| Billentyű, vokál : | Herédi Julcsi |
Szólógitár, vokál : | Vasas Tamás |
Ritmusgitár, vokál : | Lambert Ádám |
Ének, szájharmonika : | Tóth Zoltán |
Basszusgitár : | Imeli Áron |
Dob : | Siklósi Bálint |
Ha a Crime & Hole megalakulásának kezdetéhez 2006-ba kell visszamenni. Ugyanis azon a nyáron született meg a zenekar alapötlete, ami már nagyon régóta próbálkozott felszínre törni, de ehhez szükség volt egy bizonyos együttes jó sok koncertjének ’zenei nevelõ’ és buzdító hatására.
A zenekar gyakorlati létrehozása már egy kicsit komplikáltabb volt. Az akkori ritmusgitáros – Bognár Bori – és billentyûs – Herédi Julcsi -, nameg pár idõközben megszületett dal adott volt, de hiányzott a szólógitár, a basszus, a dob és az ének, és lássuk be – így tényleg nehéz lett volna! :)
Azonban 2007-ben két akkoron már volt osztálytárs csatlakozott a lányokhoz: Lambert Ádám és Imeli Áron. Így ebben a sorrendben, ugyanis elõször úgy volt, hogy Ádám lesz a basszeros (aki amúgy ritmusgitáros), de aztán másnap Áron meggyõzte, hogy inkább szólógitáros legyen, õ meg felveszi a négyhúrost… Ismeretlenül találtuk egyetemi körökben Bálintot, pontosabban õ talált meg minket, és azóta is csodálkozunk, hogy lehet egy zsákbamacskával ennyire jól járni! :) Egy szó mint száz: csudajó dobos a miénk!Legutolsóként pár meghallgatás után Schaffer Gábor csatlakozott hozzánk mint énekes. Egy évig élt-éldegélt a banda, aztán jöttek a változások. Gábor kiszállt, és Bori is úgy döntött, inkább az egyetemre helyezi a fõ hangsúlyt. Így Ádám kezébe került a ritmusgitár, és kerestünk egy énekest. Végül kölcsönösen megtaláltuk egymást Tölgyesi Attilával, aki ráadásul szívesen szólózik, a hangjával reszelni lehet, tehát most minden szép és jó. A banda összeállt, és egyre inkább össze is érünk.
Telt az idõ, és Attilával különváltak útjaink. Így esett, hogy 2009 nyarára énekes és szólógitáros nélkül maradtunk. Régi barátunkat, Schaffer Gábort felkerestük hát, aki szíves örömest csatlakozott újra hozzánk, ezúttal szólógitár posztra, valamint megismerkedhettük Tóth Zolival, aki pedig az énekes posztját vette fel, és még szájharmonikával is színesíti a hangzást, ha a szükség úgy hozza.
Próbák és próbálkozások után újabb tagcserével folytatjuk utunkat, 2010 elejétől köszöntjük körünkben új szólógitárosunkat: Vasas Tamást!
Célunk, hogy igényes, értelmes, és jó Zenét írjunk és játszunk, és hogy terjesszük az ez iránti igényt és vágyat mindenhol, ahol lehetõségünk van rá. És természetesen az sem utolsó, hogy a közönség jól érezze magát, amikor zenélünk!! :)
Túlnyomó részben saját számokat játszunk, melyek stílusát nem nagyon tudnánk kategorizálni… (Azt hiszem, valami pop-rock / alternatív rock-nak neveznék a nagyon skatulyások…) De pár feldolgozás is helyet kap a mûsorban.
Igyekszünk minél többet fellépni, minél több helyen játszani a nagyérdemû elõtt.
Mindenkit nagyon szívesen látunk a koncerteken, szóval gyertek!!
:)
|
Első Demo (valamikor a közeljövőben) (2009) |
---|
| 1. | When I`m Arrived | 2. | The Most Beautiful Beast | 3. | Eldorado | 4. | Seven More Days | 5. | Devil | 6. | That`s all |
|
[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások : |
Nincs hozzászólás. |
|
|
0.005 s
© crimehole.rockerek.hu