Az orosz metal élet számára az elszigeteltség egyáltalán nem elõnyös. A világtól való
elzártság mellett a tét nélküli zenélés lehetõsége sincs jótékony hatással az
alkotókra, mert szeretnek megmaradni a bevált megoldásoknál. Ennek lehet
oka a híres szláv igénytelenség, de az sem elképzelhetetlen, hogy a közönség
erõszakolja ki a ritkán fellépõ külföldi zenekarok miatt a hazai kópiákat. A kevés
kivétel egyike a Comatose Vigil. Õk sem eredetiségükkel keltették fel a
figyelmemet, de legalább képesek alaposan megszorongatni a hatásaikként
szolgáló csapatokat.

A négy moszkvainak kezdetekben a funeral doom stíluson belül a Shape of Despair
lehetett a példaképe, viszont szép lassan eljutottak oda, hogy érdekfeszítõbben
fogalmazzák meg zenei gondolataikat, mint "mestereik".

2003-as megalakulásuk óta három demoval is jelentkeztek, ezek közül az egyiket volt
szerencsém hallani, és teljesen más hangulattal bír, mint a nagylemez. A dalok
nagyrészt megegyeznek a Not A Gleam of Hope-on találhatókkal, de a
nehéz körülmények miatt sokkal félelmetesebb lett a végeredmény. A zenekar
fõhadiszállása egy befagyott kripta lehetett, ahol - miután alaposan feltankoltak
vodkával - nekiláttak zajongani. Nehéz ennél sötétebb felvételt találni: egy órán
keresztül recsegnek kivehetetlenül a gitárok túlvilági billentyûs kísérettel, mégsem
lehetetlen feladat végighallgatni, mert egyszer sem éreztem, hogy
szükséges lenne pontosan ismerni a zene minden részletét.

A Not A Gleam of Hope már arányosan szól, de a gitár szerepe továbbra is másodlagos,
végig Keyboard Depressant hangszeréé a vezetõ szerep. Kevés hangszínt használ,
de a témái sokkal jobbak a Shape of Despair-ben hallható
billentyûszõnyegnél. Különösen az elsõ szám (Suicide Grotesque) második felének
ultrasúlyos dallamai emelkednek ki - egyben ez a legjobban felépített dal.
Vragamor énekes/dobos torzított hörgése kevésszer szakítja meg a zenefolyamot, a
záró Galleries of Coma-ban már nem is hallható a hangja. A szövegekben a szokásos reménytelen gondolatok olvashatók, pedig érdekes lehetett volna a
kómának, mint tudatállapotnak a bemutatása - legalábbis én a zenekar neve alapján
erre számítottam. Hogy a zenébõl mennyire lehetne a kómára asszociálni,
nehezen eldönthetõ, mindenesetre ez az egyik legbékésebb funeral doom anyag,
amit valaha hallottam; ez alapján tehát jó irányban haladnak. A demo
hidegségével szemben kifejezetten könnyû belemerülni.

Az utóbbi idõk funeral doom termésébõl az egyszerûségével tûnik ki a Comatose Vigil.
Mindenféle progresszív törekvés nélkül, néha hatásvadász drámaisággal zenélnek, és a sok kitekert, akár elektronikus elemekkel is színesített súlyosság között
most ez jelent különlegességet.

http://subterra.hu/index.php?object=550