Gungnir logo
Gungnir gitár : Zozo
Ének : Attila
Basszusgitár : Blasius
dob : Balázs
Riport az énekessel: Üdvözlet mindenkinek, aki nem zog érdekből követi nyomon a zenekart. A jelenlegi felállás az újjá alakulás óta stabil és változatlan. Zozo- gitár, Blasius- basszusgitár, Balázs-dob és én (Attila)-„ének”. Közben volt egy vendéggitárosunk is, akivel ha jól emlékszem 2 koncertet nyomtunk le és utána távozott a zenekarból, mert a munkahelyén figyelmeztették, hogy tudják, hogy a Gungnírban zenél és így válaszút elé állították. Ő távozott, de nincs bennünk iránta harag, mivel „külsős” volt és nem várhatunk Tőle olyan hozzáállást, mint egy elhivatott nemzetiszocialistától. Jó ha tudja mindenki, most mikor itt van a nyakunkon a zsidesz irányítás, hogy zenész és aktivista között nagyon nagy különbség van! Sajnos az elkövetkezendő időkben megtudhatjuk, hogy kik azok a zenekartagok, akik csak meglovagolták a helyzetet és a dicsőségért színpadra álltak vagy igaz harcosok, akik az eszmének szeretnének dicsőséget szerezni. A zenekar rövid története: Ha jól emlékszem 2000-ben vagy 2001-ben hoztam létre a zenekart. Akkor még teljesen más zenei úton haladtunk. A kezdeti koncerteket a zog, szinte mindet betiltotta, így csak nagyon kevés alkalommal tudtunk az első felállásban színpadra állni. A dobos besokalt az állandó zog nyomástól és így tovább állt, majd Őt követe a gitáros is, aki akkoriban még jellemileg egy teljesen más ember volt. Néhány hónapos kihagyás után, belebotlottam egy komplett zenészcsaládba, így ezzel a hármassal kiegészülve máris színpadképes lett a Gungnír. Ekkorra már zeneileg is más vonalon mozogtunk. Főleg death metal alapokat használtunk és ehhez párosultak crust/grind és black metal elemek. Ebben a formációban szintén csak kevés koncert ment le, mert a zog újra lecsapott a Gungnírra. Egy hosszabb szünet után jött a 3. felállás, amellyel koncertet soha nem adtunk. Ekkor készült el a „Majom Parádé” anyagunk. A két zenész, aki mellettem volt, nem is ismerték egymást személyesen. Három ember, három stúdió! Majd jött egy még hosszabb leállás és ekkor már bele fáradtam a tagok keresésébe. Zozoval beszéltünk arról, hogy kellene közösen összerakni valami új zenekart, és ha jól emlékszem Ő dobta fel, hogy nehogy ennyi legyen már a Gungnír és folytassuk azt! Megkerestem Blasius-t akiről tudtam, hogy anno hatással volt rá a Gungnír és Ő egyből igent mondott a felkérésre. Érdekességként megjegyezném, hogy Ő előtte nem sokkal érdeklődött a Hunyadyban a Gungnírról és már akkor a fejébe vette, hogy összerázza a zenekart. Egy pár héten belül Blasius a Vágóhídon összeszedte a Balázst és így meg is indultak az új felállásban a munkálatok. Mire ezek a sorok publikálva lesznek, valószínűleg már a stúdióban fogunk dolgozni a Still Burnin’ Youth-sal közös anyagon. Van még jó néhány közös kiadvány tervben más zenekarokkal, de ezekről még nem szeretnék beszélni. Ami a távoli jövőt illeti, nem tudok semmit se ígérni, mert szeretnék más, számomra fontosabb dolgot létrehozni és azt elképzelhető, hogy gátolni fogja a Gungnír és akkor…. ------------------ Friss hír!!!! ----------A Gungnír új dalokon dolgozik és a tél folyamán stúdióba vonulnak, hogy azokat rögzítsék egy 2 way split korongra. A CD másik szereplõje az olasz Still Burnin’ Youth. A közös munka elõreláthatólag 2010 tavaszán fog megjelenni egy német kiadó gondozásában 1488 kézzel sorszámozott példányban.

Albumok :

100% magyar -válogatás album (1998)
Gungnir - 100% magyar -válogatás album1.Tudatos Goj irtás/Ösztönös védekezés 
2.Szánk betömve, kezünk megkötve 
Our Voice The Revolution Magyar NS válogatás (2000)
Gungnir - Our Voice The Revolution Magyar NS válogatás1.24th hour 
2.Racial Holy War 
3.Opfern unser blut 
Gungnir - Ismane: Bűnös vér (2005)
Gungnir - Gungnir - Ismane: Bűnös vér1.Ismane - North in eternal frost 
2.Ismane - Deathdarkdoom 
3.Ismane - Mother north (Satyricon) 
4.Gungnír - Eskü a Svastikához 
5.Gungnír - Fénylőnap gyermeke fohásza Tyr hadistenhez 
6.Gungnír - 24. óra 
7.Gungnír - A sárbataposott erkölcsi rend romjaiból felébredve az új élet hajnalán 
8.Gungnír - Futószalagon előállított kommersz zenék áradata/ Nem csak az a hibás, aki a Tankcsapdát előállítja, hanem az is aki igényt tart rá 
9.Gungnír - Hittel előre 
Erdélyért - támogatói válogatás CD (2006)
Gungnir - Erdélyért - támogatói válogatás CD1.A harcunkban meghalni dicsőség, de elmenekülni árulás 
ACAB in Hungary - Támogatoi válogatás (2006)
Gungnir - ACAB in Hungary - Támogatoi válogatás1.Disznó disznót nem eszik 
White Warriors/Gungnír Majom Parádé (2007)
Gungnir - White Warriors/Gungnír Majom Parádé1.Auri sacra fames 
2.Disznó disznót nem eszik 
3.Marschalkó szava 
4.Józsi hol vagy 
5.Majom parádé 
6.Sorstalanság 
7.Crucifixpenis 
8.A harcunkban meghalni dicsőség, de elmenekülni árulás 
9.A sör,a bor,a pálinka...és a malignant tumour 
Strength through grind (2008)
Gungnir - Strength through grind1.Pokolból 
2.Multikultural chainsaw massacre 
3.Eltüntél Tibi 
4.A manipulált belsőhang ébredése 
5.Metzizah bi peh [watch video]
6.Mandatory abortions for niggers (Vaginal Jesus cover) 
Bajban ismerszik meg az ember -támogatói CD (2008)
Gungnir - Bajban ismerszik meg az ember -támogatói CD1.Szent Faji Háború 
Blood and Honour Hungária- „Összetartás-Kitartás (2009)
Gungnir - Blood and Honour Hungária- „Összetartás-Kitartás1.Örömlánytalanítás 
Segíts Te Is! - támogatói válogatás (2009)
Gungnir - Segíts Te Is! - támogatói válogatás1.Pol pot megye kutyái 
Múltunk a jövőnk (2011)
Gungnir - Múltunk a jövőnk1.Érték harc [watch video]
2.Csak látszólag boldog 
3.Arische kampfer (Landser) 
4.Kutya világ 
5.Az érzés nem szeret (Cripple Bastards) 

Kedvencek közé jelölték : 76
Árva zenekar profil
Hozzászólások :
apolo
apolo
2011.09.20. 23:23:06
ha tényleg vége,az gáz.hiányoznának,kétségkívűl egyéni színfoltjai/irányformálói voltak a hazai színtérnek.

*módosítva: 2012-05-18 13:42:05
 
Waffentrager88
Waffentrager88
2011.05.04. 20:34:39
Kitartas szebb jovot 88
Nemzetünk szolgálatában meg lehet halni, de elfáradni soha! myUserbar.hu

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0062 s