Crematory logo
Crematory Vokál : Felix Stass
Gitár,vokál : Matthias Hechler
Szintetizátor : Katrin Goger
Basszusgitár : Harald Heine
Dob : Markus Jüllich
A Crematory története 1991-ig nyúlik vissza, amikor Lotte gitáros és Markus dobos zenekart alapított, Felix énekessel és Marc bőgőssel kiegészítve a felállást. Egy évvel később rögzítette a csapat az első és egyetlen demóját, amelyre mind a rajongók, mind a sajtó részéről nagyszerű visszajelzések érkeztek. Nem is csak Németországban – összesen 1.500 példány talált gazdára világszerte, és jelentette a banda bemutatkozását különböző lemezcégeknél is. Lezajlottak az első fellépések, és a turné során a demó felvételeinél kisegítő billentyűs, Katrin a Crematory állandó tagja lett.1992 novemberében a zenekar szerződést írt alá a Massacre Records kiadóval, és megkezdte a debütáló album, a "Transmigration" munkálatait. A lemez az 1993-as megjelenést követően szépen fogyott, és lehetővé tette a Crematory számára, hogy előzenekarként játszhasson a My Dying Bride 1993. novemberi turnéján. Mégis a "Just Dreaming" és az "Illusions" hozta meg az áttörést. Mindkét album lenyűgözte a rajongókat, és Németország vezető gótikus metal bandájává tette a Crematory-t az olyan dalok által, mint a 'Tears Of Time’, amelyből az ország minden gótikus és metal klubjában játszott sikerszám lett. Az 1996-os "Crematory"-val megvalósult az önálló turné, és az "Out Of The Dark" fesztivállal a Crematory eljutott Hollandiába és Belgiumba is.Az "Awake", immár az új lemezcég, a Nuclear Blast kiadásában, az 54. helyen starolt a német listákon: tiszta és modern gótikus metal a tömegeknek! A következő két korong, az "Act Seven" (1999) és a "Believe" (2000) még jobb eredményt ért el, nevezetesen a listák 46., illetve 34. helyéig jutottak fel, ami hihetetlen sikert jelentett a zenekar számára! Fennállásának tizedik évében, 2001-ben a Crematory hosszú jubileumi turnéba fogott, amelyen minden régi sikernótát eljátszott – ünnep a Crematory valamennyi rajongójának. Nem sokkal ezután mégis bekövetkezett a szomorú vég. Személyes és pénzügyi problémák miatt Németország vezető gótikus bandája az utolsó koncert után a feloszlás mellett döntött, és a „Remind”-dal búcsúzott. Ez volt a végső(nek mondott) remekmű az együttes pályáján, egy gondosan összeállított koncert CD és VHS/DVD.Megmásíthatatlanul eljött a Crematory vége...? Nem! 2003 elején futótűzként terjedt a hír: Felix, Markus és társaik visszatértek, és éppoly erősek, mint egykor a dicsőséges időkben!

Albumok :

Transmigration (1993)
Crematory - Transmigration1.Bequest Of The Wicked 
2.The Eyes Of Suffering 
3.Deformity 
4.Never Forgotten Place 
5.Hall Of Torment 
6.Reincarnation 
7.Victims 
8.Through My Soul 
9.The Way Behind The Light 
10.Bequest Of The Hallow 
11.Tale 
... Just Dreaming (1994)
Crematory - ... Just Dreaming1.Heavens Throat (Intro) 
2.Transmigration 
3.Only Once In A Lifetime 
4.Shadows of mine 
5.I Saw The Angels Fly 
6.In My Hands 
7.The instruction 
8.The Prophecy 
9.Dreams 
10.For Those Who Believe (Outro) 
Illusions (1995)
Crematory - Illusions1.Reflectionen 
2.Faces 
3.Tears Of Time 
4.My Way 
5.Lost In Myself 
6.An Other...? 
7.The Atmosphere 
8.The Beginning Of The End 
9.Sweet Solitude 
10.Dreams Of Dancing 
11....Just Dreaming 
12.Visions 
Crematory (1996)
Crematory - Crematory1.Utopia (Instrumental) 
2.Das Licht In Dir 
3.Flieg`mit Mir 
4.Ist Es Wahr 
5.Ewigkeit 
6.Trugbilder (Instrumental) 
7.Flammen 
8.Die Suche 
9.Illusionen 
10.Sehnsucht (Instrumental) 
Awake (1997)
Crematory - Awake1.Maze (Intro) 
2.Lords Of Lies 
3.Away 
4.Temple Of Love 
5.For Love 
6.Crematory 
7.My Last Words 
8.The Loss 
9.Yourself 
10.Mirror 
Live at the Out of the Dark Festival (1997)
Crematory - Live at the Out of the Dark Festival1.Reflexionen 
2.Deformity 
3.Tears of Time 
4.Ewigkeit 
5.Only Once in a Lifetime 
6.Shadows of Mine 
7.Out of the Dark 
8.Lost in Myself 
9.Dreams 
10.Ist Es Wahr 
11.Eyes of Suffering 
12.An Other...? 
13.The Beginning of the End 
14....Just Dreaming 
15.Visions 
Act Seven (1999)
Crematory - Act Seven1.Shining 
2.I Never Die 
3.Moonlight 
4.Fly 
5.Memory 
6.The Holy One 
7.The Game 
8.Waiting 
9.Awake 
Believe (2000)
Crematory - Believe1.Redemption Of Faith 
2.Endless 
3.The Fallen 
4.Take 
5.Act Seven 
6.Time For Tears 
7.Eternal 
8.Unspoken 
9.Caroline 
10.The Curse 
11.Why 
12.Perils Of The Wind 
Remind(Best of/Compilation) (2001)
Crematory - Remind(Best of/Compilation)1.Redemption Of Faith 
2.Deformity 
3.The Eyes Of Suffering 
4.Shadows Of Mine 
5.Dreams 
6.Tears Of Time 
7.Lost In Myself 
8.Ist Es Wahr 
9.Weigkeit 
10.Temple Of Love 
11.For Love 
12.I Never Die 
13.Fly 
14.The Fallen 
15.Take 
16.Perils Of The Wind 
Revolution (2004)
Crematory - Revolution1.Resurrection 
2.Wake Up 
3.Greed 
4.Reign Of Fear 
5.Open Your Eyes 
6.Tick Tack 
7.Angel Of Fate 
8.Solitary Psycho 
9.Revolution 
10.Human Blood 
11.Red Sky 
12.Farewell Letter 
Klagebilder (2006)
Crematory - Klagebilder1.Klagebilder 
2.Die Abrechnung 
3.Hoffnungen 
4.Kein Liebeslied 
5.Kaltes Feuer 
6.Der Morgen Danach 
7.Warum 
8.Höllenbrand 
9.Nie Wieder 
10.Ein Leben Lang 
11.Der Nächste 
12.Das Letzte Mal 
13.Spiegel Meiner Seele 
Pray (2008)
Crematory - Pray1.When Darkness Falls 
2.Left The Ground 
3.Alone 
4.Pray 
5.Sleeping Solution 
6.Just Words 
7.Burning Bridges 
8.Have You Ever 
9.Remember 
10.Say Goodbye 
Infinity (2010)
Crematory - Infinity1.Infinity 
2.Sense of Time 
3.Out of Mind 
4.Black Celebration (Depeche Mode cover) 
5.Never Look Back 
6.Broken Halo 
7.Where Are You Now? 
8.A Story About... 
9.No One Knows 
10.Auf der Flucht 
Black Pearls (2010)
Crematory - Black Pearls1.Infinity 
2.Fly 
3.Tears Of Time 
4.Höllenbrand 
5.Eyes Of Suffering 
6.Left The Ground 
7.Sense Of Time 
8.Greed 
9.Schadows Of Mine 
10.Pray 
11.Ist Es Wahr 
12.Temple Of Love 
13.Tick Tack 
14.The Fallen 
15.Kein Liebeslied 
16.Perils Of The Wind 
17.When Darkness Falls 
18.Deformity 
19.Kaltes Feuer 
20.For Love 
21.I Never Die 
22.In My Hands 
23.Open Your Eyes 
24.Caroline 
25.Ewigkeit 
26.Black Celebration 
27.The Holy One 
28.Endless 
29.Revolution 
30.My Way 
31.Hoffnungen 
32.Away 
Antiserum (2014)
Crematory - Antiserum1.Apocalyptic Vision 
2.Until the End 
3.Shadowmaker 
4.If You Believe 
5.Inside Your Eyes 
6.Kommt näher 
7.Irony of Fate 
8.Virus 
9.Back from the Dead 
10.Welcome 
11.Antiserum 
Monument (2016)
Crematory - Monument1.Misunderstood 
2.Haus mit Garten 
3.Die So Soon 
4.Ravens Calling 
5.Eiskalt 
6.Nothing 
7.Before I Die 
8.Falsche Tränen 
9.Everything 
10.My Love Within 
11.Die letzte Schlacht 
12.Save Me 
Oblivion (2018)
Crematory - Oblivion1.Expectation 
2.Salvation 
3.Ghost of the Past 
4.Until the Dawn 
5.Revenge Is Mine 
6.Wrong Side 
7.Stay with Me 
8.For All of Us 
9.immortal 
10.Oblivion 
11.Cemetary Stillness 
12.Blessed 
13.Demon Inside 

Kedvencek közé jelölték : 325
Árva zenekar profil
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.007 s