Ének/Szólógitár : Kovács Ádám
Vokál/Ritmusgitár : Zelenák Roland
Basszusgitár : Gyomlai Gergely
Dobok : Incze Péter
A zenekar 2007 márciusában alakult meg.. de hivatalosan csak április végétől működik. A két alapító tag Kovács Ádám (ének/szólógitár) és Czomba Antal (vokál/ritmusgitár) egy iskolai fellépés keretében keresett basszusgitárost és dobost. A basszusgitáros Gyomlai Gergő lett, Ádám osztálytársa, a dobos pedig Incze Péter. Az iskolai rendezvényen a Metallica - Nothing Else Matters című számot játszották.. sajnos dobos nélkül, mert nem volt lehetőség dobot szerezni. Végül összeállt a zenekar áprilisra The Exiles néven és Gergő szobályában megkezdődtek a próbák. Főként Metallica, Machine Head és Sepultura feldolgozásokat játszottak. Áprilisban ismét egy iskolai fellépés volt, itt már a zenekar teljes létszámmal lépett fel.. viszonylag jó fogadtatással. Májusban egy helyi zenekar előzenekaraként is felléptek. Ezután kicsit visszavonult a zenekar ugyanis első nagy fellépésükre készültek a Nyíregyházi Rock Jamboree nevű szórakozó helyen. Augusztus 24.-én meg is történt a fellépés főzenekarként. Egész jó fogadtatása volt a bandának. Ezután a zenekar Burn My Eyes-ra váltotta a nevét, ugyanis volt már egy The Exiles nevű zenekar. Ezután majdnem egy év szünet következett, iskola és egyébb teendők miatt. Végül a zenekar megvált Czomba Antaltól és az új ritmusgitáros Zelenák Roland lett. A zenekar jelenleg próbál újra a megszokott helyzetre visszaállni.

Árva zenekar profil
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0045 s