A Faith No More a nyolcvanas évek elején alakult Los Angelesben, eredetileg Faith No Man név alatt. Ekkor még Bill Gould basszusgitáros és Roddy Bottum billentyûs alkották a csapat magvát. Nem sokkal késõbb csatlakozott hozzájuk Mike Bordin dobos és Chuck Mosley énekes, majd több gitáros meghallgatása után végül Jim "BigSickUgly" Martinnal egészültek ki. 1985-re már állandó felállással, Faith No More néven mûködtek, elsõ nagylemezük 1986-ban jött ki, amely rögtön sikert aratott - ez volt a "We Care A Lot". A címadó dalhoz készült klip Európát is megjárta, így a következõ, 1987-es "Introduce Yourself" címre keresztelt albumot már az öreg kontinensen is nagy várakozás elõzte meg. Ezen lemez elkészülte után viszont Chuck Mosley elhagyta a zenekart, helyére 1988 végén Mike Patton érkezett, akivel új erõre kapván 1989-ben meg is jelentették harmadik, átütõ sikert hozó albumukat, a "The Real Thing"-et. Ekkorra már kikristályosodott a Faith No More ragyogó zenei esszenciája, a progresszív rockból és akár funkyból egyaránt merítõ banda egyediségét a legkülönbözõbb zenei stílusok meglepetésszerû ötvözése jelentette. Metálos, ordibálós számaik éppúgy vannak, mint rapbetétes, vagy szándékosan érzelgõs dallamvilágú szerzeményeik. Ezzel igazi sztárstátuszba tudtak kerülni, ha csak rövid idõre is. 1990-ben, "Live At The Brixton Academy" címû albumuk megjelenésekor végigkoncertezhették az egész világot, és videón is kibocsátottak egy koncertanyagot "You Fat Bastards" címmel. Mindeközben Mike Patton megjelentetett korábbi bandájával, a Mr. Bungle-al egy albumot, amely viszont nem kapott nagy visszhangot. 1992-ben, hosszú kihagyás után megjelent az "Angel Dust" címû Faith No More-lemez, amely a szakma és a közönség szerint is a társulat mûködésének csúcspontja volt. Minden megtalálható volt benne, amit a korai rajongók megszerettek a bandában, ugyanakkor mégis újszerû, remekül megkomponált dalokkal szembesülhetett, aki meghallgatta a lemezt. Azonban 1993-ban Jim Martin gitáros váratlanul kiszállt. Távozása igen fájó volt, mivel az együtes egyik meghatározó alakja, emblematikus figurája volt. Helyére végül Trey Spurance került, egyetlen album, a "King For A Day, Fool For A Lifetime" erejéig. Bár ez az anyag is erõs volt, hiányzott belõle Jim Martin karizmája. Trey Spurance utódja Dean Menta lett, aki technikusként már hosszú ideje közelrõl figyelhette a Faith No More munkásságát. Ekkoriban már kezdtek látszani a csapat széthúzását sejtetõ elõjelek: Mike Patton egyre többet foglalkozott másik bandájával, a Mr. Bungle-al, és Roddy Bottum is saját együttest alapított, Imperial Teens néven. Jim Martin 1997-ben szólólemezzel rukkolt elõ ("Milk And Blood"). A széthullófélben levõ Faith No More 1997-ben még megjelentetett egy "Album Of The Year" címû korongot, ezen már John Hudson (ex-Systems Collapse) gitárjátéka volt hallható. Az album ugyan kedvezõ fogadtatást kapott, mégsem úgy maradt meg a hallgatókban, mint egy "átlagos FNM-mestermû".
Mindezek után 1998 tavaszán a Faith No More minden különösebb cécó nélkül, egyszerûen feloszlott. Ki-ki a maga útján ment tovább: Mike Bordin az Ozzy Osbourne Band-ban vállalt szerepet, Mike Patton Fantomas néven alapított új bandát. Ebben az évben, búcsúképpen megjelentették a "Who Cares A Lot?" címû best-of lemezt, amely sikeresen ölelte fel munkásságuk legemlékezetesebb pillanatait.