Dead Or Alive logo
Dead Or Alive vocals : Peter Burns
drummer : Steve Coy
vocal-guitar-keyboards : Wayne Hussey
bass : Mike Percy
Több mint egy együttes, több mint egy szórakoztató jelenség.Egy Melody Maker kritikus, miután megnézte az együttes élõ fellépését 1982-ben, azt publikálta, hogy az elõadásnak titokzatos prófétai jellege van: „Az üreges hang betölti a sötétséget, aztán megvetéssel beleveti magát egy elmúlt korszak idézeteibe. Amikor Pete Burns kinyitja a száját, hihetõvé válik az, hogy Õ egy mozdulattal képes lenne lenyelni az egész halucinativ ujjászületést. Ez az együttes még hódítani fog." A Dead Or Alive legfontosabb és nélkülözhetetlen tagjai Pete Burns és Steve Coy, aki Liverpoolból származik, de mostanság Londonban dolgozik. Az õ egyesített kreatív zsenialitásuknak köszönhetõen tudtak producerei lenni 20 év érdemleges slágerlistás kislemezeinek, 8 albumnak, melyek arany illetve multi-platinium lemezek lettek világszerte, valamint egy jelképnek, melynek hatására közel 2 évtizeden át nyújtogatták az emberek a nyelveiket. Japánban, egyik legnagyobb vevõjüknek piacán, egyszer egy 1 millió dolláros szerzõdésük volt 3 show-ra vonatkozóan és arra kényszerítették Michael Jackonst, hogy újra ütemezze a Japánban való fellépésének idõpontját, hogy ne kerüljön össze az ugyancsak nagy népszerûségnek örvendõ DOA turnéval. Egyszer még ki is hirdették: FELEJTSD EL MADONNÁT, VAN NEKÜNK PETER BURNS.Az együttes erõssége a szilárd, állandó, odaadó, örökké terjeszkedõ rajongói táborán nyugszik. Nem úgy, mint az egy számos csodák, melyek berekesztik a slágerlistákat, míg csak el nem mossa õket az áradat, a Dead Or Alive örökké fejlõdik és halad. A mûvészi filozófiájuk talán a „Been There And Done That, Now Let’s Move On ” (Ott voltam és megcsináltam, de most már lépjunk tovább) címû számban foglalható össze. Mostanság Burns és Coy újabb magasságokba helyezik magukat, a világ egyetlen Glam Rock együtteseként, valamint annak köszönhetõen, hogy Pete bizonyos publikus bonyodalmak okozója, mely az image váltásainak és szellemes idézeteinek soha véget nem érõ sikerének következménye. Madonna fantasztikusnak tartja, Victoria Beckhem pedig a jobbjára ültette a fantázia vacsorájának ülésrendjében.A Dead Or Alive-ot 1980-ban alapította pete Burns, akinek a lemezén hallható volt a „Mystery Girls” és Dead Or Alivea „Nightmare In Wax”. Az együttes jelentõs sikereknek örvendhetett az Egyesült Királyság független körzetében 3 éven keresztül, és végül 1983-ban szerzõdést kötöttek az Epic Records-al. Debutáló albumuk, a „Sophisticated Boom-Boom” tartalmazza a DOA 4 legjobb dalát, és egy újra feldolgozott változatát egy 70-es évekbeli slágernek, a „That’s The Way I Like It”-nak. A sajtó és az általános érdeklõdés is nagy volt a banda iránt, amikor 1984. nyarán bemerészkedtek a stúdióba, hogy kidolgozzák a „Youthquake”-et, az albumot, mely még mindig tánczenei alapú. Az új produkciós csapat, a Stock-Aitken-Waterman (SAW) azért csatlakozott Pete-hez és Steve-hez, hogy egy tánc csodát alkossanak. Az elsõ kislemez, a „You Spin Me Around” (Like A Record) elsõ helyre került a legtöbb országban és még az amerikai lista elsõ 10 helyezettje közé is feljutott. Késõbbi Youthquake-rõl kiadott kislemezek és maxik: „Lover Come Back To Me”, „In Too Deep”, „My Heart Goes Bang” kritikus sikerekre tett szert, valamint a disco clubokban is aratott.DOA kiadott egy harmadik albumot is „Mad, Bad And Dangerous To Know” címmel 1986-ban. A „Brand New Lover”, „Hooked On Love”, „Something In My House” címû számok az albumról megnövelték az igényét egy világ körüli turnénak, melynek az együttes eleget is tett. Jelentõsebb helyszínek, mint pl. a Jo Hall és a Budokan , valamint Amerika úgy üdvözölték a Dead Or Alive-ot, mint az egyik legjobb tánczenei együttest , mely olyan sikereket ért el az Egyesült Államok partjain, amilyen már régóta nem volt.1988-ban az együttes karrierjük fordulóponthoz érkezett. SAW, akinek a sikere a DOA-val való együttes munkájára lett építve, ebben az idõben olyan dallamokat kezdett keverni egyiket, a másik után, melyek nyomasztóan hasonlóak voltak. Pete és Steve elõre látták a végleges következményét. Elhatározták, hogy saját útra térnek és saját maguknak lesznek producerei. A függetlenné válásuk híre arra késztette a cinikus producereket, hogy jóslatokba bocsátkozzanak, sõt még a bukásukban is reménykedtek.Nude, a következõ album, óriási gyõzelem volt a Dead Or Alive részére.megalkotta a slágerlistás kislemezt, a „Turn Around And Count To Ten” címen, mely Japánban elfoglalta a slágerlista elsõ helyét, 17 elképesztõ héten keresztül. 2 másik dal, a „Come HomeWith Me Baby” és a „Baby Don’t Say Goodbye” tûzbe hozta a tánczenei slágerlistákat és hozzávezetett egy széles körû japán turnéhoz. Még a 45 000 férõhelyes Tokyo Dome is tele lett lelkes rajongókkal. Japán azzal ismerte el a DOA tömeges népszerûségét , hogy neki adományozta a Japan Grand Prix Award-ot (Japán Nagy Díj) az év albumáért.1990-ben Pete és Steve kiadtak egy másik albumot, „Fan The Flame Part One”, és kivettek egy kis szabadságot 6 évnyi turnézás, felvételkészítés után. De a kreatív tehetségük mégsem hagyja õket teljesen pihenni ez alatt a viszonylag nyugodt periódus alatt: 1994-ben megjelenik a „Nukleopatra”.Ez az utolsó albumuk magasabb és energikusabb szintre helyezte a tánczenét és az igazság az, hogy tele volt potenciális slágerekkel. Az album tartalmazott egy klasszikus Bowie dal változatot, a „Rebel, Rebel”-t, a felfrissített „You Spin Me Around”-ot, a klub siker „sex Drive”-ot, és a Blondie slágert a „Picture This”-t.Dead Or Alive milleneumi ajánlata, a „Fragile” (Japánban adta ki az Avex Trax), újra felevelenített számos 80-as évekbeli slágert és egy újraírt, felfrissített változatban mutatta be a fiatal táncos rajongóknak. Persze volt egy pár új dal is: az agresszív „Hit And Run Lover”, a félelmetes „I Paralyze”-ot, és a szuggesztív, reménnyel telt „Isn’t It a Pity”-t. A Dead Or Alive régi követõi, valamint az újabb rajongók, akik felfedezték a múltat és akik megérezték a jövõt, mindannyian hisztériával válaszoltak, amikor a „Fragile” szakmai bemutató hírei elérték a közönséget, az elõvételi rendelések száma elérte a több ezres nagyságot. Egy remix album, az „Unbreakable” –t az Avex kiadásában jelent meg, a „Fragile” 2001-es sikerének nyomában. A 2001-es japán Avex Rave-en a Dead Or Alive sikeresen szerepelt, majd Pete Burns felejthetetlen élõ és televízió szerepléseken alakított 2001-ben és 2002-ben agyaránt.Õ volt a tárgya egy éljenzett fotó kiállításnak, a „Manmade”-nek, mely igen sikeres lett Londonban.2002 tavaszán a Dead Or Alive szerzõdést írt alá a Sonyval, majd 2003 tavaszán kiadták a „Greatest Hits”-t., Evolution”-t és egy 2003-as változatát a „Spin Me Round”-nak. 2003. július 07-én pedig a Sony kiadásában megjelent egy, a videó és tv fellépéseit tartalmazó DVD.Pete továbbra is eleget tesz a színpad és a televízióban való szereplésnek egyaránt 2004 elején egy színpadon lépett fel a felháborító Scissor Sisters-el, , és felvett egy dalt a Pet Shop Boys-sal közösen, a „Jack And Jill Party”-t. 2006-os fellépése a Híres Big Brother-ben felbõszítette a közönséget és a médiát egyaránt: a Net Imperative, digitális weboldalon , a webkeresõ megerõsíti, hogy a keresés a múlt héten a „Pete Burns” névre közel kétszer annyi volt, mint a „Traci Bingham”-re , aki a második legjobban keresett résztvevõ.A DOA számos sikere Pete Burns megjelenésének tulajdonítható. Az õ agresszív, titokzatos, kétnemûsége inspirálta és sokkolta a közönséget a 80-as évek elején. Õ volt az egyike azon mûvészeknek, aki élvezte a videó erejét, és nincs még egy olyan elõadó, aki Madonna és Marilyn Manson-on kívül ilyen vitát okozott volna az MTV körforgásában. Õ volt az írója az egyik leggonoszabb humorú líráknak, amely valaha is a tánczenébe tartozott és az õ színpadi személyisége maga a show. Számos oldalról Pete, Madonna párja. A hosszú karrierje folyamán keresztülment sorozatos, sikeres átváltozásokon, soha el nem vesztvén a legáskálódóbb elemét: misztérikusságát, titkolt szexualitását, fekete humorát. Steve Coy, egy nagy teljesítményû billentyûs, dobos, producer, dalszöveg író stabilitást és profizmust hoz a Dead Or Alive számára. Pete és Steve érzik, hogy a java még csak most jön. Ha a FRAGILE messze áll a céljaiknak a csúcsától, akkor egy hosszú karriert ígérnek, mely továbbra is tûzbe hozza a slágerlistákat.
Kedvencek közé jelölték :
Alice_D, MISERY, Flexhead, Lucius20, lillacry, cancino_lorena, naramszin

Árva zenekar profil
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0044 s