Emilie Autumn logo
Emilie Autumn Elektromos hegedű,ének : Emilie Autumn
Emilie Autumn megjelenését tekintve mindenképpen magával ragadó, és amikor feliratkoztam a hírlevelére, egy ajándék empéhárom formájában gyõzõdhettem meg arról, hogy a zenéje is hasonlóan nagyszerû. A Remember címû dal igazán remekül megkomponált darab - az a fajta zene, amit milliószor meg lehet hallgatni egymás után. Emilie-rõl azt érdemes tudni, hogy a maga 22 évével saját lemezeinek kiadója, lemezkiadó cége egyébként további három együttes zenéjét és PR tárgyait értékesíti - kizárólag az interneten, dalszövegeit saját maga komponálja, és jelent meg verses kötete is, emellett rendszeresen turnézik az Egyesült Államokban, maga alakítja az arculatát, beleértve a weblapjának készítését vagy éppen a ruháit, emellett hegedûmûvész és együttesének kiemelt tagja Puppy, a hófehér iBook. Emilie zenész karrierje - mint az a stílusosan dizájnolt életrajzocskából kiderül - négy éves korában kezdõdött, amikor hegedûlni kezdett. Tehetségét korán felismerték, és 17 évesen már saját albummal jelentkezett, amin különbözõ szerzõk, illetve saját mûveit adja elõ. Énekelni röviddel ezután kezdett, és ennek eredménye a megjelenés küszöbén álló Enchant ("Elvarázsol") címû album, ami titleernatív rock (fantázia rock) stílusú. Igazából nem könnyû behatárolni Emilie Autumn stílusát, a lényeg, hogy minden gondolatát átszövi az Apple iránti rajongó szeretet - még a hegedû tokján is egy nagy alma vanA közelmúltban azzal kavart vihart, hogy ingyenesen felajánlotta teljes zeneanyagát azoknak az internetes rádióknak, akik regisztrálják magukat a weblapján. Ez azért kiemelkedõ, mert az Egyesült Államokban a zenecégek mindent elkövetnek az internetes zene ellen - annak ellenére, hogy az emberek életének szerves része lett és nem akarnak lemondani róla. Emilie véleménye, hogy „a legrosszabb, amit tehetnek a zenével, ha a hallgatóságot bûnözõnek bélyegzik. A magam részérõl sokkal nagyobb az esélye, hogy megveszek egy lemezt, ha elõtte hallok néhány olyan dtitle róla, ami tetszik. Az MP3 sem hangminõségben, sem érzésben nem adja vissza azt, amit egy CD, amivel az egész borítót, dalszövegeket, mûvészi kivitelezést birtokolhatom.” Emilie szerint a zeneipar utóbbi, öt százalékos kemény visszaesése nem az empéhármak miatt van: „Arra nem is gondolnak, hogy azért estek vissza az eladásaik, mert a zene, amit kínálnak rettenetesen unalmas, kiszámítható, és nélkülözi a minõséget és tartalmat? Ó, nem. Nyilván a hallgatók a hibásak.”Emilie a zenéjét kizárólag saját kiadóján keresztül az interneten értékesíti, és épp egy olyan megoldáson dolgoznak, hogy a megrendelõk ingyen hozzáférhessenek a rendelt album empéhármaihoz, hogy addig is élvezhessék a zenét, amíg várnak a lemez kézbesítésére. (Milyen jó is lenne ez a magyar online zeneboltoknál is…)Az egyik kedvence a www.tea.co.uk oldal - merthogy Emilie megszállott teázó -, ami egy alapvetõ oldal a teaszeretõknek. Rossz oldalak közül az MP3.com, a PhillipMorris.com és a microsoft.com kerül említésre - utóbbi tényleg használhatatlan, de hát így illeszkedik a cég arculatához

Albumok :

Laced/Unlaced (2005)
 1.01. Corelli - La Folia 
2.02. Ortiz - Recercada 
3.03. Bach - Largo 
4.04. Bach - Allegro 
5.05. Leclair - Adagio 
6.06. Leclair - Tambourin 
7.07. Emilie Autumn - Willow 
8.08. Emilie Autumn - Revelry 
9.09. Emilie Autumn - On A Day... 
10.10. Emilie Autumn - Prologue (Live) 
11.11. Lonati - Sonata for Violin & Basso Continuo (Live) 
12.12. Vitali - Chaconne (Live) 
13.13. Corelli - La Folia (Live) 
14.14. Emilie Autumn - Epilogue (Live) 
Opheliac (2006)
 1.Opheliac [watch video]
2.02. Swallow 
3.03. Liar 
4.04. The Art of Suicide 
5.05. I Want My Innocence Back 
6.06. Misery Loves Company 
7.07. Marry Me/Thank God I`m Pretty 
8.09. Gothic Lolita 
9.12. Let The Record Show 
10.11. I Know Where You Sleep 
11.10. Dead Is The New Alive 
12.09. Gothic Lolita 
13.08. Shalott 
14.07. God Help Me 
Enchant (2006)
 1.01.Prologue: Across the Sky 
2.02. How Strange 
3.03. Chambermaid 
4.04. Rapunzel 
5.05. Ever 
6.06. Second Hand Faith 
7.07. Juliet 
8.08. Remember 
9.09. Rose Red 
10.10. Castle Down 
11.11. Heard it All 
12.12. If You Feel Better 
13.13. Save You 
14.14. Epilogue: What If 
Liar/Dead Is The New Alive (2007)
 1.Liar [watch video]
2.Dead is the new alive [watch video]
3.01.Liar (Album Version) 
4.02. Dead Is The New Alive (Album Version) 
5.03. Mad Girl (Exclusive Track 
6.04. Best Safety Lies In Fear (Exclusive Track) 
7.05. In The Lake (Exclusive Live Track) 
8.06. Let It Die (Exclusive Live Track) 
9.07. Liar (Murder Mix by Brendon Small) 
10.08. Liar (Manic Depressive Mix by ASP) 
11.09. Liar (Machine Mix by Dope Stars Inc.) 
12.11. Dead Is The New Alive (Velvet Acid) 
13.12. Dead Is The New Alive (Manipulator Mix by Dope Stars Inc.) 
14.13. Thank God I`m Pretty (Cover by Spiritual Front) 
15.14. Unlaced (Exclusive Preview) 
4 o (2008)
 1.01. 4 o`Clock 
2.02. My Fairweather Friend 
3.03. Gothic Lolita (Bad Poetry Mix by Sieben/Matt Howden) 
4.04. Swallow (Filthy Victorian Mix by Perfidious Words) 
5.05. Swallow (Oyster Mix by Punto Omega) 
6.06. Organ Grinder 
7.07. Excerpts from the upcoming book The Asylum 
8.08. Words From The Asylum 
9.09. More Words from The Asylum / Is It My Body 

Kedvencek közé jelölték : 159
Árva zenekar profil
Hozzászólások :
Opheliac
Opheliac
2013.06.03. 19:30:42
Elindult az új oldal: Emilie Autumn magyar rajongó oldal ahol rengeteg dalszöveg és versfordítás is található, fórum és a könyről is sokminden megtalálható. http://emilieautumn.gportal.hu/
vagy a facebook-os csoportba: The Asylum Hungary - Emilie Autumn

*módosítva: 2013-06-03 19:31:05
Eradicate the enemy!

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0047 s