hogy ismerjük az élétünket befolyásoló dolgokat és azokról véleményünk legyen. 2000-ben készült el a következõ album amire az akkori külpolitikai események is rányomták a bélyegét. Ebben az évben volt az elsõ külföldi koncertünk is Jugoszláviában a Feketics nevû településen. Majd még ebben az évben kijutottunk, Horvátországba, Ausztriába és Szlovákiába. Ezek után látott minket egy fesztiválon néhány német srác (LAK nevû zenekar) akik meghívtak 2002. januárjában néhány koncertre és azt követõen mindig voltak újabb és újabb emberek akiknek tetszett a koncertünk és meghívtak másik városokba is. 2002 márciusában készült el a legutóbbi CD-nk ami már sokkal erõsebb zeneileg és szövegileg mint az elõzõk. Rögtön a megjelenés napján indultunk a The Snobs-szal egy német turnéra ami igen jól sikerült. Majd ezután a stuttgarti Wärters Schlechte zenekar is elhívott egy közös turnéra a Zona A-val együtt Németországba. Nem sokkal ezek után lehetõségûnk volt egy kelet-európai turnéra a híres skót Oi Polloi-al is, ez fantasztikus volt a számunkra, mivel õk nagy hatással voltak ránk már elõtte is. Õsszel ismét volt egy német turnénk a sok meghívás miatt ahol szintén sok felejthetetlen élményben volt részünk.2003-ban körülbelül 5 hónapig Berlinben egy foglaltházban laktunk, de a sok koncert lehetõség miatt otthagytuk és azóta is szinte csak turnézunk egyfolytában. Még ebben az évben szeretnénk decemberben felvenni a legújabb számainkat amin lesz még meglepetés. Illetve egy meglepetés kazettával szeretnénk kedveskedni a 10.születésnapi koncertjeinken minden kedves látogatónak.A zenekarunk anarchistának tartja magát és küzd az értelmetlen rasszizmus és fasizmus elvek és az embereket értelmetlenül pusztító háborúk ellen. Büszkék vagyunk rá hogy velük játszhattunk:Oi Polloi, Propagandhi, La Fraction, Sin Dios, Million of Dead Cops, The Exploited, Molotov Cocktail, GBH, Union 13, Vision, The snobs, Hatóságilag Tilos stb...2003. szeptember --------------------------------------------------------------------------------2003 szeptember óta történt néhány igazán fontos dolog a zenekarunk életében. Elõsször is átestünk még az év végéig egy szuper jó kis kelet európai turnén amin Szlovákiát, Csehországot, Lengyelországot érintettük és még Ausztriába is kiruccantunk 5 koncertre. Végül egy fantasztikusan sikerült III.Punk-Ska Christmas bulival zártuk az évet teljes teltház elõtt a gödöllöi Trafó-ban valamint ezen a napon jelent meg a zenekar 7. albuma a "NYISD KI A SZÁD!" címmel. A 2004-es évünk kicsit erõsre és fordulatosra sikeredett. Több mint 100 koncertünk volt egész Európa szerte eljutottunk néhány számunkra új országba is: Litvánia, Finnország, Belgium, Hollandia, Svájc. Meghívtak minket a híres Force Attack fesztiválra (Rostock) és a Punkaid fesztiválra (Prága) valamint több kisebb fesztiválra Európa szerte. Októberben csatlakozott hozzánk egy másodgitáros, hogy tömörebb és szebb hangzása legyen a zenekarunknak HOSCHI személyében. Bedobtuk a mélyvízbe és igen kevés gyakorlás után a Molotov Cocktail-al közös turnénkon már színpadra állítottuk néhány szám erejéig. Megint emlékezetes lehetett a számunkra a 11. születésnapi koncert mert a zenekar történetében ez volt az 500. buli. Majd az év végére maradt a sok hosszú év fáradozásának a gyümölcse a zenekarunk eljutott 9 koncertes dél-kelet Ázsiai turnéra (Thaiföld, Malajzia, Szingapúr, Indonézia) ahol nem mindennapi élményekben volt részünk, de errõl majd késõbb készül hosszabb beszámoló. Már el is jutottunk a 2005-ös évhez ami még csak most kezdõdött, de már tartogat örömteli napokat a számunkra mivel január 26-án 2 híres angol legendával is játszhatunk Budapesten a Music Factory-ban: UK SUBS és a The VIBRATORS majd szokás szerint várnak ránk a turnék! Találkozunk a koncerteken....2005. január--------------------------------------------------------------------------------Értékelve az elmúlt évet, kicsit pihenõsebbre fogtuk és nem volt olyan sok koncertünk. Valahogy kiütött minket az elõzõ évek fáradtsága és mindenkinek a magánéleti tevékenysége is elõtérbe került. Sajnos a terveink szerint mégsem haladtunk a próbákkal ezért még az új albumra várni kell, azért igyekezni fogunk, hogy még ebben az évben elkészüljünk vele. Azért 2005-ben is sikerült néhány kedvenc zenekarunkkal együtt játszani aminek mi is és a közönség is nagyon örült. (UK SUBS, The VIBRATORS, The EXPLOITED, CONFLICT) Az év elején ismét Franciaországba vitt minket a sors, ahol egy nagyon kellemes turnéban volt részünk és sok kedves embert megismerhettünk. Azután többnyire csak egy két koncertre látogattunk el a közeli országokba, végre ismét eljutottunk Szerbiába és néhány magyarvárosba is. Aminek nagyon örültünk, hogy elõször a zenekar történetében játszhattunk Hatvanban és nagyon jó buli alakult ki belõle. Három fesztiválon vettünk részt a sikeres FREE feszten, a PUNK ISLAND vol.4.-en és Hollandiában egy Alkmaar-i fesztiválon. A kedves olasz baráti zenekarunkkal együtt mentünk Holland turnénkra ami sok viccelõdéssel telt és persze sok koncerttel. A 12. szülinapunkat ünnepelve egy több, mint 2 órás koncerttel örvendeztettük meg azokat akik eljöttek és persze magunkat is. Azután egymagunk mentünk az észak németországi turnénkra. Végül az évet a már szokásosnak mondható Punk-Ska Christmas-al zártuk le, mint egy 250 ember társaságában. Összességében a szokottnál egy lazább évet zártunk sok pihenéssel, amit a reményeink szerint kamatoztatni fogunk 2006-ban. A jövõnkre úgy tekintünk, hogy szeretnénk több magyarországi koncertet szervezni ebben az évben és elkészíteni egy új albumot is. Azonban az év elsõ felében még vár egy Német turné, egy Nagy-Brittania turné és egy Baltik országok közötti turné ránk. Remélem idén is sokat találkozunk a koncerteken...2006 január --------------------------------------------------------------------------------Hej, annyi minden történ ebben az elmúlt 2 évben, hogy azt érdemes itt a történetünkben összefoglalni. Nos 2006-os év váratlan és kellemetlen eseményeket tartogatott a számunkra. Elsõsorban Jánosnak a kéz sérülése miatt le kellett mondanunk a januári német turnét. Azért februárban Bécsbe látogattunk a PTTB (uk) társaságában, az utazáson sok vicces dolog történt a koncert pedig a várható eredménnyel zárult sikeresen. Utána Mo-n volt 3 jó kis koncertünk mielõtt belevágtunk volna az ismeretlen ködös szigetvilágba. Persze az elsõ bulit még Párizsban tartottuk, ahol a többiek annyira megszomjaztak, hogy nem igen bírtak felkelni ezért épphogy elértük a kompot. Most már nem részletezem tovább, hanem komoly ígéretet teszek, hogy végre a bennem szunnyadó turné beszámolók írásának fogok és hamarosan majd ott részletesen olvashattok a kalandjainkról. (rendõrök, betiltott koncert, autós tragédiák stb...) Még a történet vége fontos ide is, hogy hazafelé Nürnberg és München között az autónk motorja végleg felmondta a szolgálatot. Ez igen megterhelt minket anyagilag és lehetõségileg, tehát törölnünk kellett a Baltikumba tervezett turnénkat, néhány Mo-i koncertet. Ezért kicsit több koncertet vállaltunk Mo-n. Valamint én elvállaltam, hogy a Molotov Cocktail-ban dobolok segítve õket és velük mentem Román, Európa és Balkán turnéra ebben az évben. Azért kaptunk meghívást Graz-ba, hogy az Oi Polloi-al ismét egy fergeteges koncertet játszunk. Végül jött a nyári fesztivál szezon ahol mi a romániai Periam, a csehországi Anti Fest és Pod Parou festiválon illetve a magyar Free Fest-en játszottunk elég jó koncerteket. Végül is a sok sok Mo-i buli mellett a környezõ országokban játszottunk egy egy bulit (Szlovákia, Ausztria, Szerbia, Románia) ahol még egy punk legendával is volt 2 közös koncertünk a Vice Squad-al illetve a 13. születésnapunk egy rossz egyeztetés miatt pár nappal a buli elõtt helyszínváltozást kapott, de a problémát kárpótolta számunkra a kedvenc francia zenekarunk La Fraction és a közönség lelkes hangulata. Természetesen mivel ebben az évben elhanyagoltuk az európai turnékat kaptunk sok e-mailt és sms-t ezért már jó hamar elkezdtük szervezni a 2007-s év turnéit. Aztán óriási meglepetésünkre és persze örömünkre felkérést kaptunk a hardcore és punk mûfaj egyik legrégebbi és legaktívabb zenekarától a Millions of Dead Cops (MDC) 2 hét közös turnézásra. Így végül úgy döntöttünk hogy a már elõtte is tervezett különbözõ turnékat összekapcsolva elindulunk egy nagy EU koncertsorozatra. Ennek lett az eredménye, hogy 14 országban 29 koncertet adtunk ebben a turnéban. Még ezt megelõzõen egy másik régi legendás zenekart is elkísértünk egy mini turnéra a Crust õsét az Extreme Noise Terror-t. Én még ebben az évben is kisegítettem egy májusi Holland turné erejéig a Molotov Cocktail-t, azután néhány koncert Mo-n és a FreeFest-en játszottunk utoljára (egy igen érdekes és tanulságos koncertet) majd hosszú szünet következett. mivel én Hollandiába költöztem. Ezt a szünetet a 14. szülinapi koncert törte meg ahol a régi barátaink a Maltschik's Molodoi egy kéztörés miatt le kellett mondják pár nappal a koncert elõtt. Ennek ellenére a koncert nagyon jól sikerült és a hosszú kihagyás ellenére keveset hibáztunk. Végül egy Gyõri bulival zártuk ezt az évet decemberben. Vannak terveink természetesen a jövõt illetõen, de most hogy négyen 3 felé lakunk nehezebb egy kicsit összehozni a dolgokat. a magánéletünkben is nagyon elfoglaltak leszünk ezért egyenlõre csak egy Holland turné közeleg néhány koncert Mo-n, fesztivál felkérések nyárra és októberben a születésnap. Közben a Jani elvállalta hogy kisegíti a Lecsa-Punk zenekart 2 turnéra, de azért lassacskán készülnek az új dalok is, bár próbák híján leginkább csak az ötletek vannak fejben és egyéb rögzítõ eszközökön.2008. február barackca.hu

Albumok :

Eine Kleine Punk Music (1995)
Barackca - Eine Kleine Punk Music 1.Induló 
2.Bátor vagyok 
3.Áll egy fiú 
4.Ronda lány 
5.Szittyák 
6.Nyelvelő 
7.I like to 
8.R`N`R 
9.Kiskarácsony 
10.Disznó világ 
11.Kommentár nélkül 
12.Sam-sem 
13.Micimackó 
14.Nem érdekel 
15.BKV 
Slyem (1996)
Barackca - Slyem1.Egoista 
2.Meseország 
3.A-a-a-army 
4.Big love 
5.Lyukas órák 
6.Ne papolj! 
7.Sej a mi... 
8.Hétköznapi 
9.Kényszer 
10.Találkozás 
11.Nekem nem elég 
12.Pályaudvar 
13.Igazságos állam 
14.Ezerrel !!! 
Piros hó (1997)
Barackca - Piros hó1.Piros hó 
2.Sok a pénzünk 
3.DISCO 
4.18 után 
5.Erőszakos 
6.Buborék 
7.Bú-bánat 
8.Nem 
9.Halálos tévedés 
10.Kamikaze 
11.Töltelék 
12.Felhőtlen 
Terror (1998)
Barackca - Terror1.Pusztuljon 
2.A téren 
3.Gyilkolás 
4.Fiatalok 
5.Volt 
6.Terror 
7.Atombomba 
8.Társadalom 
9.Hittérítő 
10.Punk 
11.Lebegés 
12.Nosztalgia 
13.Választás 
14.Ez a punk 
Kö(s)ztársaság (2000)
Barackca - Kö(s)ztársaság1.Live Anarchy 
2.Biztonság 
3.Köztársaság 
4.A mi országunk 
5.Tombol a föld 
6.Szánt a babám 
7.Tegnap és ma 
8.Az anarchia él 
9.Szesz 
10.Világkép 
11.Ja voll 
12.Fájdalom 
13.Történelem 
14.Kocsma dal 
Miért élünk?! (2002)
Barackca - Miért élünk?!1.Az almák hierarchiája 
2.Értékrend 
3.Az út 
4.Elbukott forradalmak 
5.Mire születtem?! 
6.Szükség 
7.Legnagyobb bánatom 
8.Ne hagyd! 
9.Nem tetszik 
10.Függetlenül 
11.Miért élünk?! 
A Barackca 120 hónapja (2003)
Barackca - A Barackca 120 hónapja1.BKV (1993) 
2.Micimackó (1994) 
3.Szittyák (1994) 
4.Disznó világ (1995) 
5.Pályaudvar (1996) 
6.Ezerrel (1996) 
7.Egoista (1996) 
8.Buborék (1997) 
9.Felhőtlen (1997) 
10.Kamikaze (1997) 
11.18 után (1997) 
12.Terror (1998) 
13.Ez a punk (1998) 
14.Pusztuljon (1998) 
15.Választás (1998) 
16.Társadalom (1998) 
17.Tegnap és ma (2000) 
18.Tombol a föld (2000) 
19.Ja vol (2000) 
20.Szántás (2000) 
21.Történelem (2000) 
22.Az anarchia él (2000) 
23.Miért élünk ?! (2002) 
24.Függetlenül (2002) 
25.Mire születtem?! (2002 
Nyisd ki a szád! (2003)
Barackca - Nyisd ki a szád!1.A mi forradalmunk 
2.Nyisd ki a szád 
3.NATO 
4.Van még remény 
5.Képmutató vallás 
6.Jó polgár 
7.Ellenőrzés alatt 
8.Egymással szemben 
9.Nincs semmid 
10.Segítő kéz 
11.Kommentár nélkül (1994) 
12.Nekem nem elég (1996) 
13.Erőszakos a világ (1997) 
14.Felhőtlenül (1997) 
15.Pusztuljon (1998) 
16.A téren (1998) 
17.Atom bomba (1998) 
18.Társadalom (1998) 
19.Választás (1998) 

Kedvencek közé jelölték : 163
[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
pONtosan az
pONtosan az
2012.03.18. 10:00:57
Régen sokat hallgattam a "Barackfát",jó banda,pl:Az út c szám tetszett de ez mit sem változott.
 
apolo
apolo
2011.09.19. 18:16:58
ez az anarcho-liberál-multikulti agyaskodás az amit nagyon nem bírok.pont kiszolgálják a jelenlegi cionista/globalista világrendet,lázadás címszó alatt,és észre sem veszik... a jogos önvédelem inkább antiglobalista zenekar.
 

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0043 s