Creatures Of Dawn logo
Creatures Of Dawn énekes : Lily
basszusgitár : Andris
gitáros : Csabi
billentyűs : Ruby
dobos : Zoli

A zenekar 2005 májusában alakult meg, kimondottan szerencsés körülmények között. Az ötlet, egy szimfonikus metal zenét játszó zenekarról már korábban is felmerült Csabi, Andris és Lily fejében, hiszen mindig is szerették a Nightwish-és Sonata Arctica-féle, skandináv metal zenét. Csak a tettlegesség maradt el egészen az elõbb említett idõpontig.

Akkortájt még Csabi és Andris jó barátok lévén egy hobbizenekar tagjai voltak, amikor éppen énekesnõt kerestek. Lily úgy gondolta, hogy Magyarországon is jó lenne metal zenekarban énekelni, így internetes hirdetés útján jelentkezett a betöltetlen posztra. Mivel Lily énekhangja hasonlított az akkor még Nightwish bandatag Tarja Turunen-ére, a stílusirányzat kérdése végleg eldõlt. Ekkor Andris, Csabi és Lily megalapította saját zenekarát, majd nem sokára megtalálták a megfelelõ nevet is, a Creatures of Dawn-t.

Hárman még kevesek voltak a hagyományos szimfonikus metal felálláshoz, így a hiányzó tagok felkutatása érdekében újabb hirdetéseket tettek fel az internetre. Két napon belül jelentkezett Barna, az alapító billentyûs és Jocó, az elsõ dobos is. Az összes tag megtalálása után alig több mint egy héttel a banda már meg is tartotta elsõ próbáját. Az öt lelkes metalfan ezen a próbán találkozott elõször személyesen, de ennek ellenére a hangulat oldott volt, a zenélés pedig meglepõen jól sikerült (ekkor négy Nightwish számot próbáltak el). Ezután kezdtek el öten a Creatures of Dawn sikerén dolgozni.2005 késõ õszéig csak Nightwish, Sonata Arctica és Stratovarius dalokat játszott a banda, az elsõ saját szerzemények Andris és Lily jóvoltából ekkorra készültek el. Azóta folyamatosan készülnek a saját dalok az új tagok is besegítenek a munkálatokba. A feldolgozásokat ütemesen csökkentik repertoárjukban.A zenekar elsõ koncertjét 2006 márciusában adta a Rézmál Kávézóban, Budapesten. A közönség elégedettsége további hatékony munkára ösztönözte a csapatot. Immár nem csak a saját dalok írására éreztek igényt, hanem azok közönség elõtt való elõadására is. Szépen lassan koncertek szervezésébe kezdtek.

2006 októberében a banda dobost váltott, Jocó helyét az Amphion duplázógépe, Balázs Miklós foglalta el. Az õ belépésével a zene keményebbé, a munka pedig gördülékenyebbé vált.Az elsõ demó, Being Created címmel, 2007-ben készült el egy dunaújvárosi hangstúdióban. Három dal került a lemezre: Devilslayer, Ladyhawk, Island of the Sirens.Még ugyanezen esztendõ augusztusában újabb tagcsere következett: Barna és a zenekar útjai különváltak, ami komoly érvágást jelentett a csapat számára az elkövetkezendõ bõ egy évben. Több ember is jelentkezett a billentyûs posztra, ám egyikük sem vált be hosszú távra. Végül, 2008 októberében csatlakozott a zenekarhoz Ladjánszky Rubina, a maga fiatalos lendületével. Köszönhetõen remek zenei ötleteinek, a gyorsabb, dinamikusabb dalok megszületésének folyamata érezhetõen felgyorsult.

Május végén, Miki úgy döntött, hogy elhagyja a zenekart, így az együttes újra kénytelen volt dobos után nézni. Hosszú keresgélés után rátaláltunk Farkas Zolira, aki sebesen pótolta a hiányt. Hangtechnikai tudásának köszönhetõen bõven kiveszi részét a zenekar hangosítási, hangkeverési feladataiból is. A 2011-ben felvett Compared címû dalt például õ keverte a rögzítés után.

A jövõre nézve az együttes célja minél több koncert szervezése, minél több saját dal felvétele, fesztiválokon való részvétel és zenei klippek készítése az egyre növekvõ rajongótábora elõtt.

Albumok :

being created (2007)
Creatures Of Dawn - being created1.Ladyhawk [watch video]
2.Devilslayer [watch video]
3.Island of the Sirens [watch video]
koncert (2009)
 1.The Story of Amaia [watch video]
2.Heliosphere [watch video]
3.Nightmare [watch video]
4.Can Not Rest [watch video]
5.The Nightfighter [watch video]
6.R.I.P. [watch video]
7.Never Try [watch video]
8.Hope in the Dark [watch video]
9.Ladyhawk [watch video]
10.Devilslayer [watch video]
11.Island of the Sirens [watch video]
12.Without You I Cry ( Bonus ) [mp3]
13.Compared 
14.Chasing a Rainbow 

Kedvencek közé jelölték :

maganyos farkas, Ruby, Szery, Northern Wolf, SteelTemplar, tigerlily, Hrvatska, RatFace, kopi, anii, Kerub, anett_, Lord Dravek, Tuomas, Joeydobos, Goth Snow White, Gyca, Jofejcsaba, Fürti, Krisztike1991, Sew, OverAll Music Team, Arinka, Ser-meggyecske, Methy

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Ruby
Ruby
2011.10.05. 06:12:05
Zyrrixxy írta :
Tegnapi koncert ottvolt!
Szinti megjavul, nem lesz gáz?



szió!

szerencsére kiszárítottuk, és a billentyűzetnek nem lett baja, a tápegység krepált be ,de azt sikerült megcsináltatni ... :) úgyhogy olcsón megúsztuk ...:P XD köszi :D
Egyet ne feledj! ROCK-METÁL mindenek felett!!! /../,Ruby/../,
Zyrrixxy
Zyrrixxy
2011.09.25. 12:39:05
Tegnapi koncert ottvolt!
Szinti megjavul, nem lesz gáz?
 
Ruby
Ruby
2011.02.17. 19:42:38
köszi;)
Egyet ne feledj! ROCK-METÁL mindenek felett!!! /../,Ruby/../,
Doom-Lord
Doom-Lord
2011.02.16. 09:28:12
Jó zene! :)

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!

Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0051 s
© creaturesofdawn.rockerek.hu