| Ének : | Haska Béla |
Gitár : | Benkő Zoltán |
Dob : | Nagy Zoltán |
Basszusgitár : | Varga Zoltán |
A CPg-t 1979-ben alakította pár szegedi srác: Benkő Zoltán (gitár), Haska Béla (ének), Nagy Zoltán (dob) és Varga Zoltán (basszusgitár). Eredetileg Come On Punk Group néven futottak, ebből lett később Coitus Punk Group, röviden CPg. Ennek közvetlen előzménye, hogy Benkőt kirúgták az iskolából. Néhány balhé után leléptek Szegedről, és alkalmi munkák mellett Budapesten kezdtek ténykedni. Játszottak a Közgász klubban az ETA és az A.E. Bizottság előtt, majd a botrányos fénykorát élő Beatrice előzenekaraként tűnnek fel. Nagy Feró fantáziát látott bennük, tudta, hogy produkciójukkal felkavarják az állóvizet, jobban, mint bárki más. Igaza lett. A CPg koncertek legendásan botrányosak voltak, állandó rendőri jelenléttel, és a hírhedtél vált csirke széttépésével. Hab a tortán az Erdős Pétert (a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat vezetője) pocskondiázó nóta. 1983-ban közösség elleni izgatás vádjával bíróság elé állították végül a zenekart, Haska és Nagy éveket húzott le a büntetésvégrehajtás vendégeként. Benkő Amerikába menekült, Varga pedig végül figyelmeztetéssel megúszta. A korai évekből csak pocsék minőségű kalózfelvételek maradtak az utókorra, a Trottel Records ezeket jelentette meg 1993-ban, Mindent megeszünk címmel. 7 évvel később a CPg ismét színpadra állt, a 2000-es Sziget Fesztiválon nagysikerű koncertet tartottak. Ebben az évben normálisnak mondható körülmények között rögzítettek pár régi klasszikust az 1980-1984 kazettára. Beindultak az állandó fellépések, és íródtak az új számok is. 2003-ban végre megjelenhetett az Embör vigyázz!, a CPg első igazi nagylemeze, rajta felearányban új számokkal és régiek újrarögzített verzióival.
Kétségtelenűl kemény rendszerellenes szövegű számokat játszottak,de a köztudatba bekerűlt fasiszta besorolásuk nem állja meg a helyét. Ők maguk sem vallották magukat soha szélső jobbosnak,ők sokkal inkább markánsan anarchista,antikommunista beállitottságúak voltak és magasról szarva a cenzurára szókimondóan,üvöltve hozták ezt mindenki tudtára. Ami egy közömbösségbe bágyadt, a legvidámabb barak hamis illuziójában élő ország lakosait is sokkolta, hát még a rendfentartó szerveket. A Cpg alapjában véve egy Anarchista zenekar volt és ha jól belegondolunk rajtuk kivűl nem sok ilyen futkározott az akkori magyar zenei szintéren. Az akkori Punk'n roll zenekarok -URH és annak vad hajtásai- egy álltalános nagy magyar depressziós éltérzést fogalmaztak meg dalaikban,de a politikai rendszerre vonatkozó kritikájuk mindig megmaradt egy bizonyos tűrési határ vonal alatt. Inkább a sorokközött rejtették el ezen mondanivalójukat,mig a Cpg az arcába üvöltött a hatalomnak. "Le a szabályokkal, a földbe kell taposni minden szokást,rendet hagyományt...Az öngyilkosok országa,az alkoholisták országa, a rejtett munkanélküliség országa vagyunk...NEM VAGYUNK FASISZTÁK.Okos érző emberek vagyunk - azzal söprünk el benneteket,hogy jobbak vagyunk" Irták le magukról egyszer.
Végül a biztosítékot a hatalomnál a "csirkés" ügy vágta ki 1983 márciusában,amiről Erdős Péter a lemezgyár kinevezett kommunista ura így nyilatkozott: "...a művész a széttépett, véres, nyers állat vérét itta." Csak,hogy ez nem volt igaz! A szerencsétlen csirkét elöző nap lopták brahiból és a koncert alatt mint egy performance részeként a mikrofonállványhoz kötözték ki, mig nem valaki a beindult közönségből fel nem nyúlt érte és kezdte el leráncigálni a szinpadról. Az énekes ráncigálta vissza aminek csúf széttépés lett az eredménye! Ezen a koncerten jelen voltak a Mos-oi nevű skinhead banda tagjai is akik vendégként előadták azóta hiressé vált "Cigány mentes övezet" című rasszista szövegű számukat amit a birosági tárgyalás során szintén a CPG nyakába vart a biróság,pedig az nem az ő számuk volt!
"Lángszoró az egyetlen fegyver mivel nyerhetek / Kiírtok Én minden cigányt felnőttet és gyereket / Ha elvégeztük kiírhatjuk cigány mentes övezet." (Mos-oi)
Az egyébként megérne egy külön írást,hogy akkoriban még milyen békésen megfértek egymás mellett a punkok és a skinheadek egy szinpadon. Ez pár évvel később már teljességgel elképzelhetetlen lett volna. Fél éves tárgyalás után végül két év letöltendő börtön büntetést kaptak nagy nyilvánosság előtt, csoport tagjaként, folytatólagosan elkövetett izgatás vétsége miatt! Magyarán két évet kaptak mondvacsinált okok miatt,anélkül,hogy bármilyen köztörvényes büncselekményt elkövettek volna! A CPG-s fiuk rendben le is ülték a rájuk kiszabott büntetést,majd szabadulásuk után a zenészek egy része külföldre távozott,egy része pedig más név alatt folytatta tovább a zenélést. A CPG-vel tulajdonképpen példát statuált a központi hatalom, nevüket elrettentésűl használták ha feltünt egy-egy rentinens banda: "Ti is úgy járhattok mint a CPG!" Érdekes,de pontosan attól, hogy a hatalom csúfúl elbánt velük,attól lettek legendává,mert valjuk be zeneileg nem igazán válhattak volna azzá.
Kedvencek közé jelölték : 182
[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások : |
|
tot
|
2012.06.05. 20:11:34
|
az a38 askoncerten ki a basszeros és a gitáros ? |
bence |
Isten Átka
|
2012.03.31. 20:20:01
|
A bakelit meg van nekem, Güzü, és Kutyás alá is írta nekem |
|
|
|
|
0.0083 s