A német Garden Of Delight egy nagyon furcsa banda! A formáció feje, Artaud Seth megszállottan rajong az okkultizmusért, és bizony ez a tény erõsen rányomja bélyegét zenekarára. Az 1991-ben életre hívott gothic banda 7 év alatt adott ki 7 nagylemezt, mely egyenként 7 dalt tartalmazott a 777-es szám miszticizmusának jegyében (a számmisztikában a 777 az elérhetetlen, az isteni tökéletesség száma).

A Garden Of Delight elsõ korszakának utolsó albuma a zseniális „Paradise” volt, mely után a zenei agy feloszlatta zenekarát 1998-ban. A következõ évben már egy másik projekttel adott ki lemezt, ez a formáció a Chaos God névre hallgatott. Ez zeneileg és hangulatilag hasonló volt az elõd (és utód) bandához, de sok elektro ütemet és hangszínt tartalmazott, az okkult témák itt is erõsen domináltak a szövegek tekintetében. A „3001” címmel kiadott lemezt nem nagy siker övezte, de talán ez kellet ahhoz, hogy Artaud az új millennium évében újra életre hívja a Gyönyörök Kertjét. És bizony, a Radiant Sons talán az eddigi legsikeresebb lemeznek bizonyult, maradtak az erõs Fields Of The Nephilim hatások, és a gyönyörû kompozíciókkal ellátott remekmûvet az underground média az egekig magasztalta. A lemezen a következõ felállás mûködött közre: Artaud Seth, Th. O’Conell, Mike York. Új kiadójuk, a Németországban székelõ Trisol–nak hála a terjesztéssel sem voltak gondok: az egész világ megismerhette a G.O.D. okkultizmusba hajló gothic rock muzsikáját. A menetrendszerûen egy évvel késõbb megjelenõ „Dawn” is jelentõs sikereket ért el, megjelenésekor a hónap lemeze lett a német Orkus magazinban (akár csak elõdje, a Radiant Sons). Bár, ebben az idõben, az elektronikus zenék térhódítása folyt a stíluson belül, mégis sokan figyeltek fel a Garden Of Delight magasan tündöklõ panteonjára.

A következõ évben a zenekar nem adott ki újabb nagylemezt, viszont, megjelent egy dupla válogatásuk, „Psychonomicon 1991-2001” címmel. A 10 éves jubileumi kiadvány elsõ lemeze korai kislemezeket, míg a második egy audio koncertet tartalmazott. A 2003-as évben pótolták a lemaradást, és két album is megjelent „Apocryphal I.: The Fallen”, és „Apocryphal II.: The Faithful” néven. Artaud szerint a két kiadvány egy nagylemezt alkot, mégis külön kerültek a rajongók elé. Személyi változás is történt, Th.O’Conell helyére Jawa érkezett basszusgitárosnak - a hölgy és a banda feje közt azóta is dúl a románc! -, illetve, az „Apocryphal II” munkálataitól Thym York dobos is tagja a formációnak. Mindkét album egy jól sikerült, modern elemekkel rendelkezõ gothic lemez volt, mely a régi él megtartása mellett elektronikus ritmusokat, és hangszíneket is felhasznált. Szövegek tekintetében Artaud egyre mélyebbre ás az okkult meredek lejtõin, a már megszokott õsi istenek mítoszai mellett az õsi héber rituális mágiára is alapoz. 2004-ben újra szünetelteti a zenekar a nagylemez kiadását, de „Apocryphal Moments” néven egy élõ koncertet tartalmazó dvd került kiadásra, bónuszként egy válogatás cd-vel, melyen videoklipp, koncertfelvételek, remixek foglalnak helyet.

2005-öt írunk, mikor is újabb meredek lépésre szánja el magát a banda géniusza: új lemezét Garden Of Delight feat Lutherion néven jelenteti meg. Ez még nem is lenne gond, de nem csak a név bõvült ki, hanem stílusváltás is történt: a Gyönyörök Kertje a csodálatos gothic rock évek után electro/gothic/metal bandává vedlett át. Ez természetesen újabb tagcserékkel járt, Artaud, és Jawa Seth mellett Niels Herbig található. Bár a stílus változott, az agresszív döngölõs gitárok árnyékában azért érezhetõ a banda régi mivolta. A következõ évben a „Lutherion II.” került kiadásra, mely maradt az elõdje által kitaposott ösvényen, de véleményem szerint sokkalta egységesebb és jobb dalok születtek. A zenekar tábora erre az idõre már két részre szakadt; voltak, akiknek ez már túl súlyos volt, és voltak akik töretlenül kitartottak a Garden Of Delight által tolmácsolt okkult mûvészet mellett.

A 2007. év elején jelent meg a „Lutherion III.”, a trilógia befejezõ részeként. Nagyon sötét dalok születtek ezen a lemezen, és bár sokan tisztában voltak azzal, hogy nem ez lesz a korszak utolsó lemeze, sokakat mégis váratlanul ért a Garden Of Delight második eonjának utolsó nagylemeze, a „Darkest Hour”. A kiadvány megjelenésének hírére sokan reménykedtek abban, hogy talán a banda visszatér régi hangzásához, nekik azonban csalódniuk kellett. Bár a „Darkest Hour” egyes dalai tartalmaznak megoldásokat a korábbi idõkbõl, zeneileg mégis a „Lutherion”-os kiadványokhoz áll közelebb, annyi különbséggel, hogy elektronikus hangszínt sokkalta kevesebbet hallunk. A lemezen újra feltûnik Mike York, aki a „Radiant Sons”, és a „Dawn” lemezeken is közremûködött.

Az album belsõ borítója szerint, a Garden Of Delight 2008. november 1-én a végsõ mélységbe zuhan - vagy akkor éled újjá hamvaiból, egy új korszakra – de ezt csak Artaud tudhatja.

„Mi vagyunk az elveszettek közt a legutolsók”