Dumb Head Dreams logo
Dumb Head Dreams Ének, gitár... : Piscatel
Gitár : Gergo
Sokat kellett várnom erre, de remélem megérte! Resch Gergõvel az egyik, ha nem a legjobb barátommal elkezdtünk együtt zenélni. Õ természetesen szólógitáron játszott és én pedig éneklek, igen éneklek. A dalszövegeket is én írom, mert másérzéseit nem tudnám átélni. Hosszas keresgélés után és unalmas, sikertelen meghallgatások elteltével csatlakozott hozzánk két szintén jó barát (Roli és Miki) avagy leendõ basszerosunk és dobosunk. Volt is egy örült maratoni próbánk pár meglévõ számunkat elõadtuk Gergõvel és azokba beépítettük a basszust és a dobot. Aztán végig jammeltük a fennmaradó idõt. Nagy reményeim vannak a zenekarral kapcsolatban az önmegvalósítás újabb ága. Viszont Gergõvel a közös zenélés amolyan "duó"-ban az igazi. Magunkat csak DHD-nek (Dumb Head Dreams)-nek nevezzük. A stílust amit képviselünk nehezen körülhatárólható, eleinte zúzósabb dalokat írtunk, aztán dallamosabbakat, végül szinte teljesen akusztikusba is átmentünk. Az én feladataim még annyival bõvültek, hogy a keverést és efektelést is én végzem. Ezt kiegészítve elkezdtem egy szóló albumot is, de ezt nem mondanám "zenének", hanem inkább pszihedelikus élménymegosztásnak vagy ahogy az albumban megjegyzem tudattágító rádió mûsornak... Ez egyfajta rádiójáték, hangoskönyv ha úgy tetszik.

Kedvencek közé jelölték :
RocketQueen

Árva zenekar profil
Hozzászólások :
Mostmég Krisztián Rinpócse
Mostmég Krisztián Rinpócse
2010.09.24. 09:38:36
Na találtam a youtube-on egy videót.
Ó ......... habpatron :)
Dr Holjársz József

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0065 s