Emerson Lake and Palmer logo
Emerson Lake and Palmer billentyűs hangszerek : Keith Emerson
ének, basszusgitár, gitár : Greg Lake
dobok, ütőhangszerek : Carl Palmer
1969-ben a The Nice (a billentyûknél Keith Emersonnal) és a King Crimson (Greg Lake-kel) két alkalommal is azonos helyszínen lépett fel (1969. augusztus 10, Jazz and Blues Pop Festival, Plumpton, Anglia; 1969. október 17, Fairfield Halls, Croydon, Anglia). Ekkoriban a The Nice már feloszlófélben volt, többek között néhány tag drogfüggõsége miatt, és Emerson már jobb zenészekkel szeretett volna együtt játszani. A King Crimson szintén válságos idõszakot élt át, így Keith Emerson és Greg Lake egy új együttes alapításáról kezdtek tárgyalni, amihez dobosra volt szükségük.Sok dobost hallgattak meg, de egyikük sem nyerte el a tetszésüket. Már-már Amerikában akarták folytatni a keresést, amikor Emerson akkori menedzsere javasolta nekik Carl Palmert, aki akkor 19 éves volt, és már szerzett némi ismertséget a The Crazy World of Arthur Brown és az Atomic Rooster nevû együttesekkel. Õ elõször nem akarta elhagyni az Atomic Roostert, de további gyõzködésre kötélnek állt.A doboskeresés során felkeresték a Jimi Hendrix Experience dobosát, Mitch Mitchellt is. Õt nem érdekelte ez a projekt, de maga Jimi Hendrix viszont, aki már unta az együttesét, szívesen játszott volna együtt Emersonékkal. Az együttzenélés szervezési okok miatt csak a Wight-szigeti fesztivál utánra lett betervezve, és Hendrix halála hiúsította meg. Ez volt az oka, hogy az angol sajtó már egy HELP – Hendrix, Emerson, Lake & Palmer nevû szupergruppot vizionált. Greg Lake így emlékezett vissza:„ „Ez a történet valóban igaz, bizonyos fokig… Mitch Mitchell beszélt rólunk Jiminek, és õ azt mondta, hogy szívesen kipróbálná az ötletet. Már amikor Mitchrõl szó sem volt, mert megtaláltuk Carlt, akkor is tovább terveztük, hogy Jimivel dolgozzunk.1970 augusztusa-szeptembere környékén akartunk összejönni és jammelni, de Jimi meghalt, mielõtt ez megvalósulhatott volna.” ”Az ELP 1970. augusztus 23-án, vasárnap adta elsõ koncertjét a plymouthi Guildhallban, majd hat nappal késõbb a Wight-szigeti fesztiválon robbantak be a köztudatba – szó szerint, ugyanis a koncert csúcspontján két ágyút sütöttek el a színpad két szélén.Elsõ négy évük mûvészileg különösen termékeny idõszaknak mondható. Az elsõ öt lemez producere Greg Lake volt. 1970-ben adták ki elsõ lemezüket Emerson, Lake & Palmer címmel. Ez tartalmazta több nagyobb lélegzetû kompozíció mellett a slágerré vált Lucky Man címû dalt, amelyben a zenetörténet egyik leghíresebb, és egyik elsõ szintetizátorszólója található. Ezt követte 1971-ben a Tarkus címû lemez, amelyet rafináltan szokatlan ütemek és harmóniák, valamint a Hammond-orgona innovatív használata jellemez. A Tarkus elsõ oldalát a címadó szerzemény, egy 20 perces, többtételes darab foglalja el, amely háborúról, képmutatásról és „megfordult evolúcióról” szól. Ezt a lemezt William McNeal borítója tette legendássá.1971-ben az angliai Newcastle City Hallban rögzítették következõ, élõ lemezüket, amely az orosz romantikus zeneszerzõ, Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij Egy kiállítás képei címû zongoraszvitjének feldolgozása. Ennek címe: Pictures at an Exhibition. Az 1972-es Trilogy címû lemez tartalmazza az együttes legjobb eladásokat hozott kislemezdalát, a From The Beginning címû számot, amely egyesek szerint a szövegbe rejtve Jimi Hendrixnek állít emléket. Ezen a lemezen található továbbá az Emerson virtuozitását megcsillogtató Hoedown, amely Aaron Copland kortárs zeneszerzõ egyik zongoraversenyének átirata.1973-ban jelent meg az együttes pályafutásában kreatív csúcspontnak tartott Brain Salad Surgery címû lemez. Ennek borítóját a késõbb az Alien-figura megtervezésével híressé vált H. R. Giger tervezte. A dalszövegekben Pete Sinfield, a King Crimson elsõ négy albumának szövegírója mûködött közre. A lemez központja a Karn Evil 9 címû félórás kompozíció, amely egy lehetséges jövõképet vázol fel, ahol minden a fogyasztó szórakoztatását szolgálja, és végül a gépek veszik át a hatalmat. A lemezre az akkor feltalált polifonikus Moog szintetizátor forradalmi használata jellemzõ. Ezután az együttes egy nagyszabású turnéval és az ekkor készült tripla koncertlemezzel (Welcome Back My Friends To The Show That Never Ends – Ladies and Gentlemen: Emerson, Lake & Palmer!) foglalta össze teljes eddigi pályafutását.Ezután a banda három éves szünetet tartott, hogy feltöltsék kreatív tartalékaikat, de eközben elvesztették kapcsolatukat a változó zenei élettel. Ahogy a diszkózene, a punk rock és az újhullám átformálta a zenei világot, az Emerson, Lake & Palmer már nem tudott elöl járni a zenei innovációban, ami végül a feloszlásukban is közrejátszott.Mindhárman az együttestõl független szólókarrierben kezdtek gondolkodni, de végül 1977-ben együtt jelentették meg erre irányuló törekvéseik eredményét. Új, dupla lemezük, a Works Volume I. négy lemezoldala közül az elsõ Emerson háromtételes zongoraversenyét tartalmazta, melyet a Londoni Filharmonikusokkal vettek fel. A másodikon Greg Lake öt akusztikus dala volt hallható, szintén szimfonikus zenekarral. Ezek közül a C’est La Vie címû dal hatalmas sláger lett. A harmadik oldalt Carl Palmer ütõhangszerekre írt klasszikus feldolgozásokkal (Prokofjev, Bach) és jazz-zel töltötte meg, amelyhez big band is közremûködött. A negyedik oldalon az együttes új közös szerzeményei voltak hallhatók, úgyszintén nagyzenekarral kiegészülve. Ennek a lemeznek a dalaival és korábbi szerzeményeik nagyzenekarra átdolgozott változatával turnézni indultak, de a 90 fõs zenekar fenntartása anyagilag kivitelezhetetlennek bizonyult. Az együttes a nagyzenekar feloszlatására és a turné trióban történõ befejezésére kényszerült, hogy a költségeket fedezzék.Eközben adták ki a Works Volume II. albumot. Ezen további szólószámok voltak hallhatóak, többek között a Keith Emerson szólókarrierjét elindító Honky Tonk Train Blues, vagy Greg Lake híres karácsonyi dala, az I Believe In Father Christmas, amelyet többek között a U2 is feldolgozott. Ez a lemez nem lett túl sikeres, többek között azért, mert a rajta található számok nagy része már korábban megjelent kislemezen, vagy korábbi lemezekrõl maradt le helyhiány miatt. Ezért 1978-ban az Atlantic kiadóval kötött szerzõdés miatt egy újabb stúdiólemezt kényszerültek felvenni, bár szívesebben vonultak volna vissza egy újabb kreatív pihenésre. A Love Beach címû lemezen Greg Lake slágernak szánt popdalai találhatóak, valamint egy klasszikus feldolgozás és a második oldalon egy négyrészes koncepciós mû, amely egy szerelmét elvesztõ katona történetét meséli el. A lemez borítója, amelyen a három tag egy trópusi tengerparton kigombolt inggel pózol, nem kevés nevetség tárgyává tette õket: Carl Palmer szerint úgy néztek ki, mint a Bee Gees. Emerson a lemez címének megváltoztatásáért lobbizott, sikertelenül. Ez a lemez, a Yes Tormatójával, a Genesis And Then There Were Three-jével és a The Moody Blues Octave-jával együtt a progresszív rock kommersszá válásának jó példája a kritikusok szerint. Az együttes 1979-ben feloszlott.1985-ben Emerson és Lake a Rainbow korábbi dobosával, Cozy Powell-lel megalapították az Emerson, Lake & Powellt. Palmer ekkoriban az Asia együttesben dobolt. A Touch and Go kislemez szerzett némi ismertséget a triónak, de az 1986-os turnén Emerson és Lake között kiújultak a személyes feszültségek. Emerson és Palmer később együtt dolgozott Robert Berryvel a sikertelen Three nevű formációban.1991-ben az Emerson, Lake & Palmer újjáalakult és kiadtak egy visszatérő albumot, Black Moon címmel. 1992-ben és 1993-ban sikerrel turnéztak szerte a világban. 1994-ben kiadták az In The Hot Seat című lemezt, ami a Love Beach-hez hasonlóan sikerült: a kiadó és Lake is inkább rádióbarát számokat akart. Csupa rövid és viszonylag egyszerű dal található rajta, ráadásul Emerson kézsérülése miatt nem tudott teljes értékben részt venni a felvételeken, Greg Lake pedig valamiért nem akart gitározni és basszusgitározni, így több vendégzenész is besegített.1998-ig turnéztak Japánban, Amerikában és Európában, de gyakran a réginél jóval kisebb közönség előtt. Utolsó koncertjüket 1998. augusztus 31-én a kaliforniai San Diegóban adták. Az új lemez tervezése közben sok konfliktus merült fel. Greg Lake mindenképpen az album producere akart lenni, hisz a 70-es években minden sikeres lemezükön ő volt a producer. Ugyanakkor Emersonnal és Palmerrel ellentétben nem volt hajlandó rendszeresen gyakorolni: úgy gondolta, néhány koncert elég a hangja formába hozásához. Mindez újabb feloszláshoz vezetett.2010 áprilisában és májusában Emerson és Lake közösen turnéztak az Egyesült Államokban, 2010. július 25-én pedig az Emerson, Lake & Palmer együttes, megalakulásuk negyvenedik évfordulóján jubileumi koncertet adott a londoni High Voltage fesztiválon.

Kedvencek közé jelölték :
Kerdu, Howard, Csíkos, MsDarkness, roland333, Frusciante, _Lulu_, Got Rioted, Patrick Dashwood, Stormbringer, Maca, Rocktóber

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0067 s