CophNia is the gothic/dark ambient/martial music act from Sweden formed by Aldenon Satorial. Coph Nia’s music tends to drift between dark ambient soundscapes and ritual anthems. Many of the tracks betray Aldenon’s interest in the Western magical tradition, and the work of Aleister Crowley in particular.

Coph Nia: The Dark Illuminati - A megcsillanó sötétség (Gothic.hu Lemezkritika)

Aldenon Sartorial - a Coph Nia alapítója és vezetõje - sohasem titkolta vonzódását a nyugati ezoterikus tradícióhoz, azon belül is Aleister Crowley világához. Nemcsak zenekarának neve, amely Crowley „Liber AL vel Legis” könyvébõl származik(1), hanem legutóbbi albumának világa is mintha lépten nyomon Crowley gondolkodását tükrözné. A lemez a The Dark Illuminati - A Celestial Tragedy in two acts egyszerûen zseniálisra sikerült. Minden mûfajban – már ha mindenképp be akarjuk a Coph Nia munkásságát dobozolni a könnyebb pakolgatás végett – egy idõ után kialakulnak a klisék, a sokszor és sok helyen csak árnyalataiban különbözõek a dallamok, vagy inkább hangfoszlányok. A dark amibientben is elindult egyfajta nyitás, a dallamosabb hangzás világa felé, vagy épp ellenkezõleg, a már marginálisan befogadható és többszörösen öncélú, és épp ezért kontraproduktív zajkeltés. Minden képzavar ellenére ez a lemez mindkettõt hozza, egyszerre kerülvén el a (diszkó)padlóra kerülést és az érthetetlenség és befogadhatatlanság önnön misztériumába való elragadtatást.

Nagy bátorság, mégis kézenfekvõ és briliáns ötlet volt az elsõ dalt The End névre keresztelni – igaz a „keresztelés” enyhén szólva blaszfémia ebben a gondolkodási körben - és a maga szolid negyedórányi játékidejével a felkészültebb hallgatót is védekezõ állásba kényszeríteni. Ehhez a szerzõ fegyverként használ fel egyszerû és mély dallamszõnyegeket, éteri szopránt és gerincvelõn futkározó hideget, amit lekottázni nem, csak megérezni lehet. A The New Oath-al, vagyis a következõ dallal megszületik a dark ambient elsõ „slágere”, sztoikus és tiszta bölcsességgel átitatott szövegvilág, benne komoly kritikák a jelenkorra. Zeneileg mindezt vonósok, mély férfiének és néhol már elidegenítõ ritmustalanság támasztják alá. Szintén a dallamosabb - de nem a fényesebb – oldalt képviseli a Fire zaklatottabb mégis adott lelki/szellemi állapotban táncolható világával. A negyedik darab a Credo V, visszatér a nyugodtabb mederbe, egészen lassan bontakozik ki, alapvetõen nem variál sokat az összetartó elemein, filmzeneszerû átvezetés a lemez a második feléhez. Nem kell bemutatni az ötödik dalt sem, hiszen ez a Sympathy for the devil, a Rolling Stonestól. Puritánságában és struktúrákig egyszerûsített felépítményére nem hiszem, hogy az eredeti szerzõ ráismerne, igaz egy eredeti Coph Nia tétel áthangszerelése legalább ennyire megvalósíthatatlan vállalkozás. Minden szokatlansága ellenére, tisztességes átdolgozás. Személyes legnagyobb kedvencem a lemezrõl a Drinking To The Angel Of The East, szolíd dobjátékával, osztott férfi – nõi énekével, könnyû dallamával és nehéz szövegével. Mintha a korábbi dalok összefoglalása, sõt talán a szerzõ személyes credo-ja lenne a Religion, elemeiben sem töri meg a korábbi miliõt, nagyon sok elembõl, sokrétûen összeállított szõttes ez, ahol mindenki megtalálhatja a maga fonalát. A záró dal a Hymn to Lucifer, vagyis a Fényhozóhoz intézett himnusz részletes bemutatása a korábbi dalok tükrében felesleges, dantei utazásunknak ezennel vége, lassan vergilius svéd helytartója is elengedi kezünk, és vihetjük haza a lenti világ emlékét, meg a kénkõ szagát a ruháinkban.

(1): III. fejezet 72. sor, a teljes sor így hangzik: „Én vagyok a Hatalom Dupla Pálcájának Ura, Coph Nia Erejének pálcájáé- de bal kezem üres, mert szétzúztam az Uviverzumot, és semmi sem maradt.”

Psilocybe, Asphyxiation, Cakkcakk, Csontnyeső, Cyphre, Harciporcica