Jakob Ludwig Felix Mendelssohn-Bartholdy (Hamburg, 1809. február 3. – Lipcse, 1847. november 4.) német zeneszerzõ, karmester, zongora- és orgonamûvész.
Élete
Hamburgban született, apja, Abraham Mendelssohn-Bartholdy gazdag bankár, a felvilágosodás híres filozófusának, Moses Mendelssohnnak fia volt. Szüleinek négy gyermeke közül Felix a második volt. A család 1811-ben Berlinbe költözött, áttért az evangélikus hitre, és nevét – hogy megkülönböztesse magát a család zsidó hiten maradt ágától – Mendelssohn-Bartholdyra változtatta. A gyereket nívós házitanítók oktatták, például Heyse, az elismert nyelvész. A festésre Rösel oktatta, a zenei nevelés Zelter kezében volt. Zongorázni Ludwig Berger-tõl, hegedülni Eduard Reitz-tõl tanult. A politikai liberalizmus vonzásába került, szellemileg és mûvészileg egyaránt felvilágosult légkörû családnál megfordult többek közt Heinrich Heine is.Az ifjú Felix MendelssohnMendelssohn, akit a maga korában gyakran hasonlítottak Mozarthoz, kilencévesen lépett fel elõször mint zongorista, tizenkét éves korától már rendszeresen komponált. A zene mellett Wilhelm von Humboldt hatására az irodalomban, nyelvekben is jártas lett, mindemellett úszott, vívott, lovagolt. 1825-ben – Cherubini elismerõ szavai hatására – eldõlt a sorsa: zeneszerzõ lesz. Ettõl kezdve opus-számmal látta el mûveit. Nõvére, Fanny is rendkívüli tehetség volt, zeneszerzéssel is foglalkozott, de akkoriban a nõk társadalmi helyzete még nem engedte a „férfias” pályaválasztást.
Tizenhét éves volt, amikor Shakespeare Szentivánéji álom címû színdarabjához a nyitányt komponálta. A berlini énekakadémia igazgatója, Goethe barátja révén 1821-ben megismerkedhetett a költõfejedelemmel. A Mendelssohn-ház vasárnapi hangversenyein fedezte fel az abban az idõben csaknem elfelejtett Johann Sebastian Bach muzsikáját.
Mendelssohn 1829-ben európai körútra indult. Anglia és Skócia után Weimar (itt találkozott utoljára Goethével), Nürnberg, München, Bécs és Pozsony következett. Ezután Itália városaiba látogatott: Velence, Firenze, Róma, Nápoly. Hosszabb idõt töltött Párizsban, majd ismét Angliába utazott. Benyomásait zenemûvekben örökítette meg: Olasz és Skót szimfónia, Skót szonáta, Hebridák nyitány stb.1832-ben tért haza, késõbb Düsseldorfban vállalt városi zeneigazgatói állást. 1835-ben lipcsei meghívásra elvállalta a Gewandhaus-zenekar vezetését. Itt jól érezte magát, kibontakoztathatta mindazokat az értékeket, amiket a zenében fontosnak tartott. A zenekart Európa egyik vezetõ együttesévé, Lipcsét nemzetközi rangú zenei központtá fejlesztette. Händel-oratóriumokat, Schumann-szimfóniákat, Beethovent és Schubertet vezényelt. 1829-ben mutatta be a Máté-passió-t, amivel elindította Bach németországi reneszánszát.
Mendelssohn felesége, Cécile JeanrenaudA zenei utánpótlás biztosítására – kezdeményezésére – 1843-ban megalakult a lipcsei konzervatórium, az elsõ ilyen német intézmény. A lipcsei évek alatt születtek nagyszabású oratóriumai, a Paulus, késõbb az Éliás, és a Szentivánéji álom-hoz írt nyitányát kísérõzenévé egészítette ki.
Magánéletében biztos támaszra lelt feleségénél, Cécile Charlotte Sophie Jeanrenaud-nál, akit 1837-ben vett nõül, és aki öt gyermekkel ajándékozta meg. Életét a család és a lipcsei munka töltötte ki. Mindeközben azért utazgatott is, hangversenyeket adott Birminghamben, Frankfurtban és más városokban. A szász király „udvari karmester” címmel tüntette ki, Berlinbe hívták zenei vezetõnek, de Mendelssohn Lipcsében maradt. Írt azért mûveket Berlinnek is, elsõsorban színpadi zenéket.Szülei halála (1835, 1843) nagyon megviselte, egyre inkább befelé fordult, elfáradt. Az Éliás bemutatója után még eleget tett egy angliai meghívásnak. Kedves Fanny nõvére is elhunyt, Mendelssohnon erõt vett a teljes depresszió. 1847. november 4-én halt meg többszörös agyvérzés következtében.Zenéje
A sorsnak furcsa fintora, hogy – csakúgy, mint az általa újra felfedezett Baché – az õ neve is csaknem feledésbe merült halála után, az életében kiadott 72 és 49 posztumusz mûve közül is csak keveset mutattak be. Ehhez a Németországban erõsödõ antiszemitizmus éppen úgy hozzájárult, mint az az elõítélet, ami szerint Mendelssohn muzsikája ugyan szép és elegáns, de „lapos”. Reneszánsza 1959-ben kezdõdött, amikor születésének 150. évfordulójáról emlékezett meg a világ.
Mendelssohn zenei stílusa már a szülõi házban kialakult. Itt szívta magába a barokk zene iránti szeretetet, a meleg családi szeretet, a tehetség gondtalan kibontakozása tette lehetõvé, hogy már igen fiatalon, a legváltozatosabb zenei mûfajokban, érett kompozíciókkal jelentkezzék. Már a Szentivánéji álom nyitányában megjelennek egyéniségének legjellemzõbb vonásai, amellyel – Carl Maria von Weber mellett – megalapozta a német zenei romantikát. További romantikus vonásai mûvészetének a barokk hagyományok tisztelete, az orgonamuzsika és a fúgaszerkezet reneszánsza, az úti élményeibõl eredõ tájköltészet.
Mûvei