A zenekart 2008 augusztus 16. án alapította Kis Zoltán, és Séllei Béla, amikor még Unhallowed néven zenélgettünk.Sajnos elég ritkán jártunk össze, és eléggé állt a zenekar, ezt követõen csatlakozott 2008 decemberében Farkas Csabi, akivel viszont mindössze 1 próbánk volt, eztán kilépett, így megint ketten maradtunk Bélával, így a téli hónapokban szintén ketten zenélgettünk, és programból ment a dob. Ezután 2009 áprilisában csatlakozott a bandához Tóth Attila, így már tudtunk magunktól is normálisan hármasba zenélni.Mivel olyan zenéket játszunk, ami 2 gitárt igényel, ezért keresni kellett másik gitárost is, májusban Török István csatlakozott, ezidõtájt változtattuk meg zenekarnevünket CarrionBane-ra. Néhány közös zenélgetés után kilépett Török István, és újra 3 an maradtunk. A nyári idõszakra abbamaradt a zenélés személyes okok miatt, és csak õsszel indultunk be, közben új gitáros után kellett néznem, és meg is találtam Hajdú Istvánt, aki 2009 szeptemberében csatlakozott a zenekarhoz. Sajnos Séllei Bélától meg kellett válnunk, mivel nem volt megoldható a további közös munka.Ezután nemsokkal csatlakozott a zenekarhoz Török Ádám, és így kialakult a jelenlegi felállás, 2009 szeptember és október között. Újult erõvel kezdtünk próbálni egy temetkezési vállalat pincéjébén. Sajnos hamar távoznunk kellet mert megfordult a kereszt a falon. Jelenleg Ádáméknál zenélünk.2009 november 28, az elsõ koncert dátuma, 9 dalt játszottunk. Harmadikként léptünk fel a Sinners és a The Mighty Manlifter zenekarok után a Sorompó kocsmában. A buli nagyon jól sikerült. Pozitív hangvételû visszajelzéseket kaptunk.Második koncertünkre 2010 január 16.-án került sor az Egrixben. Elõttünk a Dízel zenekar játszott, utánnunk pedig Pista anyazenekara a Maradandó Károsodás. Fantasztikus koncert volt, nagyon jó hangulatban. 13 dalt játszottunk. A koncerten jelen volt két koncert szervezõ producer, akiknek nagyon bejött a zenénk és elérhetõséget cseréltünk.2010 februárjában neki láttunk az elsõ demó felvételeinek. 6 saját dal dobját rögzítettük a próbateremben, de a rendkívüli hideg és a fûtés hiánya miatt a gitárokat Ati albérletében rögzítettük. Márciusig el is készült az anyag, csupán a dalok feléneklése maradt hátra, de azt elhalasztottuk a közelgõ koncert miatt.2010 február 27.-én került megrendezésre harmadik koncertünk szintén az Egrixben. Elõttünk a Sinners, utánnunk a Forth Right Scream játszott. 15 dalt játszottunk, a koncertrõl videófelvétel készült.A koncert után stílus beli problémák alakultak ki Ádám és a zenekar többi tagja között, és mivel a próbákat sem tudtuk tovább megoldani nála, ezért április elején kilépett a zenekarból, így basszusgitáros nélkül maradtunk. Egyébb problémák miatt kényszerültünk lemondani egy koncertet, mely március 5.-én lett volna az Egálban.A próbaterni gondot sikerült hamar megoldani, visszaköltöztünk Zolihoz. Itt rögzítettük a vokálokat a demóhoz, melyet már csak keverni kellett. Ez a feladat Atira várt, ám elfoglaltságai miatt csak május 2.-án készült el a demó. Idõközben sikerült új basszerost is találni Marton István személyében.Jelenleg következõ koncertünkre készülünk, mely május 15.-én lesz, majd egy újjabb buli május 22.-én Gyöngyöstarjánban. Kedvencek közé jelölték :