gitár, kappanhang : WarYou (Stefán János)
ritmusgitár : Totya (Tóth Péter)
basszgitár : Róbert (Hogya Róbert)
dob : Pityu (Hogya István)

"Amikor még fiatalok voltunk, és Jézus a földön járt, és nem volt még traktor (kézzel vetettük a keresztet), akkor történt hogy prominens zenekarunk egyik tagja, WarYou, (azaz én :P ) Sárospatakra került gimibe.Na most ez azért olyan érdekes, mert itt találkozott elõször a másik prominens taggal, gyakorlatilag a Hurkatöltõ alapitótagjával,Totyával. Kiderült, hogy húúúúdejóó, mind a ketten "zenélnek". (arra hogy minek az idézõjel, majd rájösz :P )

Nagy meglepetésükre még a stilusjegyekben is sikerült közös nevezõket találni. A nagy ronda tollas állat (igen igen, én) már játszott több zenekarban is, pl. az Unicum zenekarban Kassán (akiket ezúttal is szeretnék üdvözölni).Viszont mindezen pozitivumok ellenére nem igazán történt semmi. Valójában dobost meg basszgityóst kellett volna találni, de ez nem ment túl könnyen.

Ja, a név az onnan jött, hogy pataki cimborazenekar lenyúlta tõlünk a kiszemelt Gázpalack nevet, úgyhogy kénytelenek voltunk valami mást kitalálni. Végülis Totya jött elõ az ötlettel, és nem bántuk meg :) (dehogynem, de ez már mindegy)

AZZZTÁN! 2000 tavaszán kiderült, hogy egy közös pataki cimboránk, Róbert hajlandó lenne beszállni a dologba mint basszer, és az öccse is, István, mint dobos. Kaptunk próbatermet is, ezúton köszönet Ellinek, Csefkának meg a többieknek, akik lehetõvé tették hogy odamehessünk.

Na és innentõl kezdve nem volt megállás. A zenekar alapvetõen úgy lett kitalálva, hogy csak minimális mennyiségû feldolgozást kell játszani, a lényeg a saját nótákon van.A megmérettetés napja pedig 2000 szeptember 9-re lett kitûzve (mik nem vannak, ez a születésnapom:) ), amikor is a Bodrockpart nevezetû rendezvényen kellett volna a nap szinvonalát emelni. A csapat tehát fogta magát, és elkezdett komolyan in...ööö...dolgozni :)

A stilust tekintve leginkább a hülyezene besorolás tûnik a legjobbnak. Én személy szerint utálom hasonlitgatni, ebben nagyon sok hatás van, hallgassa meg mindenki és döntse el. (Hasonlitottak már minket Prosecturához, mindenféle punkzenekarhoz, sõt, még a Kispálhoz is {erre egy picit allergiás vagyok..grrr!!!}

Az Unicumból egy nóta került feldolgozásra, a Klementina cimû. méltán nagysikerû szerzemény, amit megintcsak el kell hogy mondjam, hogy megnyugodjanak a kedélyek, hogy Csonka Tamás szerzeménye, és hát elõzetes megegyezés NÉLKÜL dolgoztuk fel...csak nem rúgja szét a seggünket érte... :)És persze születtek saját nóták is, elég sok. Ilyen pl. a rövid életû, de annál sikeresebb, szintén kassai illetõségû Waryou zenekar (igen igen) száma, a Csák Máté földjén legelnek a vadak cimû nagysikerû nóta, vagy a bodrogolaszi szeszfõzde dolgozóitól tanult és feldolgozott Lapostetû ficerál a gatyámba' címû népi költemény.

További nótakezdemények az elsõ idõkbõl még a Totya által elkészitett Torgyán József villájában rozsdás lett az ivóviz mert csõtörése vagyon neki a ház elõtti pázsit alatt cimû ironikus hangvételû népi ballada, mely azóta is komoly sikernek örvend. Emlithetnék még egy csomó mindent, de a dalszöveg-szekcióban pontosabb képet is lehet errõl kapni.

Ennyit nagyon röviden a kezdetekrõl, az újabb dolgokat a hirekben megtalálod.

Azóta meg kijött a lemezféleség, 18 nótával, 3 év alatt sikerült is összehozni. A Besztof gréteszt hicc part II. nevet viseli, mert ez egyáltalán nem vicces. Rengeteg melónk volt vele, ennek ellenére pont olyan lett, amilyen, szal nem tudok róla egyebet elmondani.Akit érdeklünk, az meg jöjjön okosan koncertre, meg fogja bánni! :)"Forrás: hurkatolto.hu

Albumok :

Besztof gréteszt hicc part II. (2007)
 1.Amikor olyan gyanúsan MÉREGetlek 
2.Csák Máté földjén legelnek a vadak 
3.Kína 
4.Géza bácsi, a titkosügynök 
5.Valóság 
6.Miért 
7.Systemgörény avagy az ufónyalogató tavi hörcsög szomorú története 
8.Dalocska 
9.Le Karate 
10.(V)érzékeny lelkületû família 
11.Torgyán József villájában... 
12.Mandarinka Darinka 

Kedvencek közé jelölték :
Nen Girith, Lángszórós P, System, zlatybazant, zuzo91, kicsipunkom, Marcsipocok, bea9405, lidocain, TekintetesÚr

Árva zenekar profil
Hozzászólások :
Marcsipocok
Marcsipocok
2009.09.26. 21:55:04
sztem nagyon kemény XD
Juhász Marietta
Exar
Exar
2009.08.06. 20:09:37
a legnagyobb hülye zenekarX"D sírni szoktam a számaikonX"D
KMarcell

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0041 s