Chris Rea logo
Chris Rea Énekes, Gitáros, Dalszerző : Christopher Anton Rea

SZERKESZTÉS ALATT

Aligha akadhat a civilizált világon olyan ember, aki ne ismerné jellegzetes, pince mélységû hangját, melyen ma már bátran ki lehet jelenteni, generációk nõttek fel. Karrierjét véletlen események indították be, de ezekrõl késõbb.

Christopher Anton Rea, 1951. március 4-én látta meg a napvilágot, az angliai Middlesbrough-ban, egy kilenc tagú családban, olasz apától és ír származású anyától. Apja (Camilio Rea), bátyjával együtt egy fagylalt üzem tulajdonosai és 21 kávézót üzemeltetnek.

A kezdetek

Az ifjú Chris Rea viszonylag késõn kezdett a zenével foglalkozni. 19 éves korában, amikor az Eagles gitárosát hallotta játszani, elhatározta, hogy kell neki egy ilyen hangszer. 22 éves volt, amikor megvette elsõ gitárját. Tehetsége hamar megmutatkozott. Eredetileg bal kezes lévén, magtanult jobb kézzel gitározni. Kisebb együttesek is szívesen látták, és itt egy véletlen folytán derült ki, hogy igen jó énekhanggal áldotta meg a sors. Történt egyszer egy fellépés alkalmával, hogy a csapat énekese megbetegedett, így Rea ugrott be a helyére. Páratlan hangjával nagy sikert aratva. 1973-ban csatlakozott a Magdalena együtteshez, David Coverdale helyére (aki késõbb a Whitesnake formációt megalapította), mely nem sokkal ezután Beautyfull Loosers néven futott tovább. Alig egy év elteltével Chris Rea kislemez felvételi lehetõséget kapott a Magnet Records jóvoltából, és innen indult máig sikeres szóló karrierje.

Szólistaként

1974-ben jelent meg elsõ szólója So Much Love címmel. Az elsõ saját album 1978-ban jelent meg ,,Whatever Happened To Benny Santini?” címen, melyet Elton John producere; Gus Dudgeon adott ki. Az albumon szereplõ elsõ kislemez a Fool (If You Think It's Over), óriási siker lett az Egyesült Államokban rögtön slágerlisták élére ugrott, és a Billboard Hot 100-as lista 1. helyéig meg sem állt. Ezt a slágert, az év dalának jelölték a Grammy-n, de alul maradt Billy - Joel Just the Way You Are címû zenéjével szemben. Mint a legtöbb ekkoriban megjelent Rea kislemez, ez sem jelet meg elsõ kiadásban az UK Singles Chart-on, majd csak a 78-as év végén, egy újra kiadott formában, amivel a 30. helyet tudta elérni. Az ezt követõ kislemezei nem arattak túl nagy sikert, és úgy tûnt Chris Rea egyslágeres elõadóként fog elsüllyedni a zeneipar tengerében.

1982-es évre, Chris Rea és lemezkiadójának kapcsolata koránt sem volt felhõtlennek nevezhetõ. A negyedik albumnak már címet sem adtak, így egyszerûen csak Chris Rea néven jelent meg. 1983-ban annyira érdektelenné vált a lemezcége számára, hogy Rea a saját maga által felvett nyers demo felvételeket jelentette meg, mint 5. album. Az album a Water Sign nevet kapta (valószínûleg Chris Rea horoszkópját jelöli), mely meghozta számára az áttörést az öreg kontinensen. Több mint 500 000 példányban értékesítették néhány hónap alatt, és az egyik kislemez a I Can Hear Your Heartbeat Európában bekerült a Top 20-as slágerek közzé.

A Water Sign sikerét látva, Chris Rea az európai turnékra összpontosította figyelmét, óriási arénákban lépett fel, és jelentõs rajongótábort toborzott. A 80-as évek közepétõl olyan albumok születtek a nevével fémjelezve, mint az On The Beach (1986) és a Dancing with Strangers (1987), olyan slágereket tartalmazva, melyeket máig hallhatunk a rádiókban. 1987-ben a Dancing with Strangers turnén stadion méretû helyszíneken, teltházas koncerteket láthatott a közönség, Chris Rea a Wembley Arenában kétszer is fellépett.

A következõ album a New Light Through Old Windows, egy válogatás album volt a régi számokkal.1989-es évben született a legnagyobb slágere, a Road to Hell. Az Egyesült Királyságban rögtön az a slágerlisták 1. helyére ugrott , (érdekes módon az USA-ban csak a 107.helyet érte el) és az egyik legkeresettebb énekessé tette.

A Road to Hell egy kétfelvonásos dal. Melyet az énekes szülõvárosa inspirált. A pokolba vezetõ út Rea elõadásában nem más, mint egy erõszakos és „túlcivilizált” világ, ahol az ember feladja önmagát, hogy meggazdagodjon.

Chris Rea olyan zenész, aki mások dalain sosem gyakorolt, a saját világábóltúláradó dallamok foglalják le ma is. Zenei repertoárjában mindig iskiemelkedtek az önéletrajzi ihletésû dalok. Úgy érezte, minden nõnek írnia kelldalt, akikhez csak gyengéd szálak kötik, így született többek között a StainsbyGirls, a Josephine és a Julia. Az elsõ dalt Chris a feleségéhez, Joanhoz írta, amásik kettõt pedig egy huszonnégy, illetve tizenkilenc éves ifjú hölgyhöz – õkaz édesapjukként tekintenek „Reá”. E dalok máig hallható bizonyítékai, hogy azenésznek a slágerlistákra kerüléshez pimasz módon több esetben elegendõ voltcsaládtagjaihoz írt vallomásait közzé tenni. „Igazán szeretem a feleségem, sazon vagyok, hogy jó legyek a családomhoz. És ezt nem csak mondom – állítja Rea.– Tudom, hogy a nyolcvanas évektõl kezdett ez trendivé válni, és a szakmában sokfickó mondja, »normális pasas vagyok, harmonikus családi életet élek« s a többi.Azon kevesek közé tartozom, akiknek a szájában ez nem hazugság. Szükségem vanrájuk, ezért egyszerûen hazamegyek.” Rea életének legnehezebb idõszaka a StonyRoad címû album megkomponálásához vezetett, amelyet egyfajta életrajzi utazásnaktart: „Ez minden, ami Chris Rea valaha is volt: egy ember, aki az élet kövesútján tovatáncol.” A zenész játékstílusa nem szorítkozik az õserõbõl végzett húrtépésre; ír módjánmély érzéssel, ugyanakkor olaszos könnyedséggel siklanak elõ a hangok agitárjából. Dalait áthatja a vágyódás valami szép, jó és tökéletes felé – amit ahangok jobban kifejeznek, mint a szavak. Muzsikájából leginkább derûs és csendesszemlélõdés árad – a melankolikusabb dalokért valószínûleg a brit-szigeteken anapfényes napok botrányosan alacsony száma is felelõs. Ezzel együtt amegszelídített rockzene elõtt megnyílnak a kapuk ott is, ahol a „nyugatikultúra” nem kifejezetten kívánatos. Rajongói több ízben könyörögtek már Reának,hogy tartson koncertet például Indiában, Kínában, sõt Iránban is. Ennek ellenérea gitármûvész továbbra is az öreg kontinenst tekinti hivatása színhelyének. Azidei két hónapos turné állomásai között is csak európai városok szerepelnek. A férfi a koncertjein kívül csakForma–1-es versenyekre jár hozzánk – ez a másik szenvedélye a zene mellett. „Aztgondolom, az embereknek még mindig szükségük van a zenére… a tartalmas zenére,amiben van egyéniség és szellem” – nyilatkozta az Origónak.

Forrás: hetek.hu

A Chris Reával készült interjúért katt ide!

Albumok :

Whatever Happened to Benny Santini? (1978)
Chris Rea - Whatever Happened to Benny Santini?1.Whatever Happened to Benny Santini? 
2.The Closer You Get 
3.Because of You... 
4.Dancing with Charlie 
5.Bows and Bangles 
6.Fool (If You Think It`s Over) [watch video]
7.Three Angels 
8.Just One of Those Days 
9.Standing in Your Doorway 
10.Fires of Spring 
Deltics (1979)
Chris Rea - Deltics1.Twisted Wheel 
2.The Things Lovers Should Do 
3.Dance! (Don`t Think) 
4.Raincoat and a Rose 
5.Cenotaph/Letter from Amsterdam 
6.Deltics 
7.Diamonds 
8.She Gave It Away 
9.Don`t Want Your Best Friend 
10.No Qualifications 
11.Seabird 
Tennis (1980)
Chris Rea - Tennis 1.Tennis 
2.Sweet Kiss 
3.Since I Don`t See You Anymore 
4.Dancing Girls 
5.No Work Today 
6.Every Time I See You Smile 
7.For Ever And Ever 
8.Good News 
9.Friends Across the Water 
10.Distant Summers 
11.Only With You 
12.Stick It 
Chris Rea (1982)
Chris Rea - Chris Rea1.Loving You 
2.If You Choose to Go 
3.Guitar Street 
4.Do You Still Dream? 
5.Every Beat of My Heart 
6.Goodbye Little Columbus 
7.One Sweet Tender Touch 
8.Do It for Your Love 
9.Just Want to Be with You 
10.Runaway 
11.When You Know Your Love Has Died 
Water Sign (1983)
Chris Rea - Water Sign1.Nothing`s Happening by the Sea 
2.Deep Water 
3.Candles 
4.Love`s Strange Ways 
5.Texas 
6.Let It Loose 
7.I Can Hear Your Heartbeat 
8.Midnight Blue 
9.Hey You 
10.Out of this Darkness 
Wired to the Moon (1984)
Chris Rea - Wired to the Moon1.Bombollini 
2.Touché d`Amour 
3.Shine, Shine, Shine 
4.Wired to the Moon 
5.Reasons 
6.I Don`t Know What It Is But I Love It 
7.Ace of Hearts 
8.Holding Out 
9.Winning 
Shamrock Diaries (1985)
Chris Rea - Shamrock Diaries1.Steel River 
2.Stainsby Girls 
3.Chisel Hill 
4.Josephine 
5.One Golden Rule 
6.All Summer Long 
7.Stone 
8.Shamrock Diaries 
9.Love Turns To Lies 
10.Hired Gun 
On the Beach (1986)
Chris Rea - On the Beach1.On the Beach 
2.Little Blonde Plaits 
3.Giverny 
4.Lucky Day 
5.Just Passing Through 
6.It`s All Gone 
7.Hello Friend 
8.Two Roads 
9.Light of Hope 
10.Auf Immer und Ewig 
11.Freeway 
12.Bless Them All 
13.Crack That Mould 
Dancing with Strangers (1987)
Chris Rea - Dancing with Strangers 1.Joys of Christmas 
2.I Can`t Dance to That 
3.Windy Town 
4.Gonna Buy a Hat 
5.Curse of the Traveller 
6.Let`s Dance 
7.Que Sera 
8.Josie`s Tune 
9.Loving You Again 
10.That Girl of Mine 
11.September Blue 
12.I Don`t Care Any More 
13.Donahue`s Broken Wheel 
14.Danielle`s Breakfast 
New Light Through Old Windows (1988)
Chris Rea - New Light Through Old Windows1.Let`s Dance 
2.Working On It 
3.Ace of Hearts 
4.Josephine 
5.Candles 
6.On the Beach 
7.Fool (If You Think It`s Over) 
8.I Can Hear Your Heartbeat 
9.Shamrock Diaries 
10.Stainsby Girls 
11.Windy Town 
12.Driving Home for Christmas 
13.Steel River 
The Road to Hell (1989)
Chris Rea - The Road to Hell1.The Road to Hell (part 1) [watch video]
2.The Road to Hell (part 2) [tab][watch video]
3.You Must Be Evil 
4.Texas 
5.Looking for a Rainbow 
6.Your Warm and Tender Love 
7.Daytona 
8.That`s What They Always Say 
9.I Just Wanna Be with You 
10.Tell Me There`s a Heaven 
Auberge (1991)
Chris Rea - Auberge1.Auberge 
2.Gone Fishing 
3.You`re Not A Number 
4.Heaven 
5.Set Me Free 
6.Winter Song 
7.Red Shoes 
8.Sing A Song Of Love To Me 
9.Every Second Counts 
10.Looking For The Summer [watch video]
11.And You My Love 
12.The Mention Of Your Name 
God's Great Banana Skin (1992)
Chris Rea - God1.Nothing to Fear 
2.Miles Is a Cigarette 
3.God`s Great Banana Skin 
4.90`s Blues 
5.Too Much Pride 
6.Boom Boom 
7.I Ain`t the Fool 
8.There She Goes 
9.I`m Ready 
10.Black Dog 
11.Soft Top, Hard Shoulder 
Espresso Logic (1993)
Chris Rea - Espresso Logic 1.Espresso Logic 
2.Red 
3.Soup of the Day 
4.Johnny Needs a Fast Car 
5.Between the Devil and the Deep Blue Sea 
6.Julia [watch video]
7.Summer Love 
8.New Way 
9.Stop 
10.She Closed Her Eyes 
The Best of Chris Rea (1994)
Chris Rea - The Best of Chris Rea1.The Road to Hell (part 2) [tab][watch video]
2.Josephine 
3.Let`s Dance 
4.Fool (If You Think It`s Over) [watch video]
5.Auberge 
6.Julia 
7.Stainsby Girls 
8.If You Were Me 
9.On the Beach 
10.Looking for the Summer [watch video]
11.I Can Hear Your Heartbeat 
12.You Can Go Your Own Way 
13.God`s Great Banana Skin 
14.Winter Song 
15.Gone Fishing 
16.Tell Me There`s a Heaven 
17.Three Little Green Candles 
La Passione (1996)
Chris Rea - La Passione1.La Passione 
2.Dov`è II Signore? 
3.Shirley Do You Own a Ferrari? 
4.Girl in a Sports Car 
5.When the Grey Skies Turn to Blue 
6.Horses 
7.Olive Oil 
8.Only to Fly 
9.You Must Follow 
10.Disco` La Passione 
11.Dov`è II Signore? Pt. 2 
12.Le Mans 
The Blue Cafe (1998)
Chris Rea - The Blue Cafe 1.Square Peg, Round Hole 
2.Miss Your Kiss 
3.Shadows of the Big Man 
4.Where Do We Go from Here 
5.Since I Found You 
6.Thinking of You 
7.As Long as I Have Your Love 
8.Anyone Quite Like You 
9.Sweet Summer Day 
10.Stick by You 
11.I`m Still Holding On 
12.The Blue Cafe [watch video]
The Road to Hell: Part 2 (1999)
Chris Rea - The Road to Hell: Part 2 1.Can`t Get Through 
2.Good Morning 
3.
4.Last Open Road 
5.Coming off the Ropes 
6.Evil No. 2 
7.Keep on Dancing 
8.Marvin 
9.Firefly 
10.I`m in My Car 
11.New Times Square 
12.The Way You Look Tonight (Japanese Edition) 
13.Be My Friend (Japanese Edition) 
14.Driving Home for Christmas (Japanese Edition) 
King of the Beach (2000)
Chris Rea - King of the Beach1.King of the Beach 
2.All Summer Long 
3.Sail Away 
4.Still Beautiful 
5.The Bones of Angels 
6.Guitar Street 
7.Who Do You Love 
8.The Memory of a Good Friend 
9.Sandwriting 
10.Tamatave 
11.God Gave Me an Angel 
12.Waiting for a Blue Sky 
13.Mississippi 
Stony Road (2002)
Chris Rea - Stony Road1.Changing Times 
2.Easy Rider 
3.Stony Road 
4.Dancing the Blues Away 
5.Burning Feet 
6.Mississippi 2 
7.Slow Dance 
8.When the Good Lord Talked to Jesus 
9.Heading for the City 
10.So Lonely 
11.Someday My Peace Will Come 
12.The Hustler 
13.Give That Girl A Diamond 
Hofner Blue Notes (2003)
Chris Rea - Hofner Blue Notes 1.Spy 
2.Expectations 
3.Hofner Blue Notes 
4.Paris in Minneapolis 
5.São Paulo Blue 
6.What Became 
7.Detroit 
8.Goodnight Joe 
9.Take the Mingus Train 
10.Alone 
11.Saudi Blue 
12.Kestrel Avenue 
The Blue Jukebox (2004)
Chris Rea - The Blue Jukebox 1.The Beat Goes On 
2.Long Is The Time, Hard Is The Road 
3.Let`s Do It 
4.Let It Roll 
5.Steel River Blues 
6.Somebody Say Amen 
7.Blue Street 
8.Monday Morning 
9.Restless Soul 
10.What Kind Of Love Is This 
11.Paint My Jukebox Blue 
12.Baby Don`t Cry 
13.Speed 
Blue Guitars (2005)
Chris Rea - Blue Guitars1.West Africa 
2.Cry for Home 
3.The King Who Sold his Own 
4.White Man Coming 
5.Where The Blues Come From 
6.Lord Tell Me It Won`t Be Long 
7.Work Gang 
8.Praise The Lord 
9.Sweet Sunday 
10.Sing Out The Devil 
11.Boss Man Cut My Chains 

Kedvencek közé jelölték :
UNToUcHABLeS, Magnus, persze, Skinny, heavy85, The Hunter, jasztoth, buzasatty, frantic, dzsingisz26, Fodi, Evon, A Vas Fia, YR90, Tinja fire Biker, Dr Stein, Debra

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
YR90
YR90
2013.10.20. 19:37:13
cselik írta :
szia
road to hell pt1 nem jó a link, a pt2-re mutat.


Szia,
Máris javítom, köszi az észrevételt. Üdv!
,,Freedom is just another word, for nothing left to lose” – Janis Joplin
cselik
@cselik
2013.10.18. 11:27:33
szia
road to hell pt1 nem jó a link, a pt2-re mutat.
Now I lay me down to sleep() Pray the OS my core to keep
If I die() before I wake Pray the Disk my core to take

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0049 s