Defenzíva logo
Defenzíva gitár : Bradák András
ének : Szabó András
basszus gitár : Mikola Ádám
gitár : Kovács Dániel
dob : Bradák Péter
A zenekar 2005 novemberén alakult. Alapítótagok, Bradák András (ritmus gitár) és Bradák Péter (dob). A következő tag, aki az együtteshez kapcsolódott, Molnár Robi volt (basszusgitár). Ő egy évig volt az együttes tagja. A Kiválása után kicsit vesztett a zenekar a lendületéből, de fel sem merült, hogy esetleg nem lesz folytatás. Ezután 2006 novemberében csatlakozott hozzánk Kovács Dániel (szóló gitár). Az ő bekapcsolódása a zenekarba lendületet adott a további munkához. Sűrűsödtek a próbák és nem utolsó sorban jó hangulatban is teltek. Ekkorra már kérdésessé vált az énekes személye a tovább lépéshez. Nem kis feladat volt, de szerencsére Szabó András személyében 2007 tavaszán ő is csatlakozott az együtteshez. Ekkor még nagyobb lendülettel folyt a felkészülés egy esetleges fellépésre. Az első közös fellépés ezzel a felállással 2007 augusztusában került sorra a Defenzíva és a Tűzvihar zenekar szervezésében. A fellépés még basszusgitáros nélkül zajlott le, de nem sokat kellet várni a következő tag érkezésére. 2007 őszén csatlakozott a bandához Mikola Ádám (basszusgitár). Így néz ki a jelenlegi felállás! A próbák hangulatát, a közös stílust figyelve még egy jó darabig marad isJ!
Kedvencek közé jelölték :
Nichee, ramona1205

Árva zenekar profil
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0061 s