Bergendy (1970-77) ének, basszusgitár : Demjén Ferenc
szaxofon, zenekarvezető : Bergendy István
szaxofon : Bergendy Péter
orgona, zeneszerző (1969-75) : Latzin Norbert
gitár : Oroszlán György
trimbita : Hajdú Sándor
dob : Debreczeni Csaba
Ez a profil a Bergendy legsikeresebb 1970 és 1977 közötti korszakát foglalja össze. 1970-ben Bergendyék leszerzõdtették Demjén Ferenc énekes-basszusgitárost. 1969-ben szállt be Latzin Norbert hetediknek a zenekarba. Az 1969-es Táncdalfesztiválra egy svájci dobossal (René Gubelmann) érkeztek, mivel Csáky Béla disszidált. A fesztiválon Tomsits Rudolf Te vagy a lexebb című számával mutatkoztak be, nagy sikerrel. Önálló televíziós műsort készítettek velük még 1969 őszén, és amit a zenekar az előző két-három évben megtanult nyugaton, jól kamatoztatta Magyarországon az akkori sztárzenekarok (Illés, Omega) előzenekaraként. Az Ifjúsági Parkban heti fellépéseiken a leglátogatottabb zenekarok (Hungária, Gemini) közé kerültek. Korda Györggyel egy lemezt és országos turnét csináltak, Kovács Katival pedig kísérőzenekarként két nagylemezen közreműködtek 1970-ben és 1978-ban. 1970-ben már közismert volt, hogy a zenekar a soul- és a fúziós rockzene magyarországi népszerűsítője. A televíziós és rádiós felvételeken ekkoriban egy új tehetségnek segítettek elindulni a pályán: Katona Klárinak. Az országos ismertséget az 1970-es szilveszteri televízióműsor hozta el számukra, melyben Hofi Géza műsorszáma három perccel rövidebb lett és a fennmaradó időt kitöltendő, előadhatták a Mindig ugyanúgy című számot.A svájci Gubelmann haza akart menni. A többiek elkísérték Zürichbe egy régebbi szerződést teljesíteni. 1970 nyarán új dobost kerestek, és Debreceni Csaba személyében találtak is. Ő akkoriban jazzt játszott Fridrich Károllyal, és rockot a Sámson együttessel. Kerestek egy énekest, aki basszusgitározik is Gáspár Károly helyett, így találták meg Demjén Ferencet. Ők Latzin Norberttel hárman készítettek új anyagot, saját számokat a zenekarnak, addig amíg a többiek Svájcban tartózkodtak. Ekkor készült a Jöjj vissza, vándor – ami Demjén Ferenc első dalszövege volt –, illetve a Napot akarok látni, a Fázom és a Mindig ugyanúgy. A zenekar 1970 novemberétől szerződési ajánlatot kapott a Műegyetemi E-Klubba és a Ganz-Mávag Művelődési Házba. Innentől hat-hét éven keresztül minden hétvégén mind a két klubban játszottak. A koncertek igen népszerűek voltak: az E-Klubban általában háromezren voltak, míg kívül öt-hatezren álltak sorba; a Ganz-Mávag Művelődési Házba négyezren fértek be, és az utcán szintén öt-hatezren várakoztak. 1971-76 között nyaranként öt hetet játszottak a Balatonon a mindig telt házas Coctail hajón, ami nemcsak a magyarok, hanem az NDK-sok, sőt egész Kelet-Európa kedvence volt. Koncz Zsuzsa megkérte őket, hogy kísérjék élőben magyarországi és külföldi turnéin az Illés-együttes helyett. Együttműködésük 1971 januárjától két évig tartott, egészen addig, míg a zenekarnak túl nagy lett a sikere, és a két stílus nem fért meg együtt.1970 decemberében egy délután vendégül látták a Ganz-Mávagban a hanglemezgyár vezetőjét és művészeti igazgatóját, és négy órán keresztül játszottak nekik, lehúzott vasfüggöny mögött. Ennek eredménye két nagylemez lett: egy saját számokkal és egy nemzetközi slágerekkel. A feldolgozáslemez 71-ben jelent meg, a másik egy évvel később. 1972-ben NDK lemezfelkérésnek tettek eleget németül, ősszel pedig elkészült az (1973-ban megjelent) első magyar dupla lemez, a Hétfő. 1972-ben a Táncdalfesztiválon az Úgy szeretném c. dallal nyertesek lettek. 1973-ban részt vettek az első magyar pop-rock fesztiválon Diósgyőrben, a berlini VIT-en, önálló koncerteket adtak a Kisstadionban, turnékat szerveztek Lengyelországban, Svédországban, Jugoszláviában, Csehszlovákiában és itthon, Magyarországon. 1974-ben kiadták az Ötödik sebesség című albumukat, majd újabb turnékra indultak. 1975-ben Latzin Norbert távozott a zenekarból, helyére Tóth János Rudolf érkezett. Új lemezek születtek: Fagypont fölött miénk a világ (1976). Közreműködtek Katona Klári lemezén: Savanyú a csokoládé (1977), majd felvették Demjén Én csak fújom a dalt című szólólemezét és saját Jazz című albumukat. Júniusban Demjén, Tóth János Rudolf és Debreceni Csaba kilépett a zenekarból. 1974-75-ben készültek felvételek Eszményi Viktóriának, Harangozó Terinek - neki a második nagylemezét is a zenekar készítette el Victor Mátéval. A jazz műfajában magyarországi rádiós fesztiválturnéjuk is volt (Nagykanizsa, Szeged).1976. november 6-án az együttes egy hároméves exkluzív szerződést írt alá a Magyar Hanglemezgyártó Vállalattal, melynek értelmében három év alatt három lemezüket megjelentetik, ezért cserébe lojalitást és együttműködést vár el a cég. Még aznap Erdős Péter közölte, hogy Rózsi szerinte el van nyomva a zenekarban, ezért azt mondta, hogy az együttes következő lemeze Demjén Ferenc szólólemez legyen.[5] 1977-ben Demjén Ferenc szerint mivel a zenekarban már túlságosan keveredtek a műfajok és nem tudtak újat hozni, valamint ő nem tudott fejlődni abban a formában, így kilépett a zenekarból.[6]

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0042 s